Dubaiban 1,8 milliárd dollárért 260 szigetből álló mesterséges szigetcsoportot építettek a Perzsa-öböl vizére, amely felülnézetből a világtérképet mintázza meg, földközelből pedig szemérmetlenül drága luxus nyaralóhely. Bahreinben 500 millió dolláros tengerre épített lakótömböket húznak fel, Ománban a Hullám (The Wave) néven épül hasonló épületkomplexum, ahol brit rocksztárok vásárolnak maguknak sokadik lakóhelyet. Még a kissé kopottasabb Szaúd-Arábia is hatalmas luxuskikötőt varázsol az amúgy inkább a külföldiek ellen elkövetett véres merényletekről ismertté vált Al Khobar kikötővárosba, és a szaúdiak 500 millió dollárért akarják felhúzni a világ legmagasabb épületét, a Jeddah Towerst.

A világ legjobban teljesítő tőzsdéi szintén az arab országokban vannak. A három csúcstartó, Szaúd-Arábia, Egyiptom és Katar értékpapírpiacai mind 40 százalék feletti növekedést könyvelhettek el az idén. Casablancától Muscatig a 14 hivatalosan elismert arab tőzsde összes papírjainak összértéke a múlt év végi 360 millió dollárról 470 millió dollárra nőtt. A legnagyobb szaúdi tőzsdei cég, a félig privatizált Saudi Telecom működési eredménye megduplázódott.

Az óriási pénzmennyiség felhalmozódásához az is hozzájárult, hogy az arab befektetők a számukra mostanában eléggé hűvös külpolitikai klíma miatt a korábbiaknál sokkal kevésbé szívesen viszik pénzüket az Egyesült Államokba vagy Európába, inkább a közelben keresnek biztonságos kikötőt olajdollárjaiknak. Több pénz marad otthon. A hazai befektetési lehetőségek azonban elég szűkösek. Az ingatlanpiacon kívül csupán a nem túl nagy választékot nyújtó helyi tőzsde kínálkozik, a térség állampapírpiacai ugyanis meglehetősen fejletlenek ipara pedig egysíkúan az olajra épül. Az öböl menti országok nagy baja, tehát az, hogy úsznak a pénzben, de alig találnak értelmes befektetési lehetőséget.

Az olajárak két évtizedes csúcson vannak, és ez napi 600 millió dollár bevételt hoz az öböl menti országoknak, kétszer annyit, mint az 1990-es években. Csupán az Öböl Menti Együttműködési Tanács monarchiái 35 milliárd dollár többletbevételre számíthatnak az olajexportból, az alacsony amerikai kamatok pedig tovább erősítették az arab gazdasági fellendülést. A legnagyobb nyertes a nemrég még mostohagyereknek számító Líbia lehet, amely az ellene elrendelt embargó éveiben nemigen költött olajkitermelő-kapacitásainak fenntartására így hatalmas olajtartalékai ellenére, termelése a ’70-es években mért 3,3 millió hordónak a felére esett vissza, most azonban közel van az európai és amerikai piachoz és viszonylag távol a veszélyes öböltérségtől, így gazdasága szárnyal.

Az égbeszökő olajárak miatt az arab országok költségvetése is igen kedvező képet mutat. Szaúd-Arábia, amely költségvetésének 80 százalékát az olajbevételből fedezi, leállította rendszeres államkötvény kibocsátásait, mert költségvetése 15-30 milliárd többletre számíthat ebben az évben. Algéria, amely a kilencvenes években nem mutatott rózsás képet, most 30 milliárd dollárnyi külföldi deviza tartalékkal rendelkezik. Az olajjövedelmek osztogatása szintén hozzájárul az arab gazdasági fellendüléshez.

A nagy olajboomon még az olajkészletekkel nem rendelkező arab országok is nyernek, a turizmus és a befektetések élénkülése révén. A háborúktól megviselt bejrúti tőzsde hosszan stagnáló indexe 36 százalékkal nőtt december óta. Jordánia 6 százalékos GDP-növekedésre és a tavalyinál 30 százalékkal magasabb exportra számít, sőt még Egyiptom betegeskedő gazdasága is új erőre kapott, nem utolsó sorban a Szuezi-csatornán keresztül Irak felé áthaladó hadihajók által befizetett díjak miatt.

A baj csupán az, hogy tapasztalatok szerint a nagy pénzbőség nem arra ösztönzi a kormányokat, hogy végrehajtsák országuk számára elengedhetetlen, de kényelmetlen reformokat: privatizáljanak, liberalizálják a kulcs iparágak szabályozását, áttekinthetővé tegyék a közkiadásokat, elbocsássák az egész nap kávézó, felesleges állami tisztviselők hadát, és megvonják a támogatást politikai kedvenceik és rokonaik veszteséges vállalataitól – mondta az Economistnak Jassem Saadoun kuvaiti közgazdász. Az olajárak ugyanis előbb utóbb lejjebb mennek, és reformok nélkül aligha jönnek a befektetők.

A másik súlyos gond, hogy a beözönlő pénz egyenlőtlenül oszlik meg az arab országok lakói között. A régió 5 százalékot meghaladó növekedése ugyanis két évtized stagnálás után köszöntött be. A nehéz évek után a 290 millió arabból 80 millió a nyomorszint alatt él, és az öt százalékos növekedés aligha elég arra, hogy évi 2,5 millió állást teremtsen, ami arra lenne elég, hogy a jelenleg 18 százalékos munkanélküliség szinten maradjon, arra nem, hogy csökkenjen. A másik rossz hír az, hogy már az olajválság sem olyan, mint régen. A nyolcvanas évek elején az olaj a mai áron számolva hordónként 80 dollárba került, ami az OPEC-országok egy főre jutó olajexportját a mai szintnek a háromszorosára tornázta fel. Kőolajeladások akkoriban a világ GDP-jének 8 százalékát tették ki, ma már csak 2 százalékot.

Az már legfeljebb a gazdag olajbefektetőket zavarhatja, hogy az olajon kívül az öböl menti gazdaságok két gyorsan fejlődő területe és a befektetések fő célpontja az ingatlanpiac, valamint a turizmus, igen érzékeny a politikai és biztonsági problémákra. A luxusingatlanokba fektetett mértéktelen összegek amúgy felidézik az 1980-as évek texasi ingatlanboomját, amikor az ’70-es ’80-as évek olajválságából származó jövedelmeket a texasi ingatlanpiacon fektették be.

A tőzsdéken azonban még ennél is nagyobb összeomlás követheti az igen merész szárnyalást. A közel-keleti piacokon szereplő cégek papírjai tetemesen túlértékeltek saját jövedelemtermelő képességükhöz és növekedési potenciáljukhoz viszonyítva, mert az arab befektetők szűkében vannak a hazai befektetési lehetőségeknek, a kereslet óriási, piacokon forgó papírok száma és mennyisége viszont nem túl nagy. Ez előbb utóbb a buborék kipukkanásához vezethet – mondta a hvg.hu-nak Max Rodenbeck, az Economist Intelligence Unit kairói munkatársa. A tőzsdekrach azonban talán nem lesz olyan súlyos, mint a kuvaiti tőzsde 1981-es összeomlása, a Souk al Manakh-i válság, amikor a papírokat hitelből vásárló befektetők 90 milliárd dollárral maradtak adósak – tette hozzá Rodenbeck. Azóta ugyanis az arab tőkepiacok is szabályozottabbá váltak. Az viszont igaz, hogy az alacsony amerikai kamatlábak miatt a hitelek nagyon olcsóak voltak. Az Arab Monetray Fund nevűszervezet fel is hívta a régió központi bankjainak figyelmét, hogy ne csökkentsék kamatlábaikat és legyenek óvatosak az elszabaduló hitelfelvételekkel. A figyelmeztetés azonban süket fülekre talált.

A szaúd-arábiai jegybank szerepét betöltő SAMA (Saudi Arabian Monetary Agency) már március közepén 25 bázispontos kamatcsökkentéssel lepte meg a piacokat, amellyel az igen alacsony, egyszázalékos amerikai jegybanki kamatszintjére állt be a sivatagi királyság hiteleinek ára. Az újabb nagy tőzsdekrachhoz tehát minden összejött. Már csak az olajárak csökkenése hiányzik.