Puzsér reagált Gyurcsány visszavonulására: 2006 óta először csapást mért Orbán Viktorra
A publicista szerint a volt miniszterelnök a magyar politika Darth Vadere lett.
hvg.hu
„Az egész magyarság nevében hálás vagyok neki, amiért végre megtette ezt a fontos lépést: 2006 óta először csapást mért Orbán Viktorra” – írja Gyurcsány Ferenc visszavonulásáról Puzsér Róbert a Facebookon.
A publicista szerint Gyurcsány életében először tesz valamit a hazájáért, és ő az élő példa arra, hogy soha nincs késő levonni a helyes következtetést. Majd így írt a volt miniszterelnökről:
Olyan lett, mint a magyar politika Darth Vadere, aki három hosszú epizódon át maga a megtestesült gonosz, hogy a harmadik rész legvégén magával rántsa az uralkodót a pusztulásba. Köszönet érte.
Csütörtökön két nagy bejelentést tett Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője a közösségi oldalán. Az egyik arról szól, hogy Gyurcsány Ferenc lemond a párt elnöki tisztségéről, frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, és visszavonul a közélettől, a választásokon sem indul. A másik, hogy elválnak.
A történtekre már Magyar Péter is reagált, szerinte a Karmelita palotából intézték Dobrev Klára bejelentését, csak épp „nem azt a személyt mondatták le, akit ma leginkább kellett volna”. Utóbbi állításával arra utalt, hogy csütörtök reggel közzétett egy hangfelvételt, amelyen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter arról beszél, hogy szakítanak a békementalitással.
Dobrev Klára váratlan mondatairól itt írtunk részletesebben:
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.