Friss hírek

„Be kell valljam, Zámbó Jimmyt majdnem elszalasztottuk, miattam” – interjú Pásztor Lászlóval

Nyolcvanéves lett a Neoton zenekar, majd később a Magneoton kiadó alapítója. Nevéhez olyan dalok kötődnek, mint a Santa Maria, a 220 felett, vagy a Kell hogy várj!, később kiadóvezetőként pedig olyan előadókat futtatott be, mint Zámbó Jimmy, a Rapülők vagy a Tátrai Band. Milyen viszonyban volt Erdős Péterrel? Mi köze a Black Sabbath-nak a Neotonhoz? Kibékült-e már Csepregi Éváékkal? Interjú Pásztor Lászlóval.

Tanmesék túrázóknak, avagy a tésztafőzés is lehet veszélyes üzem

Négy napon belül kétszer is meg kellett menteni egy 27 éves kínai egyetemi hallgatót Japán szent hegyén, a Fudzsin, mert előbb elvesztette a felszerelését, majd amikor visszament a dolgaiért, rosszul lett. Tény, a túrázásnak és hegymászásnak megvannak a maga kihívásai, főleg a megfelelő rutin és tudatosság nélkül. Jó esetben ebből olyan tanmesék lesznek, amiken nevetni is lehet. Litkai Gergely is mesélt párat a Duma Aktuál közönségének, így derült ki például, hogyan lehet a pizsama vagy a naptej a kiránduló egyik legnagyobb ellensége.

Mindenki az olajat félti az izraeli-iráni csapásoktól, pedig a gázellátás is legalább annyira veszélybe került

Ha Teherán beváltaná a fenyegetését, és tényleg lezárná a Hormuzi-szorost, azzal nemcsak a globális olajpiacot állítaná a feje tetejére, de elvágná a világtól az egyik legnagyobb LNG-exportőrt, Katart is. A megtorlás potenciális célpontjaivá léptek elő Izrael tengeri gázmezői is, ez a két front együtt pedig óriási fenyegetést jelenthet az európai energiabiztonságra.

Háromszoros különbség az ingatlan-értékbecslések között, egy horgásztanya miatt áll a bál Lőrinciben

A volt és a jelenlegi polgármester sem aggódik, mondván: az önkormányzati ingatlant az értékbecslés szerinti áron adták el a helyi horgászegyesületnek. Csakhogy egy helyi képviselő is készíttetett érékbecslést, ami háromszor akkora összeget hozott ki. Hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a rendőrség, és most ők is készíttetnek egy újabb becslést.