Megbüntettek egy oroszt, mert kitette a Sátán képét egy közösségi oldalra

Miután júliusban betiltották a Nemzetközi Sátánista Mozgalom tevékenységét Oroszországban, augusztusban megszületett az első bírság is.

  • HVG
Megbüntettek egy oroszt, mert kitette a Sátán képét egy közösségi oldalra

A Kurgani Városi Bíróság ezer rubel bírságot szabott ki egy helyi lakosra, amiért a Sátán képét kiposztolta a VKontakte közösségi oldalra – írta a Meduza pénteken. A bírságot tiltott szimbólumok bemutatása miatt szabták ki.

Az orosz Legfelsőbb Bíróság júliusban nyilvánította szélsőségesnek a „Nemzetközi Sátánista Mozgalom” tevékenységét, és betiltotta Oroszországban. A betiltásra irányuló kezdeményezést Kirill pátriárka (képünkön), az Orosz Ortodox Egyház vezetője terjesztette elő, amelyet aztán az eljárásban már a Legfőbb Ügyészség és az Igazságügyi Minisztérium képviselt.

Azzal érveltek a jogszabály mellett, hogy a „Nemzetközi Sátánista Mozgalom” szélsőséges ideológián, a hagyományos vallási felekezetekkel szembeni gyűlöleten és ellenségességen alapul, és szorosan kapcsolódik a radikális nacionalizmus és a neonácizmus megnyilvánulásaihoz. A mozgalom követői ortodox templomok, kápolnák és keresztek lerombolására és meggyalázására szólítanak fel, valamint okkult szertartásokat és rituális gyilkosságokat követnek el – állították. Annak egyébként nincs nyoma, hogy létezne-e olyan szervezet, amit betiltottak.

A most kiszabott büntetés az első olyan volt Oroszországban, amit a júliusban hozott jogszabály alapján szabtak.