Tibi atya is csatlakozott Magyar Péter Nagyváradig tartó gyalogtúrájához Hajdú-Bihar megyében – derült ki a mémoldal csütörtök délutáni Facebook-bejegyzéséből.
„Meghívtak, úgyhogy benéztünk egy napra. Majd este írok róla egy picit. Dicsértessék!” – olvasható a posztban, amelyhez egy, a gyalogtúrán készült fotót is csatoltak.
Azt már Telex vette észre a Kontroll élő adásában, hogy a mémoldalt működtető Tóth Máté csatlakozott a Tisza elnökéhez. Zsáka felé gyalogolva elmondta: azért csatlakozott, mert aggasztja a közbeszéd állapota. Tóth két éve a milliárdos Gattyán György vállalkozói akadémiájához is csatlakozott.
Magyar Péter azután határozta el, hogy elgyalogol Nagyváradra, hogy elhíresült tihanyi beszédben Orbán Viktor azt üzente a szélsőjobboldali román elnökjelöltnek, George Simionnak, hogy számíthat rá a „szuverenitásért való küzdelemben”. A Tisza Párt elnöke szerint a kormányfő ezzel nyíltan elárulta a határon túli magyarokat, ezért múlt szerdán elindult Egymillió lépés elnevezésű országjárására, amelynek keretében szimpatizánsaival a Szent István-bazilikától a háromszáz kilométerre lévő Nagyváradig gyalogol el.