Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az ING Bank vezető elemzője szerint a növekedési kilátások borúsak, a kereslet tartós hiánya pedig az eddig munkaerőt tartalékolókat is a leépítések irányába löki.
Ahogy a HVG is beszámolt róla, több mint 30 ezerrel csökkent a Magyarországon dolgozó emberek száma, és nőtt a munkanélküliség is, amit Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője úgy kommentált: a szakemberek stagnálást vártak, így meglepő volt számára a Központi Statisztikai Hivatal adatsora.
A szakértő kiemelte, hogy a foglalkoztatottak száma 35 ezer fővel csökkent, ám mindössze tizedük lett munkanélküli, a többiek kivonultak a munkaerőpiacról. A gazdaságilag aktívak száma így 2023 nyara óta először esett be 4,9 millió fő alá, a foglalkoztatotti létszám is 2023 tavasza óta most a legalacsonyabb. Virovácz szerint ezt a negatív változást részben a munkaerőpiac önkéntes elhagyása hajtja, nagyobb részben pedig a népességfogyás vezérelte.
A magyar gazdaság 2022 közepe óta tartó stagnálása tehát szépen, lassan, de kezd begyűrűzni a munkaerőpiacra is. A különböző bizalmi indexek és vállalati felmérések is egyre nagyobb arányban jelzik azt, hogy a vállalatok nem terveznek bővítést, sőt leépítésben gondolkoznak. A növekedési kilátások borúsak, a kereslet tartós hiánya pedig az eddig munkaerőt tartalékolókat is a leépítések irányába löki
– véli a ING szakértője, hozzátéve, hogy egyelőre nem látszik hirtelen meginduló leépítési hullám, inkább hasonlít ez az apályra, amikor lassan és fokozatosan csökken a foglalkoztatottak száma, nem pedig sokkszerűen.
Mindez azt is jelenti, hogy némileg enyhülni látszik a munkaerőpiac feszessége, ami a munkavállalók alkupozícióját egyértelműen gyengíti – írja Virovácz, aki szerint talán ennek az alkupozíció-gyengülésnek a része az is, hogy egyre több nagyvállalat dönt a rendszeres irodai jelenlét visszavezetése mellett. Ez azért is lehet gond, hogy ez is hozzájárulhat a foglalkoztatás további lemorzsolódásához, főleg azok körében, akiknek rendkívül kedvező volt ez az atipikus foglalkoztatási forma, például a kisgyereket nevelők körében.
Virovácz szerint alapvetően 4,4-4,5 százalék körül lehet az állástalanok aránya az év hátralévő részében, de a kockázatok egyértelműen a munkaerőpiac további gyengülésének irányába mutatnak.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.