Vörös riasztást adtak ki a brit autóiparra a Brexit miatt
Ötéves mélypontra zuhant a Nagy-Britanniában gyártott autók száma, a beruházások értéke pedig a felére esett.
Ötéves mélypontra zuhant a Nagy-Britanniában gyártott autók száma, a beruházások értéke pedig a felére esett.
Jogsértő a BBC oroszországi működése - ezzel vágott vissza az orosz hatóság arra, hogy a brit távközlési felügyelet megállapította, Putyin propagandaadója nem pártatlan.
Ezentúl csak bizonyos rendezvényekhez kapnak kedvezményt a természetjárók.
Eddig is tudható volt, hogy a felcsúti milliárdos kezébe kerül majd az egykori balatonparti pártüdülő, ez most történt meg.
A tavalyi negyedik negyedévben négyéves mélyponton stagnált a gazdasági növekedés az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön kiadott előzetes becslése szerint.
Tavaly, év végén 55 milliárd forintnyi kifizetetlen számlájuk volt a kórházaknak.
Aszódi Attila paksi bővítésért felelős államtitkár január 15-én távozott, azóta most szólalt meg először. A válásról nem árult el sokat, de elismerte, voltak súrlódások. Azt is, hogy figyelni kell a Duna nyáron produkált példátlanul alacsony vízállására, de a projektnek ez nem okoz gondot, az uniós jogi huzavonák miatt azonban a mi tagadás, késésben vannak.
A tavaly felvett lakáshitelek közel háromnegyedét használt ingatlanok vásárlására fordították a háztartások – derül ki a Magyar Nemzeti Bank statisztikájából.
Szűk két hónappal a kilépés dátuma előtt még mindig bizonytalan, lesz-e megállapodás. Jean-Claude Juncker bizottsági elnök már arról beszél: felkészülnek a legrosszabbra.
A holland múzeumok kiakadtak, mert a hercegnő nem ajánlotta fel a rajzot nekik megvételre. A miniszterelnök szerint ez az egész magánügy.
A magyar nagykövet szerint a 19,5 milliárd forint elköltése "erős jelzés a ghánai nép felé". Noha a projektben az állami tulajdonú Eximbank is részt vesz, nem kötötték az adófizetők orrára, hogy mekkora összeggel.
A két és fél éve újjáépített vasútállomás liftjeinek meghibásodására a polgármester Facebook-videójában hívta fel a figyelmet, szerinte korábban is rendszeresen elromlottak, és mindig hónapokig tartott megjavítani őket.
Legalább hétfőig szünetel a termelés az Audi központi üzemében, a bajorországi Ingolstadtban a győri motorgyár dolgozóinak sztrájkja miatt - mondta a német autógyártó társaság egy szóvivője szerdán az MTI-nek.
Az EU-s laboratóriumok is kimutatták már 20 esetben, hogy ugyanazok a termékek ugyanazzal a cimkével más összetevőket tartalmaznak attól függően, melyik piacra mennek.
Erős időszak volt kormányzati kommunikáció szempontjából 2018 utolsó negyedéve.
Hiába hiszi azt a vendég, hogy fenntartható forrásból származó ételt eszik, több helyen kihalás által fenyegetett állatok húsát szolgálják fel.
Emberi tényezőkre visszavezethető hiba miatt késtek a januári nyugdíjak, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság egy igazgatóhelyettesét leváltották, és azon dolgoznak, hogy többet ilyen ne fordulhasson elő - írta a pénzügyminiszter.
Kósa Lajos anyja és testvére is egy újonnan alapított mezőgazdasági cég tulajdonosai között szerepel.
1920-ban egy magyar báró vette meg a festményt, ezért a magyar értékek szempontjából is fontos – magyarázta az MNB.