Bűnösnek találták Gérard Depardieu-t az ellene folyó szexuális zaklatási perben – írja a Sky News. Az ítéletet egy párizsi bíróságon mondták ki.
A 76 éves francia színészt azzal vádolták, hogy két nővel szemben követett el szexuális visszaélést. Mindkét eset a Les Volets Verts (Zöld redőnyök) című, 2021-es film forgatása során történt, mindkét áldozata a produkció munkatársa volt. Elmondásuk szerint Depardieu obszcén, vulgáris módon kommunikált velük, fogdosta őket, és megfélemlítve érezték magukat, ezért sokáig nem is mertek beszélni a történtekről.
Depardieu végig tagadta a vádakat, és azt állította: nem is tudta, mi az, hogy szexuális zaklatás. Számos színész, rendező, sőt egy alkalommal még a francia elnök, Emmanuel Macron is kiállt mellette.
2018-ban egy másik, több esetet is magában foglaló erőszakügy miatt is vizsgálat indult ellene; az egyik színésznő, Emmanuelle Debever, aki mások mellett szexuális zaklatással vádolta őt, később öngyilkosságot követett el. A korábbi vizsgálat során tucatnyi színésznő számolt be arról, hogy Depardieu különböző forgatásokon, 2004 és 2022 között zaklatta őket.
Márciusban írtuk meg, hogy az ügyészség a mostani perben 18 hónap felfüggesztett börtönbüntetést kért a színészre.