Az uniós vezetők megint mindent megígérnek majd a törököknek, kérdés, Erdogannak ez elég-e
Öt évvel az migráció megfékezése érdekében kötött egyezség után az uniós állam- és kormányfők ismét az EU és Törökország viszonyának jövőjéről tárgyalnak, de nagy kérdés, mi valósul meg azokból az ígéretekből, amit 2016 óta sem teljesített az EU.
Az EU és Törökország kapcsolatának jövőjét fogják az uniós állam- és államfők csütörtökön kezdődő virtuális csúcstalálkozójukon megvitatni. A számvetésnek itt az ideje, hiszen pontosan öt év telt el azóta, hogy az EU a migráció megállítása érdekében egyezséget kötött Ankarával. 2020 komoly nézeteltérései után az elmúlt hónapokban javulni kezdett a viszony, de az együttműködést továbbra is a kényszerűség, és nem a valódi szimpátia határozza meg.
Vagy ahogy Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője fogalmazott hétfőn, az uniós külügyminiszterek ülése után:
a kép elég ellentmondásos.
Ankara valóban visszavett abból a harcias hangnemből, amelyet a Görögországgal és Ciprussal, a Földközi-tenger keleti medencéjének ásványkincsei miatt kialakult konfliktusban ütött meg tavaly nyáron, a múlt héten azonban ismét olyan belpolitikai lépésekre szánta el magát Recep Tayyip Erdoğan elnök, amelyek – magyarázta Borrell – aggodalomra adnak okot.
Az Erdoğan-rezsim ugyanis elkezdte felszámolni a második legnagyobb ellenzéki erőnek számító Népi Demokratikus Pártot (HDP) arra hivatkozva, hogy túl szoros kapcsolatot ápol a Kurd Munkapárt (PKK) terrorszervezettel. A HDP parlamenti képviselőjét, Ömer Faruk Gergerlioğlut múlt szerdán megfosztották az mentelmi jogától, és azonnal letartóztatták a közösségi médiában megjelent posztjai miatt, az állami számvevőszék pedig kezdeményezte az ügyészségnél a párt megszüntetését.
Péntek késő este az államfő úgy döntött, kilépteti az országot a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló Isztambuli egyezményből. Erdoğan egyúttal a jegybank alig négy hónapja kinevezett, valódi szaktekintélynek számító elnökét is leváltotta, melynek következtében hétfőn tőzsdenyitáskor a török líra 10-15 százalékot vesztett a dollárhoz és az euróhoz viszonyított értékéből.
Be nem tartott ígéretek
Az uniós vezetői csúcsot előkészítendő Borrell hétfőn egy jelentést is bemutatott az uniós külügyminisztereknek, amelyben javaslatokat tett arra, hogyan alakítsa a jövőben az EU a kapcsolatát Törökországgal. A csillapodó földközi-tengeri konfliktusról a dokumentum azt írja, „több idő kell ahhoz, hogy megítélhessük, valóban fenntartható és hiteles-e a folyamat, és hoz-e eredményeket a romló török belpolitikai helyzet fényében”. Ugyanakkor a jelentés azt tanácsolja, hogy
az EU fűzze szorosabbra a kapcsolatát Ankarával annak érdekében, hogy ösztönözni lehessen a török kormányt az együttműködésre a migráció kezelése mellett más területeken is.
Bár ezt Borrell jelentése szemérmesen elhallgatja, az EU már a 2016-os megállapodásban is komoly ígéreteket tett Ankarának, amelyeket aztán nem teljesített. Az újabb menekülthullámtól rettegő EU valóban megegyezett arról Törökországgal, hogy 6 milliárd euróval támogatja az országban élő több mint 4 millió menekült ellátását. Ezért cserébe a török kormány vállalta, hogy megállítja azokat, akik Európába tartanak, illetve visszafogadja azokat, akiknek mégis sikerült átjutnia a szomszédos Görögországba vagy Bulgáriába.
Emellett Brüsszel azt is megígérte, hogy újrakezdik a megrekedt csatlakozási tárgyalásokat, vízummentességet adnak az Európába utazó törököknek, és új termékcsoportok bevonásával megreformálják az EU és Törökország között 1995 óta működő vámuniót. Noha ehhez a török belpolitikai helyzet is nagyban hozzájárult, ezekből az ígéretekből az elmúlt öt évben semmi nem valósult meg. Sőt, mint ahogy ezt Ankara hangoztatni szokta, a beígért 6 milliárd eurós támogatásnak eddig csak kétharmadát fizette ki az EU. Itt persze mindkét félnek igaza van: a maradék 2 milliárdot – az uniós pályázati szabályok sajátosságaként – eddig csak lekötötték különböző projektekre, az utalás még nem történt meg.
Borrell jelentése most ismét elővette a Törökország számára annyira fontos vízumliberalizáció és vámreform ígéretét, amelyet az egyéb uniós programokban – például az Erasmus-diákcserében vagy a kutatási Horizont projektekben – való fokozottabb együttműködés lehetőségével, illetve gyakoribb magas szintű politikai találkozókkal fejelt meg.
Az uniós csúcson az európai állam- és kormányfők – a Reuters hírügynökségnek kiszivárgott zárónyilatkozat szerint – ismét megígérik majd, hogy a kereskedelem fellendítése érdekében a vámunió reformján dolgoznak majd, amelyet akár a mezőgazdasági termékekre, közbeszerzésekre és a szolgáltatásokra is kiterjeszthetnek majd.
Görög–török ellentét
De hogy ezekből a megújított ígéretekből mi fog megvalósulni, az nemcsak a török belpolitikától függ, hanem az uniós tagállamok hajlandóságától is. A történelmi ellentétek és szomszédi viták miatt a görögök már azelőtt is blokkolták az 1999 óta uniós tagjelölt országnak számító Törökország európai integrációját, hogy Erdoğan elkezdte volna leépíteni a demokratikus intézményrendszert.
Azzal, hogy a görög és török részek egyesítése, vagy legalább a megosztottság jogi rendezése nélkül léphetett be Ciprus az EU-ba, a görög–török konfliktus is csatlakozott az Európai Unióhoz. Ez pedig determinálja azt, hogy a szomszédok között felmerülő minden kérdésben az EU Görögország és Ciprus pártjára kell, hogy álljon.
Ennek szembenállásnak egy újabb fejezete volt a tavaly nyáron a hadihajók felvonultatásáig fajuló ellentét, ami a Földközi-tenger alatt rejtőző szénhidrogén-készletek kiaknázása körül alakult ki. A 2000-es évek elején mintegy 125 ezer milliárd köbméter földgáztartalékot fedeztek fel Ciprus partjai közelében, amelynek bizonyos részeire a szigetország mellett Törökország, Görögország, Izrael és Egyiptom is igényt tarthat.
Athén és Ankara arról nem tud megegyezni, hogy kinek mekkora terület és azzal együtt mennyi ásványkincs jár, ugyanis a nemzetközi tengerjog kizárólagos gazdasági övezet koncepcióját nehezen lehet a Földközi-tenger keleti medencéjénél igazságosan alkalmazni. Törökország partjaitól néhány kilométernyi távolságra számtalan apró görög sziget helyezkedik el, amelyek alapján Athén magának követeli a komoly haszonnal kecsegtető kizárólagos gazdasági övezet majdnem egészét. Ankara ezt az érvelést azonban vitatja, azzal érvelve, hogy az ásványkincs a tenger alatt húzódó kontinentális talapzatban rejtőzik, az pedig a török szárazföld természetes meghosszabbítása.
Biztató, hogy a NATO-ban létrehozott egyeztető bizottsággal a felek jelenleg is folytatják a párbeszédet, de szerződésbe foglalt megegyezés híján hosszú távon csak úgy lehet a vitát feloldani, ha nemzetközi bíróság elé viszik az ügyet. Ahogy az is ígéretes, hogy szintén hatalmas feszültségeket keltő ciprusi rendezésről is ismét beindultak a tárgyalások az ENSZ vezetésével.
Az EU bizalmatlanságát – és a görög diplomaták lobbierejét – mutatja, hogy az uniós csúcs zárónyilatkozatában várhatóan a kereskedelmi ösztönzők mellett szankciókat is kilátásba helyeznek majd az uniós vezetők: személyekre kiszabott korlátozó intézkedésektől akár a turizmusra kirótt szankciókig elmehet az EU, ha a tavaly nyárihoz hasonló feszültség alakul ki. Ugyanakkor a Bloomberg hírügynökség értesülései szerint Ciprus számára ez a megfogalmazás sem elég kemény, így lehetséges, hogy még változtatni fognak a zárónyilatkozaton.
Kinyílhatnak Európa kapui
Noha az uniós intézmények nagyon szeretik úgy tálalni a 2016-os megállapodást, mintha az EU hatalmas segítséget nyújtott volna Törökországnak a 6 milliárd eurós támogatással,
valójában Ankara tett szívességet a menekültválság miatt súlyos politikai gondokkal küszködő Brüsszelnek és uniós kormányoknak azzal, hogy hajlandó volt megállítani a kontinensre igyekvő menedékkérőket.
A 6 milliárd euró ugyanis csak a töredékét fedezi azoknak a költségeknek, amelyet 4-5 millió ember megélhetésének a támogatásával a török államra hárul, főleg, hogy a nemzetközi védelemben részesülő migránsok Törökországban ingyenes egészségügyi ellátást kapnak, a gyerekeik pedig ingyen járhatnak iskolába. A Törökországban élő menekültek közül szinte senki nem ragadt menekülttáborokban, a török állam a városi létbe való integrációjukat – és munkába állásukat – szorgalmazta, az EU az ehhez felkínált támogatások egy részét fedezi. Ezek a támogatások azonban sok török szemét szúrják, különösen, hogy a politikai helyzetből adódóan is évek óta veszít az értékéből a líra, és romlik a gazdasági helyzet, a koronavírus-járvány pedig tovább rontotta a kilátásokat.
Hogy az egyezséggel az EU tulajdonképpen csapdába csalta magát, azt tavaly márciusban tette egyértelművé Erdoğan, aki a gazdasági helyzet romlását és a belpolitikai népszerűségvesztést a jól bevált recept szerint harsány külpolitikai lépésekkel akarta ellensúlyozni. Egy hajszálon múlt, hogy nem „nyitotta meg Európai kapuit” a jobb élet reményében a kontinensre igyekvők előtt.
Borrell a múlt héten egy sajtótájékoztatón említette meg, hogy „valamilyen formában” meg kellene újítani a 2016-os egyezmény migrációra vonatkozó részeit is, hiszen az „kézzel fogható eredményeket hozott”, mivel „komolyan csökkentette a halálozások és az irreguláris határátkelések számát, és javított a Törökországban élő menekültek és migránsok helyzetén”.
A kiszivárgott zárónyilatkozat szerint az uniós vezetők ki fogják jelenteni, hogy a millióknak menedéket nyújtó Törökország több anyagi segítséget érdemel, de konkrét összeget nem említenek, és a csak elviekben létező támogatást is attól teszik függővé, hogy Erdoğan tiszteletben tartja-e a demokratikus intézményrendszert és az emberi jogokat, illetve nem éleszti-e fel a földközi-tengeri konfliktust.
Eközben az egyre komolyabb belpolitikai válsággal küzdő Erdoğan kezében továbbra is ott a több millió menekült ütőkártyája. A helyzetet súlyosbítja, hogy 2016 óta az EU nem tudta megreformálnia a saját menekültügyi rendszerét sem, így ha a török elnök egyszer megnyitja Európa kapuit, akkor ugyanolyan káosz következhet be, mint a hat évvel ezelőtt kezdődő menekültválság idején.
Bár abban, hogy az uniós menekültügyet nem sikerült megreformálni, a magyar kormánynak komoly felelőssége van, az EU-török kapcsolatok jövőjéről Szijjártó Péter külügyminiszter szokott a legőszintébben beszélni, mikor arra figyelmeztet: Erdoğan gyakorlatilag bármelyik pillanatban beválthatja a fenyegetéseit. A magyar külügyminiszter hétfőn is kifejtette, hogy „Európa biztonsága egyenlő Törökország biztonságával” és az EU-török kapcsolatokat is ennek a megfontolásnak kell alárendelni.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
