Azokhoz a fotókhoz is hozzáférne a Facebook, amiket ön még nem is töltött fel sehová
Erősen vitatható, amit a Meta csinál próbálgat pár felhasználónál. A cég ugyanis folyamatosan monitorozná a készülék galériájában lévő fotókat.
Erősen vitatható, amit a Meta csinál próbálgat pár felhasználónál. A cég ugyanis folyamatosan monitorozná a készülék galériájában lévő fotókat.
Úgy tűnik, beváltotta a hozzá fűzött reményeket a PNG képformátum, ugyanis azon túl, hogy számos komoly archiváló helyen használják, 22 évig nem nyúltak hozzá. Ennyi idő viszont szinte örökkévalóság a technológia világában, így nem meglepő, hogy ezt a formátumot is hozzáigazították a modern kor követelményeihez.
Két amerikai cég, a NuScale Power és a GSE Solutions olyan kis moduláris reaktort épített, ami egyszerre termel áramot, tiszta vizet és hidrogént.
Már eddig is megesett, hogy késve, vagy egyáltalán nem jelentek meg egyes iPhone-funkciók az EU-ban, és úgy tűnik, bővülni fog ez a lista az iOS 26-tal is.
Gyermekvédelmi funkciót épít a FaceTime-ba az Apple, automatikusan leáll majd a beszélgetés, ha valaki vetkőzik.
Ha minden a tervek szerint alakul, a következő fél évben dőlhet el, hogy 2026-ban tényleg piacra dobja-e az Apple az első hajlítható kijelzős iPhone-t.
A Honor alapvetően a régi recept alapján készítette el a Honor Magic V5-öt, de sikerült faragniuk a vastagságából – így jelenleg ez a legvékonyabb ilyen mobil. Kérdés, mi lesz erre a Samsung válasza.
A MethaneSAT 60 helyett csak 15 hónapon át tudott dolgozni, majd egyik pillanatról a másikra elnémult. Az öröksége azonban így is fontos lehet.
A Microsoft közlése szerint messze túlszárnyalta a mesterséges intelligencia a hús-vér orvosok diagnosztikai képességeit, de azért még nem érdemes arra számítani, hogy a jövőben egy robot lesz majd a rendelőben.
Gyökeresen átalakul a járműtervezés gyakorlata, s ebben egy magyar startup, a Shapr3D is meghatározó szerephez jutott. Közben gyorsan terjed a mesterséges intelligencia használata is.
A cég több mint 200 ezer embert foglalkoztat, mintegy 4 százalékukat érinti a leépítés.
Ismert gyártók eszközeiben találtak aggasztó biztonsági réseket, amelyekkel többféle támadást is végrehajthatnak a rosszindulatú felek.
Komoly veszélyt jelent a telefonján lévő fotókra, valamint a pénzére is egy olyan vírus, ami nem válogat: egyformán támadja az iPhone-okat és az androidos mobilokat is. Ha azonban figyelmes, nem lehet baj.
Jelentősen csökkenhet az adattároló eszközök mérete az adatközpontokban. Brit és ausztrál kutatók egy olyan újfajta molekulát hoztak létre, amivel négyzetcentiméterenként 3 TB adatot lehet eltárolni.
Egyre inkább távolodik az Instagramtól a Threads: végre nem kell a fotós-videós platformot is megnyitni, ha üzenetet küldene valakinek, de más esetben is elszakad már egymástól a két platform.
A mesterséges intelligenciát fejlesztő cégek egy speciális bottal böngészik nap mint nap a weboldalakat, hogy adatokat gyűjtsenek a rendszereik betanításához, az MI pedig választ tudjon adni a nekik feltett kérdésekre. A Cloudflare azonban pontot tesz a dolog végére.
Idén már a negyedik súlyos biztonsági rést foltozta be a Google a Chrome-ban, a támadók már fel is fedezték a hibát maguknak.
Jelenleg már havi 634 ezer hallgatója van csak Spotifyon a The Velvet Sundown nevű zenekarnak, ám az együttes nem egészen az, aminek az ember elsőre gondolná.
Élesedett az Európai Unió új szabályozása, így a korábbiaknál több, a fogyasztói döntést segítő információ is felkerül az okostelefonok és táblagépek bolti címkéjére.
Érdemes frissíteni az egyre több érintett telefont a Samsung lopásgátló funkciójával, ugyanis egy olyan megoldásról van szó, amelyik valóban meg tudja védeni a személyes adatokat az illetéktelen kezektől.