Portugália elbukott a fegyelmezett német csapattal szemben
A Joachim Löwöt nélkülöző német válogatott magabiztos játékkal 3-2-re győzte le az esélyesebbnek kikiáltott portugál csapatot. Scweinsteiger, akárcsak két éve, ezúttal is főszerepet játszott, és mint már százszor, ezúttal is bebizonyosodott: a német csapat semmilyen meccsen nem esélytelenebb.
NOVÁK DEZSŐ JEGYZETEI | |
Michael Ballack (középen) fejese mindent eldöntött © MTI/AP |
Ha ez csupán altatás volt, akkor remekül bejött. Még fél óra sem telt el a mérkőzésből, és már két góllal vezetett a német csapat. Már a kezdő sípszó utáni első percektől támadás támadást követett, a játékosok rengeteget mozogtak. Talán az első meccs volt a 2008-as Európa-bajnokságon, ahol nem a mezőny-, hanem a támadójáték dominált.
A 21. percben gyönyörű támadást vezetett a német csapat. Egy pazar kényszerítőt követően Lukas Podolski sprintelt a labdával szinte az alapvonalig, két védő között középre adott, a szabályszerűen berobbanó Bastian Schweinsteiger pedig öt méterről becsúszva a hálóba továbbított (1-0). Pár perc múlva, egy szerencsétlen esést követően Joao Moutinho-t vitték le a pályáról, és hiába állt vissza, sérülése miatt nem sokkal később le kellett őt cserélni.
A 26. percben megszületett a második német gól. A kabalafigurának számító Schweinsteiger végzett el egy szabadrúgást több mint 30 méterről, Ricardo pedig bizonytalanul mozgott ki a kapujából. A védők közül jó ütemben kilépő Miroslav Klose szabadon fejelt öt méterről a portugál kapu bal oldalába (2-0). A jó iramot és gólveszélyes játékot remekül jelzi, hogy számos helyzetet követően még az első félidőben szépíteni tudott a portugál válogatott.
Egy negyed órával később a játékkal remekül együtt élő Jens Lehmann még védte Cristiano Ronaldo jobb oldali lövését, a kipattanó azonban Nuno Gomes elé esett, ő pedig hét méterről a visszavetődő kapus és a menteni igyekvő Christoph Metzelder között a hálóba passzolt (2-1). Az Eb után leköszönő Luiz Felipe Scolari csapata ezzel újra nyílttá tette a mérkőzést. A félidő végén még a két legnagyobb sztár, Micheal Ballack és Cristiano Ronaldo próbálkozott egy-egy éles szögből leadott lövéssel, de a két kapus jól zárta a szöget.
A második játékrész egyre hevesebb esőzéssel indult, ami szemernyit sem csitult. A portugálok nagyobb lendülettel kezdtek, így az egyre nehezebb helyzetbe kerülő német védők két sárga lappal indultak neki a második negyvenöt percnek. Az 52. percben szépítettek a luzitánok, de a játékvezető - teljesen jogosan - les miatt nem adta meg a találatot.
A 61. percben aztán harmadik gólját is megszerezte a lelátón helyet foglaló Joachim Löw együttese. A portugál-specialistává előlépő Schweinsteiger ezúttal is nyakig benne volt a találatban. Szabadrúgást végzett el 33 méterről, az érkező Michael Ballack pedig 8 méterről védhetetlenül fejelt a hálóba (3-1). Az őt fogó Paulo Ferreira már másodszor követett el gólt érő hibát, bár nem tudni, pontosan mi történt a fejes előtt; mindenesetre minden portugál játékos lökést reklamált.
A harmadik bekapott gól nem pörgette fel úgy a portugálokat, ahogyan azt várni lehetett volna. Csak az utolsó percekben tették újra szorossá az eredményt a csereként beállt Hélder Postiga fejese révén (3-2). Az újabb portugál találat ismét feszültté tette az utolsó perceket, melyek leginkább Lehmann kapuja előtt zajlottak. Luiz Felipe Scolari csapata az utolsó percekben már képtelen volt újra feltörni az ismét összeálló német védelmet. A luzitánok kiestek, és kisebb meglepetésre - de megérdemelten - a németek jutottak az Európa-bajnokság legjobb négy csapata közé.
LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, 2008, SVÁJC-AUSZTRIA |
NEGYEDDÖNTŐ |
Ön szerint melyik csapat nyeri a 2008-as Európa-bajnokságot?