szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egymillió eurót ajánlott fel a Mastercard nemzetközi hitelkártya-társaság, a szombaton kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság egyik szponzora, ha a társrendező osztrák együttes nyeri az aranyérmet.


Szinte esélytelen harc egymillió euróért
© AP
Ennek persze vajmi kevés a valószínűsége, hiszen az osztrákok távolról sem tartoznak az élvonalba. A Kurier című lap szerdai számában mindenesetre azt írta, hogy a Mastercard félmillió eurót helyezett kilátásba arra az esetre, ha a piros-fehérek beverekszik magukat a elődöntőbe, ha pedig onnan is továbbjutnak, akkor 750 000 euró üti a markukat, míg győzelem esetén egymillió euró vár rájuk.

Pontosabban csak az összeg egy része, ugyanis a hiltelkártyacég kikötötte, hogy az adomány felét a labdarúgó szövetségnek (ÖFB) az utánpótlás támogatására kell fordítania. A Kurier szerint egyébként a játékosok képviselői megállapodtak az ÖFB főtitkárával a jutalékokról.

Azt nem lehet tudni, hogy ténylegesen mennyit kapnak majd a válogatott tagjai, de a főtitkár úgy nyilatkozott: a díjazás szigorúan teljesítményfüggő.

Idén őszre ígérték, hogy átadják Rákosrendezőt az arab beruházóknak, de várhatóan csak 2027-ben kezdődhet az építkezés

Idén őszre ígérték, hogy átadják Rákosrendezőt az arab beruházóknak, de várhatóan csak 2027-ben kezdődhet az építkezés

Cseh szfinxként emlegetik a brit királyi postát megvásárló milliárdost, aki zsebre tehetné Mészáros Lőrincet

Cseh szfinxként emlegetik a brit királyi postát megvásárló milliárdost, aki zsebre tehetné Mészáros Lőrincet

Olyan lángszóróval gyakorlatozik Kína, ami megolvasztja az emberi húst

Olyan lángszóróval gyakorlatozik Kína, ami megolvasztja az emberi húst

A Hamász 34 túszt engedne el, ha létrejönne a tűzszünet

A Hamász 34 túszt engedne el, ha létrejönne a tűzszünet