Tetszett a cikk?

Az állam továbbra is 20 évig nyújt kamattámogatást kedvezményes lakáshitelekhez, viszont a támogatott hitelek maximális összegét 30 millióról 15 millió forintra csökkenti. A kedvezményezetteknél a kamat és egyéb költségek új lakás esetén az 5 százalékot, használtnál pedig a 6 százalékot nem haladhatják meg a jövőben sem. A módosítást követően is hozzájuthatnak államilag támogatott hitelhez azok, akik már rendelkeznek lakással, egy személynek több állami támogatású hitele azonban egy időben nem lehet. Ezzel a kormány a befektetési célú lakásvásárlások költségvetési finanszírozását kívánja megszüntetni. A Fidesz szerint a módosításokkal a kormány szigorítja, szűkíti a lakástámogatások rendszerét, illetve a hitelhez jutás lehetőségét.

A kormány által szerdán elfogadott módosításról Csabai Lászlóné lakásügyi kormánymegbízott a szóvivői tájékoztatón elmondta: a változtatásokkal elsősorban a luxuslakás-vásárlások, illetve a befektetési célú vásárlások kedvezményes hitellel való támogatását kívánják megszüntetni. A Csabai szerint a módosítások célja a lakáshitelek támogatásának ésszerűsítése.
A változtatások szerint - amelyek a rendeletmódosítás kihirdetését követő tizedik napon, azaz várhatóan június elején lépnek életbe - egységesen 15 millió forint lesz a támogatott hitelek felső határa: használt lakásoknál 30 millió forintról 15 millió forintra csökken, új lakásoknál pedig 10 millióról 15 millió forintra emelkedik ez az összeg. A támogatott hitellel épített vagy vásárolt lakások bővítéséhez a 15 milliós keret kimerítéséig további támogatott kölcsön vehető igénybe. Támogatott lakáshitelhez juthat az is, akinek van már lakása, kizáró ok lesz viszont egyidejűleg több támogatott hitel felvétele. Ez alól egyetlen kivétel van, amikor a szülő, illetve nagyszülő nagykorú gyermekének vagy unokájának vásárol lakást, s nem tulajdonos adóstársként veszi fel a hitelt. Szintén kizárják a módosításokkal a családon belüli fiktív lakásvásárlásokhoz kedvezményes hitelek felvételét; a kormányrendelet kimondja: a vevő és az eladó között nem lehet közvetlen hozzátartozói kapcsolat.
Csabai Lászlóné szerint a módosítások elsősorban a költségvetés és a bankok közötti pénzügyi kapcsolatot érinti. A bankoknak nyújtott állami támogatás mértékét ugyanis a jelenlegi 10 százalékos maximális mértékről használt lakásnál 6 százalékra, új lakásnál pedig 7 százalékra csökkentik. A bankok a csökkentett támogatás miatt kieső bevételüket nem terhelhetik át a kölcsönt felvevő magánszemélyre, mivel a kamat és a költségek együttes mértékét maximálja a kormányrendelet. A kabinet a támogatott hitelek kamat- és egyéb költségeinek mértékét új lakásoknál 5 százalékban, használtaknál pedig 6 százalékban maximálta. A módosítások hatályba lépéséig befogadott hitelkérelmeket még a régi feltételek szerint kezelik a bankok. A lakásügyekért felelős kormánymegbízott szerint a költségvetés idén 15-16 milliárd forintot takarít meg a módosítással. Számításaik szerint azonban így is mintegy 30 milliárd forinttal túllépik az ez évre előirányzott 81 milliárd forintos keretet. A kormányülésen nem került szóba a lakáshitelekkel kapcsolatos személyi jövedelemadó-kedvezmények ügye.
A bankok nem örülnek, de elfogadják a módosításokat
Erdei Tamás, a Bankszövetség elnöke a szóvivői tájékoztatón elmondta: "senki ne várja, hogy a bankok képviseletében örüljön a módosításnak". Ugyanakkor még számukra is elviselhető kompromisszum született, bár a pontos számításokat még a pénzintézetek is csak most végzik - tette hozzá. A Bankszövetség azt kérte a kormánytól: minél gyorsabban próbáljon meg enyhíteni a hitelfelvételt jelentősen nehezítő adminisztrációs terheken; példaként a könnyebb földhivatali ügyintézést említette Erdei Tamás.
Fidesz: a szocialisták megszegték választási ígéretüket
A Fidesz szerint a kormány szigorítja, szűkíti a lakástámogatások rendszerét, illetve a hitelhez jutás lehetőségét. Szijjártó Péter parlamenti képviselő a kabinet szerdai ülése kapcsán úgy fogalmazott: a szocialisták szerdai döntésükkel megszegték választási ígéreteiket. "Az egész változtatásra az igazságosság leplét próbálják ráhúzni, én viszont azt gondolom, hogy egy igazságtalan rendszert sikerült megalkotni" - jelentette ki. A fideszes képviselő egyértelműen szigorításnak tartja, hogy a jövőben a használt lakások esetében 30 millió forint helyett csak 15 millió forintot lehet hitelként felvenni, s hogy egy családban csak egy családtag élhet ezzel a lehetőséggel. Kifogásolta azt is, hogy még mindig nem lehet tudni, mi lesz az állami kezességvállalás sorsa.
Kormányszóvivő: a Fidesznek elnézést kellene kérnie a csúsztatásokért
A lakáshitel-támogatások kapcsán a Fidesznek nem a vádaskodásokat kellene folytatnia, hanem elnézést kellene kérnie mindazoktól, akiket mindenféle csúsztatásokkal igyekezett megtéveszteni - mondta Gál J. Zoltán Szijjártó Péter nyilatkozatára reagálva. A kormányszóvivő szerint a Fidesz nyilatkozata azt jelzi, hogy az előző kormány nem pusztán véletlen szakmai hiba miatt torzította el a választások előtt a korábban jól működő lakáshitel-támogatási rendszert, hanem tudatosan akarta az alacsony jövedelműek helyett a jómódúakat, a lakosság helyett a bankokat támogatni. A kormány ezen a rendszeren változtatott mai döntésével - hangsúlyozta Gál J. Zoltán. Arra a fideszes felvetésre, hogy az MSZP a választások előtt azt ígérte, változatlanul hagyja az otthonteremtési támogatás rendszerét, a kormányszóvivő úgy fogalmazott: a kormány a szociális igazságosság érvényesítését ígérte. (MTI)
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!