Trump külpolitikája miatt távozott posztjáról a kijevi amerikai nagykövet
Bridget Brink karrierdiplomata volt, aki 1996 óta látott el különböző feladatokat a Külügyminisztérium kötelekében.
Bridget Brink karrierdiplomata volt, aki 1996 óta látott el különböző feladatokat a Külügyminisztérium kötelekében.
Az Európai Unió már hajók százai ellen vezetett be szankciókat.
Bár utólag több bíboros is arról beszélt, hogy a kvalitásait tekintve nem lepődtek meg, amikor kiderült, hogy Prevost lesz Ferenc pápa utódja, a Google keresési adatai alapján az átlagemberek közül jóformán senki nem számolt vele.
Isztambulban állapodtak meg a felek.
Glen Rogers a „Casanova gyilkos” néven volt ismert.
A három év utáni első közvetlen orosz–ukrán tárgyalások legnagyobb eredménye az volt, hogy egyik fél sem állt fel, ám az egyértelmű, hogy az álláspontok ugyanolyan távol vannak egymástól, mint a 2022 februárjában kezdődött háború első napjaiban. A kompromisszumok nélküli isztambuli alkudozás Moszkvának kedvez, mert úgy folytathatja az agressziót, hogy közben úgy néz ki, mintha a Kreml valóban békét akarna. Egyelőre nem tudni, mikor folytatódik a párbeszéd.
Eközben tonnaszámra rohadnak az amerikai kormányzat raktáraiban a rászorulóknak szánt élelmiszerkészletek, ugyanis Trumpék januárban a globális segélyprogramok csökkentéséről döntöttek.
A Vatikán szerint „tragikusan” alakulnak az isztambuli tárgyalások.
Nagyjából 66 ezer tonna élelmiszerről lehet szó, amelynek összértéke 98 millió dollár körül van.
Pénteken – hároméves szünet után – újra közvetlenül találkoznak a háborúban álló Ukrajna és Oroszország képviselői. Az isztambuli tárgyalások szintje ugyanakkor sokkal alacsonyabb, mint azt a megtámadott Ukrajna vagy a párbeszédet kezdeményező USA szorgalmazta: nem az államfők találkoztak, hanem miniszterek és miniszterhelyettesek. Félő, hogy a tárgyalásokat Moszkva időhúzásra akarja felhasználni, hogy közben újabb szankciók nélkül folytathassa agresszióját. Trump amerikai elnök szerint semmi sem történik, amíg ő nem találkozik orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal.
Számos megamegállapodást kötött Donald Trump az arab monarchiákat érintő útján, de nem jutott előbbre két fontos kérdésben, a gázai háború és az iráni atomprogram ügyében. Viszont komoly etikai aggályokat vet fel, hogy az amerikai elnök családi vállalkozása a meglátogatott országok kormányaihoz köthető cégekkel zsíros üzleteket üt nyélbe.
Zavarba ejtő hangulat uralkodik a Balkánon és az orosz határ körül. EU-pártiságban licitálnak egymásra a pártok. A magyar kormánynak van igaza, vagy valamit a tagjelöltek tudnak jól? Vélemény.
James Comey fotóján a 8647-es szám szerepelt kagylóhéjakból kirakva, ezt találták fenyegetőnek.
André Venturát kórházba kellett szállítani.
Szerinte az egyetlen mód az áttörésre közvetlenül Trump és Putyin között lehetséges.
Az elnök 79. születésnapja mellett az amerikai hadsereg fennállásának 250. évfordulóját is ünneplik majd Washingtonban.
A sofőrt veszélyes vezetés és személyi sérülés okozásának gyanúja miatt letartóztatták, bár a katalán elnök kizárta a szándékosság lehetőségét.
A hétköznapi csevegés közben tanúsított túlzott érdeklődés intő jel lehet és érdemes óvakodni az ápolatlan turistáktól is.
Ukrán források szerint várhatóan csütörtök helyett csak pénteken újítják fel Isztambulban a több mint három éve megszakadt ukrán–orosz tárgyalásokat a lehetséges tűzszünetről, illetve a 2022 februárja tartó konfliktus végleges lezárásáról. A késés oka, hogy az ukrán várakozásokkal ellentétben nem jelent meg a török metropoliszban Vlagyimir Putyin orosz államfő, és emiatt a Törökországban tartózkodó Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csak délután jelölte ki a Kijevet képviselő politikusokat.
Az amerikai elnök első száz napja egyetlen agresszió volt egy önkényuralomra vágyó önjelölt király részéről – írja Michael Luttig. Csakhogy „egy despota uralma attól függ, meddig hajlandók azt eltűrni azok, akiket elnyom”.