Az EU és Törökország kapcsolatának jövőjét fogják az uniós állam- és államfők csütörtökön kezdődő virtuális csúcstalálkozójukon megvitatni. A számvetésnek itt az ideje, hiszen pontosan öt év telt el azóta, hogy az EU a migráció megállítása érdekében egyezséget kötött Ankarával. 2020 komoly nézeteltérései után az elmúlt hónapokban javulni kezdett a viszony, de az együttműködést továbbra is a kényszerűség, és nem a valódi szimpátia határozza meg.

Vagy ahogy Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője fogalmazott hétfőn, az uniós külügyminiszterek ülése után:

a kép elég ellentmondásos.

Ankara valóban visszavett abból a harcias hangnemből, amelyet a Görögországgal és Ciprussal, a Földközi-tenger keleti medencéjének ásványkincsei miatt kialakult konfliktusban ütött meg tavaly nyáron, a múlt héten azonban ismét olyan belpolitikai lépésekre szánta el magát Recep Tayyip Erdoğan elnök, amelyek – magyarázta Borrell – aggodalomra adnak okot.

Az Erdoğan-rezsim ugyanis elkezdte felszámolni a második legnagyobb ellenzéki erőnek számító Népi Demokratikus Pártot (HDP) arra hivatkozva, hogy túl szoros kapcsolatot ápol a Kurd Munkapárt (PKK) terrorszervezettel. A HDP parlamenti képviselőjét, Ömer Faruk Gergerlioğlut múlt szerdán megfosztották az mentelmi jogától, és azonnal letartóztatták a közösségi médiában megjelent posztjai miatt, az állami számvevőszék pedig kezdeményezte az ügyészségnél a párt megszüntetését.

Péntek késő este az államfő úgy döntött, kilépteti az országot a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló Isztambuli egyezményből. Erdoğan egyúttal a jegybank alig négy hónapja kinevezett, valódi szaktekintélynek számító elnökét is leváltotta, melynek következtében hétfőn tőzsdenyitáskor a török líra 10-15 százalékot vesztett a dollárhoz és az euróhoz viszonyított értékéből.

Be nem tartott ígéretek

Az uniós vezetői csúcsot előkészítendő Borrell hétfőn egy jelentést is bemutatott az uniós külügyminisztereknek, amelyben javaslatokat tett arra, hogyan alakítsa a jövőben az EU a kapcsolatát Törökországgal. A csillapodó földközi-tengeri konfliktusról a dokumentum azt írja, „több idő kell ahhoz, hogy megítélhessük, valóban fenntartható és hiteles-e a folyamat, és hoz-e eredményeket a romló török belpolitikai helyzet fényében”. Ugyanakkor a jelentés azt tanácsolja, hogy

az EU fűzze szorosabbra a kapcsolatát Ankarával annak érdekében, hogy ösztönözni lehessen a török kormányt az együttműködésre a migráció kezelése mellett más területeken is.

Bár ezt Borrell jelentése szemérmesen elhallgatja, az EU már a 2016-os megállapodásban is komoly ígéreteket tett Ankarának, amelyeket aztán nem teljesített. Az újabb menekülthullámtól rettegő EU valóban megegyezett arról Törökországgal, hogy 6 milliárd euróval támogatja az országban élő több mint 4 millió menekült ellátását. Ezért cserébe a török kormány vállalta, hogy megállítja azokat, akik Európába tartanak, illetve visszafogadja azokat, akiknek mégis sikerült átjutnia a szomszédos Görögországba vagy Bulgáriába.

Emellett Brüsszel azt is megígérte, hogy újrakezdik a megrekedt csatlakozási tárgyalásokat, vízummentességet adnak az Európába utazó törököknek, és új termékcsoportok bevonásával megreformálják az EU és Törökország között 1995 óta működő vámuniót. Noha ehhez a török belpolitikai helyzet is nagyban hozzájárult, ezekből az ígéretekből az elmúlt öt évben semmi nem valósult meg. Sőt, mint ahogy ezt Ankara hangoztatni szokta, a beígért 6 milliárd eurós támogatásnak eddig csak kétharmadát fizette ki az EU. Itt persze mindkét félnek igaza van: a maradék 2 milliárdot – az uniós pályázati szabályok sajátosságaként – eddig csak lekötötték különböző projektekre, az utalás még nem történt meg.

Borrell jelentése most ismét elővette a Törökország számára annyira fontos vízumliberalizáció és vámreform ígéretét, amelyet az egyéb uniós programokban – például az Erasmus-diákcserében vagy a kutatási Horizont projektekben – való fokozottabb együttműködés lehetőségével, illetve gyakoribb magas szintű politikai találkozókkal fejelt meg.

Az uniós csúcson az európai állam- és kormányfők – a Reuters hírügynökségnek kiszivárgott zárónyilatkozat szerint – ismét megígérik majd, hogy a kereskedelem fellendítése érdekében a vámunió reformján dolgoznak majd, amelyet akár a mezőgazdasági termékekre, közbeszerzésekre és a szolgáltatásokra is kiterjeszthetnek majd.

Görög–török ellentét

De hogy ezekből a megújított ígéretekből mi fog megvalósulni, az nemcsak a török belpolitikától függ, hanem az uniós tagállamok hajlandóságától is. A történelmi ellentétek és szomszédi viták miatt a görögök már azelőtt is blokkolták az 1999 óta uniós tagjelölt országnak számító Törökország európai integrációját, hogy Erdoğan elkezdte volna leépíteni a demokratikus intézményrendszert.

Azzal, hogy a görög és török részek egyesítése, vagy legalább a megosztottság jogi rendezése nélkül léphetett be Ciprus az EU-ba, a görög–török konfliktus is csatlakozott az Európai Unióhoz. Ez pedig determinálja azt, hogy a szomszédok között felmerülő minden kérdésben az EU Görögország és Ciprus pártjára kell, hogy álljon.

Ennek szembenállásnak egy újabb fejezete volt a tavaly nyáron a hadihajók felvonultatásáig fajuló ellentét, ami a Földközi-tenger alatt rejtőző szénhidrogén-készletek kiaknázása körül alakult ki. A 2000-es évek elején mintegy 125 ezer milliárd köbméter földgáztartalékot fedeztek fel Ciprus partjai közelében, amelynek bizonyos részeire a szigetország mellett Törökország, Görögország, Izrael és Egyiptom is igényt tarthat.

Athén és Ankara arról nem tud megegyezni, hogy kinek mekkora terület és azzal együtt mennyi ásványkincs jár, ugyanis a nemzetközi tengerjog kizárólagos gazdasági övezet koncepcióját nehezen lehet a Földközi-tenger keleti medencéjénél igazságosan alkalmazni. Törökország partjaitól néhány kilométernyi távolságra számtalan apró görög sziget helyezkedik el, amelyek alapján Athén magának követeli a komoly haszonnal kecsegtető kizárólagos gazdasági övezet majdnem egészét. Ankara ezt az érvelést azonban vitatja, azzal érvelve, hogy az ásványkincs a tenger alatt húzódó kontinentális talapzatban rejtőzik, az pedig a török szárazföld természetes meghosszabbítása.

Biztató, hogy a NATO-ban létrehozott egyeztető bizottsággal a felek jelenleg is folytatják a párbeszédet, de szerződésbe foglalt megegyezés híján hosszú távon csak úgy lehet a vitát feloldani, ha nemzetközi bíróság elé viszik az ügyet. Ahogy az is ígéretes, hogy szintén hatalmas feszültségeket keltő ciprusi rendezésről is ismét beindultak a tárgyalások az ENSZ vezetésével.

Az EU bizalmatlanságát – és a görög diplomaták lobbierejét – mutatja, hogy az uniós csúcs zárónyilatkozatában várhatóan a kereskedelmi ösztönzők mellett szankciókat is kilátásba helyeznek majd az uniós vezetők: személyekre kiszabott korlátozó intézkedésektől akár a turizmusra kirótt szankciókig elmehet az EU, ha a tavaly nyárihoz hasonló feszültség alakul ki. Ugyanakkor a Bloomberg hírügynökség értesülései szerint Ciprus számára ez a megfogalmazás sem elég kemény, így lehetséges, hogy még változtatni fognak a zárónyilatkozaton.

Kinyílhatnak Európa kapui

Noha az uniós intézmények nagyon szeretik úgy tálalni a 2016-os megállapodást, mintha az EU hatalmas segítséget nyújtott volna Törökországnak a 6 milliárd eurós támogatással,

valójában Ankara tett szívességet a menekültválság miatt súlyos politikai gondokkal küszködő Brüsszelnek és uniós kormányoknak azzal, hogy hajlandó volt megállítani a kontinensre igyekvő menedékkérőket.

A 6 milliárd euró ugyanis csak a töredékét fedezi azoknak a költségeknek, amelyet 4-5 millió ember megélhetésének a támogatásával a török államra hárul, főleg, hogy a nemzetközi védelemben részesülő migránsok Törökországban ingyenes egészségügyi ellátást kapnak, a gyerekeik pedig ingyen járhatnak iskolába. A Törökországban élő menekültek közül szinte senki nem ragadt menekülttáborokban, a török állam a városi létbe való integrációjukat – és munkába állásukat – szorgalmazta, az EU az ehhez felkínált támogatások egy részét fedezi. Ezek a támogatások azonban sok török szemét szúrják, különösen, hogy a politikai helyzetből adódóan is évek óta veszít az értékéből a líra, és romlik a gazdasági helyzet, a koronavírus-járvány pedig tovább rontotta a kilátásokat.

Hogy az egyezséggel az EU tulajdonképpen csapdába csalta magát, azt tavaly márciusban tette egyértelművé Erdoğan, aki a gazdasági helyzet romlását és a belpolitikai népszerűségvesztést a jól bevált recept szerint harsány külpolitikai lépésekkel akarta ellensúlyozni. Egy hajszálon múlt, hogy nem „nyitotta meg Európai kapuit” a jobb élet reményében a kontinensre igyekvők előtt.

Borrell a múlt héten egy sajtótájékoztatón említette meg, hogy „valamilyen formában” meg kellene újítani a 2016-os egyezmény migrációra vonatkozó részeit is, hiszen az „kézzel fogható eredményeket hozott”, mivel „komolyan csökkentette a halálozások és az irreguláris határátkelések számát, és javított a Törökországban élő menekültek és migránsok helyzetén”.

A kiszivárgott zárónyilatkozat szerint az uniós vezetők ki fogják jelenteni, hogy a millióknak menedéket nyújtó Törökország több anyagi segítséget érdemel, de konkrét összeget nem említenek, és a csak elviekben létező támogatást is attól teszik függővé, hogy Erdoğan tiszteletben tartja-e a demokratikus intézményrendszert és az emberi jogokat, illetve nem éleszti-e fel a földközi-tengeri konfliktust.

Eközben az egyre komolyabb belpolitikai válsággal küzdő Erdoğan kezében továbbra is ott a több millió menekült ütőkártyája. A helyzetet súlyosbítja, hogy 2016 óta az EU nem tudta megreformálnia a saját menekültügyi rendszerét sem, így ha a török elnök egyszer megnyitja Európa kapuit, akkor ugyanolyan káosz következhet be, mint a hat évvel ezelőtt kezdődő menekültválság idején.

Bár abban, hogy az uniós menekültügyet nem sikerült megreformálni, a magyar kormánynak komoly felelőssége van, az EU-török kapcsolatok jövőjéről Szijjártó Péter külügyminiszter szokott a legőszintébben beszélni, mikor arra figyelmeztet: Erdoğan gyakorlatilag bármelyik pillanatban beválthatja a fenyegetéseit. A magyar külügyminiszter hétfőn is kifejtette, hogy „Európa biztonsága egyenlő Törökország biztonságával” és az EU-török kapcsolatokat is ennek a megfontolásnak kell alárendelni.