Cicabarátok Mekkája – megnéztük a budapesti Macska Múzeumot
Milyen az a múzeum, ahol nemcsak macskás műtárgyakat, de hús-vér cicákat is őriznek? Macskaőrülteknek, családi programnak vagy baráti találkozókhoz is ideális lehet a Cat Museum Budapest, ahol amellett, hogy bővíthetjük a macskákkal kapcsolatos ismereteinket, megsimogathatjuk őket, játszhatunk vagy akár alkothatunk is velük. Cikkünkből kiderül még, honnan ered a macskás kávézók és múzeumok hagyománya, valamint az, hogy mi milyen élményekkel gazdagodtunk a budapesti Macska Múzeumban tett látogatásunkkor.
A macskakávézó fogalma talán már bevonult a köztudatba, egy macskákat felvonultató múzeum azonban mindenképpen szintlépésnek számít – és feltehetően sok macskarajongó fogja úgy gondolni, hogy ez a legkevesebb, amit ezek a fenséges állatok megérdemelnek. Még akkor is, ha ottjártunkkor, a délelőtti órákban éppen ébredező cicák fogadtak minket, sőt legtöbbjük még csak lustálkodott. Végül is ez egy önazonos kiállítási tér.
A budapesti Macska Múzeum 2022 szeptembere óta létezik. A tulajdonos, Török Orsolya mindig is szerette a macskákat, a koronavírus-járvány után pedig úgy döntött, hogy szeretne a maga főnöke lenni, és közben valami olyasmit is létrehozni, amely megállja a helyét a nemzetközi piacon is.
Az általa alapított Macska Múzeum egyedülálló macskabirodalomnak tekinthető: egyrészt cicás műtárgyakkal lehet itt találkozni, de cicák segédlete mellett lehet részt venni az itt rendezett workshopokon is, sőt a tulajdonos arra is ügyel, hogy az állatok helyes tartásáról szóló előadásokkal vértezze fel a gazdikat. A Macska Múzeum ugyanis annál jóval többet nyújt a macskás kávézóknál: itt nemcsak simogatni lehet az állatokat, hanem akár örökbe is lehet fogadni némelyiküket.
A múzeum egy többszintes, zegzugos cicaparadicsom, ahol tényleg minden a macskákról szól és körülöttük forog. És a sok mászókával, magaslati pihenőhellyel rendelkező, dzsungeldizájnú térben a lakók tényleg igazi nagymacskának érezhetik magukat. Az állatok és a látogatók kényelmét egyaránt sok ülőalkalmatosság (babzsák, fotel, szék) szolgálja, és számos macskajáték is rendelkezésre áll, amelyekkel szórakoztathatjuk a cicákat és magunkat is.
A vitrinekben különböző kultúrákból, országokból és korszakokból származó, macskás kerámiákat és porcelánokat, használati tárgyakat, játékokat lehet szemügyre venni, a falakon cicákat ábrázoló festmények, grafikák és fotók láthatók, többek között híres emberek macskás portréi. Megismerkedhetünk a macskák anatómiájával, és játékos módon a különböző macskafajták jellemzőivel.
Informatív és kétnyelvű (magyar és angol) táblák válaszolják meg a lehetséges kérdéseket, amelyek a cicák különleges képességeiről megfogalmazódhatnak bennünk: miért félnek annyira a víztől, miért szeretik rágcsálni a növényeket vagy miért világít a szemük a sötétben? Megtudhatjuk, mely macskafélék képesek a dorombolásra, és azt is, hányféle hangot tudnak kiadni. Betekintést nyerhetünk egyes történelmi korok és civilizációk macskakultuszaiba (egyiptomi, japán), nyomon követhetjük, hogyan inspirálták alkotásra ezek a méltóságteljes állatok a művészettörténet és a popkultúra ismert alakjait. Megszerzett tudásunkat aztán próbára is tehetjük, interaktív módon, okostelefonnal játszható kvízek segítségével.
Ennek a múzeumnak az igazi különlegessége, hogy nemcsak elméletben igazít el a macskák csodálatos világában, hanem testközelből is. A Macska Múzeum jelenleg 11 cica otthonául szolgál, és talán az egyik legnagyobb vonzereje az, hogy itt olyan fajtákat is megismerhet (és simogathat) az ember, amelyek nem túl gyakran fordulnak elő egy átlagos háztartásban. Ragdoll, Maine Coon, brit rövidszőrű, skót rövidszőrű, norvég erdei macska és Devon rex fajták somfordálnak itt, a mi szívünkbe azonban hárman lopták be igazán magukat. A legszebb a hatalmas, tömött bundájú, találóan Vattacukornak nevezett szibériai macska volt, amely ottlétünkkor a cipőspolcon trónolt, vagyis inkább bárányfelhőként lebegett. A legselymesebb szőrű a fahéjascsiga-mintázatú bengáli macskahölgy, Maya volt – a legpuhább cica, amelyet valaha volt szerencsénk megsimogatni. Ám a legkedvesebbnek az örökbefogadásra váró közönséges cirmos házimacska, Ayu bizonyult, ő érdeklődve követett minket mindenhová, a közelünkben maradt, és lehetett cirógatni hosszabb ideig is.
A múzeumban létszámkorlátos beengedés van, emiatt célszerű előzetesen, online időpontot foglalni, hogy bebiztosíthassuk a helyünket, és ne ott derüljön ki, hogy mégsem férünk be az aktuálisan induló csoportba. A kiállítási anyag kapcsán nem kell óriási értékű műtárgyakra számítani, de az ismeretterjesztő rész korrekt, és a megvalósítás játszva tanulós módja képes lehet lekötni egy nagyobb gyerek figyelmét is.
Másrészről viszont – még a szabályozott keretek ellenére is – teltház esetén többen vagyunk bent emberek, mint macskák, így akarva-akaratlanul az az érzésünk támadhat, hogy másokkal is meg kell „küzdenünk” a cicák figyelméért, és ők legtöbbször mindannyiunkat kikosaraztak pár másodperc után. 90 percig lehet bent tartózkodni, ez tapasztalataink szerint bőven elég arra, hogy felfedezzük a kiállítást, megcsodáljuk a cicákat, és leüljünk meginni egy forró italt (amely benne van a belépőjegy árában).
Ugyanakkor a Macska Múzeum talán legszimpatikusabb kezdeményezése az, hogy nemcsak kiállítótérként üzemel, hanem szociális küldetést is magára vállalt: augusztus óta együttműködik a Rex Állatotthonnal, ennek keretében olyan cicákat szocializálnak itt, amelyek „bent ragadtak” a menhelyen. A múzeum látogatói így bekapcsolódhatnak a gazdikereső cicák kézhez szoktatásába, és a leendő gazdiknak is lehetőségük van testközelből megismerkedni az állatokkal. Török Orsolya elmondása szerint így hamarabb gazdára találnak, ma már szinte kéthetente érkezik új lakó a múzeumba az Állatotthontól.
Az örökbe adás előtt a gazdijelöltekkel egy kérdőívet töltetnek ki, amelyben a cica jóléte szempontjából elengedhetetlen tényezőkre kérdeznek rá, és első alkalommal még nem is vihetik magukkal az állatot. Ehhez az kell, hogy a kérdőív alapján mindent rendben találjanak, és akkor is kizárólag hordozókosárban hagyhatja el a múzeumot az örökbefogadott kedvenc. Eddig egyetlen állatot sem vittek vissza hozzájuk, ami azt bizonyítja, hogy kellő körültekintéssel megtalálható a menhelyes cicák számára is a tökéletes gazdi.
A budapesti Macska Múzeum még csak kicsivel több mint két éve működik, de a macskás intézmények történelme ennél lényegesen nagyobb távlatú. A helyi legenda szerint a világ első macskakávézója 1912 nyarán nyílt meg Bécsben, de az első világháború kitörése után be is zárt. Amíg működött, állítólag rendszeresen megfordult itt Vlagyimir Iljics Lenin. A ma is létező legrégebbi macskakávézó 1998-ban nyílt meg Tajpejben, és ennek a sikerét követve gombamód kezdtek szaporodni a hasonló helyek mind Tajvanon, mind a világ többi részén. A Guinness Rekordok Könyve szerint a legtöbb macskakávézó Japánban található, csak Tokióban több mint 60 volt belőle 2016-ban.
Annak, hogy a szigetországban ilyen népszerűek lettek a macska-, illetve úgy általában az állatkávézók, az az egyik fő oka, hogy sok lakásban tilos kisállatot tartani, illetve munka mellett az embereknek nem nagyon jutna ideje arra, hogy gondoskodjanak kedvenceikről. Emellett nem utolsó szempont, hogy a kisállatok jelenléte nyugtató hatással bír, hogy – ha csak rövid időre is – segítenek egy kicsit kiszakadni a valóságból.
Például emiatt döntött úgy az ukrajnai Lviv macskakávézójának tulajdonosa is a háború kitörése után, hogy nem zár be, és az intézmény továbbra is fogadja a vendégeket biztonságos menedéket nyújtva mind az embereknek, mind a macskáknak.
Miközben a macskakávézóknak számos rajongója van, mások nem nézik jó szemmel a működésüket: vannak, akik a higiénia miatt aggódnak, és vannak, akik a macskák jóléte miatt, és azt firtatják, hogy mennyire számít mindez az állatok kizsákmányolásának. Nyilván vannak rossz példák is, Japánban például be kellett zárni egy kávézót 2016-ban, miután a vendégek jelezték a hatóságoknak, hogy a macskákat nem megfelelő körülmények között tartják: mint kiderült, 30 négyzetméteren 62 állatot tartottak, és sok volt köztük az idős vagy rossz egészségi állapotú macska. A legnagyobb felelősség nyilván a tulajdonoson van, vendégként viszont érdemes előre tájékozódni, és ha valami problémát észlelünk, azt jelezni.
A legtöbb helyen azért próbálják szem előtt tartani a macskák érdekeit, és úgy alakítják a házirendet, hogy az ezt szolgálja. Nem szabad például megzavarni az alvó állatokat, nem szabad etetni, megfogni, felemelni őket, nem lehet vakuval fotózni, és azt is megszabják, hogy hány vendéget fogadnak be egyszerre, illetve kikötnek egy minimumkorhatárt is. Ennek nyomós oka van, néhány évvel ezelőtt például Debrecenben egy kislány az emeletről hajított le egy állatot egy macskakávézóban, és emiatt a tulajdonosok úgy döntöttek, hogy a nyolc évnél fiatalabb gyerekeknek megtiltják a belépést.
Ami a macskamúzeumokat illeti, ha nincs is annyi belőlük, mint a kávézókból, számos városban belefuthatunk ilyen intézményekbe is. Vannak helyek, ahol igazi, élő macskákkal is találkozhatunk, máshol csak velük kapcsolatos tárgyakkal. Mindenkinek ajánljuk például az amszterdami Kattenkabinetet, amelyet 1990-ben Bob Meijer alapított John Pierpont Morgan nevű cicája emlékére, és amelynek gyűjteményében többek között Pablo Picasso, Rembrandt, Henri de Toulouse-Lautrec, Corneille, Sal Meijer, Théophile Steinlen, Ed van der Elsken és Jože Ciuha festményeit, rajzait, szobrait és egyéb műalkotásait lehet megtekinteni. Ha szerencsénk van, akkor pedig egy igazi, élő macskával is találkozhatunk a múzeumban, ahol egyébként az Ocean’s Twelve stábja is forgatott.
Előfordul az is, hogy ha nem is a macskák jelentik egy intézmény fő profilját, de fontos „hozzáadott értéket” képviselnek. A szentpétervári Ermitázs gyűjteménye lenyűgöző, de nemcsak az ott megtekinthető műtárgyairól ismert, hanem a falai közt élő macskakolóniáról is. Az egykori Téli Palotába még az 1700-as évek végén költöztettek be macskákat, hogy ne szaporodjanak el az egerek. A legenda szerint az első macskát maga Nagy Péter költöztette be, később pedig Erzsébet cárnő rendeletben utasította alattvalóit arra, hogy Kazánból hozzanak állatokat az udvarba, II. Katalin pedig „múzeumőröknek” nevezte ki őket. A második világháborúban sajnos odavesztek az éppen ott lakozó macskák, de azóta visszatértek, és most már – fogalmazzunk úgy – saját személyzetük is van, az ellátásukat adományokból finanszírozzák, és örökbefogadási program is indult számukra.
Több tucatnyi különleges, úgynevezett polidaktil (azaz az átlagosnál több ujjal rendelkező macska) lakóhelye Ernest Hemingway egykori otthona, amely ma már múzeumként szolgál. A legendás író első hatujjú macskáját, Hófehérkét egy hajóskapitánytól kapta, és a múzeum területén ma is élő macskák közül néhányan az ő leszármazottai. Hemingway egyébként minden macskáját híres emberekről nevezte el, és ezt a hagyományt örökségének gondozói sem akarták megszakítani.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
