szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Michael Ballack, a németek csapatkapitánya a pályán betöltött szerepét a franciák 2006-ban visszavonult zseniális játékmesteréhez, Zinedine Zidane-éhoz hasonlítja. Mint elmondta: mindketten csapatkapitányok és vezéregyéniségek.


Michael Ballack
© AP
„Még ha korábban nem is volt kifejezett álmom, hogy viseljem a csapatkapitányi karszalagot, ilyen felelősségteljes szerepet akkor sem utasítanék vissza” – nyilatkozta bevezetésképpen kedden a Tagesspiegel című újságnak Michael Ballack, a német válogatott középpályása.

„Csendesen elfogadom ezt a szerepet, mint ahogy Zinedine Zidane is tette. Klasszisának és játéktudásának köszönhetően csapata vitathatatlan vezéregyénisége volt” – fejtette ki az újságíróknak a Chelsea csapatkapitánya, aki már négy éve viseli a csapatkapitányi karszalagot a német válogatottban.

A 31 éves középpályás finoman már arra is utalt, hogy egy nap akár Joachim Löw mostani szerepét is szívesen átvenné, azaz a szövetségi kapitányi szék sem áll távol az elképzeléseitől. „Ez az a poszt, amit csak kiemelkedő vezetői- és döntéshozó képességgel lehet betölteni.”

Németország Ballack vezetésével 2-0-ára megnyerte a lengyelek elleni első csoportmérkőzését, ma este 18.00 órától Horvátország válogatottjával csap össze Klagenfurtban.

Tovább árulják az ellopott magyar katonai adatokat

Tovább árulják az ellopott magyar katonai adatokat

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Furcsa új villanyautókkal sokkol a Honda

Furcsa új villanyautókkal sokkol a Honda

A dán király címert változtatott, miután Trump belengette, hogy Amerikának kell Grönland

A dán király címert változtatott, miután Trump belengette, hogy Amerikának kell Grönland