A Reuters értesülései szerint amerikai hatóságok titokban helymeghatározó eszközöket helyeznek el egyes kockázatosnak ítélt chipszállítmányokban, hogy felderítsék azokat az eseteket, amikor a mesterséges intelligenciához használt chipeket az Egyesült Államok exportkorlátozásai ellenére Kínába szállítják.
Öt, az MI-szerverek ellátási láncában dolgozó forrás arról beszélt a hírügynökségnek, hogy nyomkövetők kerültek többek között Dell és Super Micro szerverek szállítmányaiba, amelyek Nvidia és AMD chipeket tartalmaztak.
A készülékeket jellemzően a csomagolásban rejtik el, egyes esetekben pedig a szerverek belsejébe teszik őket.
Szerdán írtuk meg, hogy 20 év börtönt kaphat az a két kínai állampolgár, akik fejlett chipeket csempésztek Kínába az Egyesült Államokból. A vád szerint több tízmillió dollár értékben juttattak ki érzékeny mikrochipeket, köztük Nvidia H100-as egységeket, Malajzián keresztül, az amerikai exporttörvények megkerülésével.
A helymeghatározók évtizedek óta részei az exportkorlátozott termékek nyomon követésének, az utóbbi években a félvezetők illegális kereskedelme ellen is bevetették őket.
Az amerikai Kereskedelmi Minisztérium iparbiztonsági hivatala mellett a Belbiztonsági Nyomozóhivatal és a Szövetségi Nyomozó Iroda is részt vehet az akciókban – a Reuters megkeresésére azonban egyikük sem kommentálta az értesülést. A kínai külügyminisztérium közölte, hogy nem tud az ügyről, Peking korábban élesen bírálta az amerikai exportkorlátozásokat és a nyomkövetés tervét.
Nyitóképünk illusztráció. Fotó: Bret Latter/Sandia National Laboratories