A nemrég elhunyt Bényi Ildikó lánya lesz az Önök kérték! műsorvezetője

Tótfalusi Fanni lesz a Duna kívánságműsorának az új házigazdája.

  • hvg.hu hvg.hu
A nemrég elhunyt Bényi Ildikó lánya lesz az Önök kérték! műsorvezetője

„Édesanyám pótolhatatlan. Én nem az ő helyére lépek, hanem igyekszem méltó módon őrizni azt, amit hátrahagyott – nemcsak a képernyőn, hanem emberként is” – írta a Facebookon Tóthfalusi Fanni abban a posztban, amelyben tudatta: ő veszi át az édesanyja helyét az Önök kérték! műsorvezetői székében.

Bényi Ildikó súlyos betegség után múlt hónapban halt meg 55 éves korában. Csaknem harminc éven át vezette a közmédia Önök kérték című kívánságműsorát, még akkor is, amikor beteg volt. Januárban már nem volt olyan állapotban, hogy kamera elé álljon, ekkor Radványi Dorottya vette át a helyét, a Blikk szerint az egyéb munkái miatt csak ideiglenesen, részben mert abban reménykedtek, hogy Bényi Ildikó még visszatér.

A lap úgy tudja, Tóthfalusi Fanni már májustól köszönti a nézőket. Tóthfalusi Fannit a Szerencse Szombat műsorvezetőjeként, illetve a Petőfi TV-ből ismerhetik a nézők. Az édesanyja korábban arról beszélt, hogy amióta a lánya kérpernyőn van, mindig jegyzetelve ült a tévé előtt, és mindig elmondta neki, hogy miben kell fejlődnie.

„Nem lehet szavakba önteni azt az űrt, amit Édesanyám elvesztése hagyott maga után. Most egy olyan pillanat jött el, amelynek köszönhetően újra együtt lehetünk: hivatása, a televíziózás által, amelyet szívvel, lélekkel, szenvedéllyel szeretett. Egyszerre nagyon megrendítő és megtisztelő, hogy a közmédia felkérésére ősztől én vihetem tovább az Önök kértéket. Ez nem csak egy műsor, ez az ő öröksége. Azt a műsort vezetni, amelynek 1997 óta ő a szeretett arca, hangja, mosolya, jelenléte, életem legnehezebb feladata” – írta Tóthfalusi a Facebookon. Megjegyezte azt is, hogy most épp annyi idős, mint amennyi Bényi Ildikó volt, amikor először köszöntötte a nézőket a kívánságműsorban. „Ez a véletlen vagy sorsszerű párhuzam olyan, mintha egy láthatatlan szál futna tovább kettőnk között” – írta, elismerve, hogy „nem könnyű ez a vállalás”.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.