Álomfizetéssel, ingyenhitellel, óriási bónusszal csalogatja a fiatalokat az ukrán hadsereg
Egyelőre nem kapkodnak a lehetőség után a 18 és 24 év körüli ukrán fiatalok, pedig a korcsoportjuknak szóló toborzóprogram busás anyagi kedvezményeket kínál.
Egyelőre nem kapkodnak a lehetőség után a 18 és 24 év körüli ukrán fiatalok, pedig a korcsoportjuknak szóló toborzóprogram busás anyagi kedvezményeket kínál.
A MoHu a hulladékkoncesszió 2023. közepi indulása óta az első másfél évét veszteséggel zárta. Nem akarnak más kárára nyereségesek lenni – mondja a HVG-nek Pethő Zsolt. Hova építene évi 360 ezer tonna kapacitású hulladékégetőt a cég? Miért magasabbak itt egyes csomagolásdíjak, mint Ausztriában? Elképzelhető, hogy később az egész országban csak a MoHu szállítja majd a szemetet? Ezekről is kérdeztük a Mol leánycégének vezérigazgatóját.
Az első negyedévben nőtt a foglalkoztatottság és csökkent a munkanélküliség. A nők körében mindkét mutató stagnált, ám a férfiak körében jelentősen javultak.
Márciusban 1,25 volt a termékenységi arányszám. Az első negyedévben összességében is csak 1,31. A népességfogyás az első negyedévben 17,3 ezer fő volt, a fogyás 21 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban. Az ország minden régiójában kevesebb gyerek született és többen haltak meg, mint egy évvel korábban.
A Rogán Antaltól elvett Digitális Ügynökség kapott komoly összeget.
A méltányossági gyógyszerkérelmekről az alapítvány kuratóriuma dönt. Hetente, de a sürgős kérelmeket „igyekszenek” prioritásként kezelni.
A Pénzügyminisztérium volt vezetői kaptak pozíciókat a BISZ Központi Hitelinformációs Zrt.-nél, miután a tárca vezetője, Varga Mihály lett a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
Az infláció elindult lefelé, így már nincs szükség az árrésstopra az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint.
Közzétették az átláthatósági jelentést.
Súlyosabb és kevésbé súlyos fertőzések miatt is aggódhatnak az állattenyésztők ezekben a hónapokban. Van, amihez már hozzászoktak, van, ami fél évszázad után került elő váratlanul, és van, ami még csak fenyegetés, de elkerülhetetlennek tűnik. Száj- és körömfájás, madárinfluenza, sertéspestis és kéknyelv betegség – íme a haszonállatokat leginkább tizedelő kórok, és a velük kapcsolatos, hol jobban, hol rosszabbul működő védekező reflexek.
Három új felügyelőbizottsági tagot nevezett ki a Pallas Athéné alapítvány vagyonkezelője a varsói GTC ingatlancéghez. A cél, hogy visszafordítsák az Állami Számvevőszék által feltételezett, rendőrségi nyomozáshoz vezető százmilliárdos vagyonvesztést.
Óriási összegeket fizetnek Trump kriptopénzéért azok, akik együtt akarnak vacsorázni az elnökkel, az apró betűs részben azonban azt írják: nem garantált, hogy Trump is jelen lesz az eseményen.
Korábban már üzemeltetett nálunk egy hírportált a magyar származású szakember.
Kiderült, hogy ahol eddig is állatokat tartottak, ott sok a szerves anyag a talajban, ezért drágul a mezőhegyesi építkezés.
Július elsejétől lehet érvényes a készpénzzel kapcsolatos új törvény, összesen négy másik törvényt írnak át.
Az intézkedés kivezetése viszont majdnem mindenki szerint növelni fogja az árakat.
A demokrata vezetésű államok álláspontja szerint az elnöknek nincs hatásköre a vámok kivetésére, amivel ráadásul súlyos terhet ró az amerikai fogyasztókra is.
Egy nem csak kölcsönről szóló kölcsönszerződés kellett ahhoz, hogy megpróbálják átmenteni a jegybanki alapkezelő vagyonát, és még így sem sikerült.
Rövid időn belül már a második új vállalkozását indítja el Nyerges Zsolt, aki Simicska Lajos mellett a Fidesz másik nagy gazdasági aktora volt, de az elmúlt években már sokkal visszafogottabb az üzleti tevékenysége, mint korábban.
Az elmúlt évek legnagyobb vatikáni pénzügyi botrányának egyik főszereplője állítja, ő is jogosult szavazni az új pápáról, mert még nem jogerős a börtönbüntetésről szóló ítélete.