Nem csak mediterrán diéta, a skandináv étrend is csodát tesz az egészségünkkel
Nem csak olívával olajozhatjuk meg az emésztésünket és az immunrendszerünket.
Nem csak olívával olajozhatjuk meg az emésztésünket és az immunrendszerünket.
HVG
Az egyik képviselő szerint a menza szakácsai polgári engedetlenségre szánták el magukat.
HVG
Az onkológia rákfenéje a betegút – mondja Szántó István onkológus, aki 46 éves praxisa során sem tudta megszokni a rák gonoszságát. Hogyan közli a diagnózist? Miért maradhat sok eset ellátatlanul? Miért elhibázott a mellrákszűrés protokollja Magyarországon Újhelyi Mihály plasztikai sebész szerint? Milyen, amikor a páciens mosollyal távozik az emlőrekonstrukció után? Az onkológussal és a plasztikai sebésszel a hajlamosító génmutációkról és a különféle szűrési lehetőségekről is beszélgettünk.
Krasznahorkai László elmondta, hogy kinek köszöni meg elsősorban az irodalmi Nobel-díjat és mi jelenti számára a legnagyobb inspirációt.
HVG
Alig egy órával a kormányinfó után máris akcióba lendült Bede Zsolt, hogy számon kérje Herczeg Márkon a kérdését. A két fél egészen máshogy látja a történteket.
HVG
A csütörtök délután óta Nobel-díjas író barátja, Vámos Miklós a HVG-nek azt mondta: Krasznahorkai László életműve azért egyedi, mert minden műve egy bizonyos stílusban íródott és egyetlen témáról szól.
A klub, amelybe tavaly vásárolta be magát a Mol, nyáron jelentette be, hogy elköltözik a Megyeri úti stadionból.
HVG
A férfi szerencséje az volt, hogy vele voltak a kutyái is.
HVG
A költő egy személyes élményét is megosztotta.
HVG
A filmrendező, aki hosszú éveken át alkotótársa volt az írónak, azt is felidézte, hogy a Sátántangót egy éjszaka alatt olvasta el, és rögtön tudta, hogy remekmű.
HVG
Amerikában ismerkednek a friss magyar Nobel-díjas nevével, amely számukra majdnem olyan különösnek hathat, mint az író egész könyvet kitöltő mondatai.
HVG
Krusovszky Dénest Oszakában érte Krasznahorkai László Nobel-díjának híre. A költő-író reakciója következik változtatás nélkül.
Krusovszky Dénes
A humorista Addig se iszik című paródiakötetéből idézett egy Krasznahorkai Lászlóról szóló részletet.
HVG
A Svéd Akadémia állandó titkára csütörtök délelőtt közölte a bizottság döntését.
HVG
Krasznahorkai és George Szirtes együtt nyerték 2015-ben a Nemzetközi Man Booker-díjat.
HVG
A robbanóeszközök a Tarjánra vezető útnál végzett földmunkák közben kerültek elő.
HVG
A Warner Bros.-nál már átment a költségvetés, és az is kiderült, hogy a filmben Brad Pitt, Julia Roberts, Matt Damon és Don Cheadle is visszatérhet.
HVG
Felfújható minikajakkal hozta zavarba a magyar folyami rendőröket egy német világutazó.
A rapper utólag úgy gondolja, hogy a sors rendelte így.
HVG
Közleményük szerint szigorúan egyeztetési gondok miatt ért véget az együttműködésük Kárásszal, aki korábban Alföldi Róberttel játszott kettős szereposztásban egy darabban.
HVG