Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Csütörtökön délelőtt 11-kor kezdődik Brüsszelben az uniós állam- és kormányfők szokásos csúcstalálkozója, amelyre a legtöbben Hágából, a NATO-csúcsról érkeznek. A napirend igen zsúfolt, a vezetők nagyon sok témát érintenek, mégis, ahogy lenni szokott, azzal kapcsolatban várható a legnagyobb vita, ami hivatalosan nem is szerepel a programban. És ahogy lenni szokott, mindezek fókuszában ott áll Orbán Viktor, kezében egy vétó feliratú táblával.
Mielőtt a vétó felé kanyarodnánk, egy másik, állandósulni látszó körülményre hívjuk fel a figyelmet. Egészen biztosnak tűnik, hogy a tagállamok Ukrajnával kapcsolatban ismét 26-os körben, azaz Magyarország nélkül fogadják el a következtetéseiket. Ez már két alkalommal is megtörtént a múltban, és akkor nem számoljuk ide azt az emlékezetes esetet, amikor 2023 decemberében Orbán Viktor kiküldték kávézni, s ez alatt döntöttek a többiek arról, hogy megkezdik a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával. Ez másfél éve volt, azóta azonban csak egy formális találkozót tartottak egy éve az EU és Ukrajna vezetői, a gyakorlati csatlakozási megbeszélések a magyar vétó miatt nem kezdődhettek meg.
Az EUrologus tanácsi körökből származó információ alapján a mostani csúcstalálkozó kapcsán az volt magyar a javaslat, hogy a konferenciát lezáró dokumentumban mindössze arra legyen egy utalás, hogy azonnali tűzszünetre és érdemi béketárgyalásokra van szükség. Ennél tovább azonban nem akar menni a magyar kormány, miközben a többiek még a szokásosnál is részletesebb álláspontot fogalmaznának meg. A birtokunkba jutott tervezet szerint ez egy 15 pontos lista, ami többek között tartalmazza a következőket is:
A szokásoknak megfelelően az ukrán elnök is felszólal majd az uniós vezetők előtt, most azonban nem személyesen, hanem videókonferencia keretében teszi ezt majd meg.
Ami viszont nincs napirenden, de mégis ott lesz, az a 18. szankciós csomag és ezzel összefüggésben az orosz energia kivezetéséről szóló RePowerEU-csomag. Röviden: a magyar és a szlovák kormány blokkolta a büntetőintézkedések 18. körét, mert azt szeretné elérni, hogy az orosz energia vásárlásának megtiltása 2028 után sérti az érdekeiket. A magyar álláspont az, hogy ezt az egész javaslatot vissza kell vonnia az Európai Bizottságnak, a szlovákok pedig inkább garanciát szeretnének arra nézve, hogy ez őket nem érinti hátrányosan. Ez jelenthet például támogatást új vezetékrendszer építésére, kedvezményes árakat, vagy akár olyan juttatást, ami ezen az egész körön kívül van. Magyarán:
kemény alkudozás várható a színfalak mögött, és ha lesz is eredmény, nem biztos, hogy az alku minden részletét ismerni fogjuk.
Mindenesetre a magyar kormány mozgástere szűkebb, mert ragaszkodik az orosz energia megtartásához, a szlovákok ennél “alkuképesebbek”. És persze látni kell azt is, hogy a 18. csomag elfogadásának feltétele, hogy a szlovákok és a magyarok elvárásainak sikerül-e megfelelni, illetve, meddig hajlandóak a főleg a magyar vétók miatt egyébként is frusztrált tagállamok ezen az úton.
Folyik a háttérben egy komoly értelmezési vita is. A 2022 márciusában, az állam- és kormányfők informális találkozóján elfogadott Versailles-i nyilatkozat 16. pontja ezt tartalmazza:
megállapodtunk abban, hogy fokozatosan, a lehető leggyorsabban megszüntetjük az orosz földgáz, kőolaj és szén importjától való függőségünket.
A magyar értelmezés szerint erre nem lehet “ráhúzni” a vásárlási tilalmat, csak azt, hogy a függőséget megszüntetik a tagállamok. Bár eltérő mértékben, de a többi ország túlnyomó többségének ezt már sikerült elérniük, éppen ezért nem is zavarja őket túlzottan az, ha a függőség megszüntetése a szerződéses viszonyok felszámolását jelenti.
Több olyan kérdéssel is foglalkozni fogunk, amelyeket együtt kell kezelnünk közös törekvéseink előmozdítása érdekében: azaz, hogy versenyképesebb, biztonságosabb és autonómabb Európát építsünk polgáraink számára, továbbá biztosítsuk, hogy az Európai Unió hatékony, kiszámítható és megbízható globális szereplő legyen
– fogalmazott a csúcs előtt António Costa, az Európai Tanács elnöke. Számos külpolitikai téma mellett a közel-keleti helyzet érdemel majd kiemelt figyelmet. Itt is van egy speciális magyar szempont: Orbán Viktor szeretné, ha a vezetők a záródokumentumban megemlékeznének a Szíriában, keresztényekkel szemben elkövetett terrorcselekmény áldozatairól.
Az előbbieken túl fontos téma lesz még az EU-csúcson a közös védelem kérdése, de ebben várhatóan nem lesz nagy vita. A tagállamok vezetői éppen egy olyan NATO-csúcsról jönnek, ahol amerikai nyomásra bevállalták, hogy 2035-re a jelenlegi 2-ről 5 százalékra emelik GDP-arányos védelmi kiadásaikat. Kivéve Spanyolország, akiknek sikerült egy külön alkut kötni: minden kötelezettségüket teljesíteni fogják, de 2,1 százalék fölé nem mennének.
A jövőben a védelemre és a biztonságra vonatkozó kollektív megközelítésnek kell vezérelnie minket, és a hatékony kiadásokra kell összpontosítanunk
– áll António Costa elnök ajánlásai között. A vezetők egyetlen vita keretében megbeszélést tartanak majd az Európa előtt álló geoökonómiai kihívásokról, az EU által a világban elfoglalt helyről és az EU versenyképességéről. Meg fogják vitatni a globális gazdasági fejleményeket, valamint azt, hogy az EU milyen kapcsolatokra törekszik a legfőbb partnerekkel, emellett szó lesz majd az euró nemzetközi szerepének erősítésével és az egységes piac elmélyítésével kapcsolatos lehetőségekről.
A csúcstalálkozó hivatalosan kétnapos, de a várakozások szerint már csütörtökön éjjel véget ér.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.