Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egyre több ellenzéki város jelzi, hogy a kormány vagy eláll egy-egy programtól, vagy egyszerűen nem engedélyeznek hitelfelvételt.
Miután alaposan megkurtította az önkormányzatok szabadon felhasználható pénzét a kormány a gépjárműadó elvonásával, illetve az iparűzési adó új elszámolásával, most már az is látszik néhány esetből: az ellenzéki önkormányzatok kevésbé kapnak támogatást ahhoz, hogy pénzügyi helyzetüket stabilizálják. Szerdán Márki-Zay Péter ütközött meg azon, hogy miközben a Lázár János fémjelezte programok egymás után kapják a milliárdos támogatást a kormánytól, addig Hódmezővásárhelyen a támogatások is lassan, vagy egyáltalán nem érkeznek. Most kiderült: arról értesítette az EMMI a vásárhelyi polgármestert, hogy nem támogatják a továbbiakban a Modern Városok Programban elfogadott könyvtár és tudásközpont megépítését. Márki-Zay Péter a Facebook-oldalán találgatja, vajon mi lehet ennek az oka:
Ebben felteszi azt a kérdést is, hogy a város és Szeged közötti tram-train most kapott a 8 mellé 4 további villamosszerelvényt 8,5 milliárdért, ezért elvették a pénzt egy másik programból (aminek a beszerzéseire Lázár Jánosnak kevesebb közvetlen ráhatása lett volna)? De azt is felveti, hogy a pénz azért kell, mert a kormány "alig tudja összekaparni a balatoni jachtkikötők árát a miniszterelnök úr vejének, ezért átcsoportosították a pénzt Tiborcz Istvánnak." Ahogy azt is, "Orbán Viktor így áll bosszút azért, mert a Fidesz elveszítette Vásárhelyt, vagy mert ellenzékiként a 106 előválasztást és a 2022-es rendszerváltást szorgalmazom?”
Hódmezővásárhelyen 2017-ben döntöttek egy új könyvtár és egyben tudásközpont megépítéséről, erről már látványtervek is készültek még akkor. Miután Márki-Zay Péter a polgármesteri székbe került, új helyet kerestek az épületegyüttesnek, mivel többen jelezték, hogy szerintük a város főterére „beszorított” monstrumot máshol kellene felépíteni. Az önkormányzat három új helyszínt ajánlott a lakosoknak, és azt, hogy ők döntsenek róla. Miután a vásárhelyiek egyet kiválasztottak az ajánlott terek közül, a közgyűlés mégis egy másik helyszín mellett döntött. Ezt a polgármester azzal indokolta, hogy a főépítész javaslatát fogadták el. Ennek az új helyszínre tervezett épületnek kellett elkészíteni az új tervdokumentációját, és ehhez a módosításhoz nyújtott be a város kérelmet a minisztériumhoz.
Most a Márki-Zay által közzétett Emmi-levélben az áll, azért álltak el a projekt támogatásától, mert a beruházás megkezdése évek óta tolódik.
A hvg.hu írt nemrégen arról is, hogy Miskolcon is történt hasonló eset, ott egy másfél milliárd forintos program támogatásától lépett vissza az állam. Pár héttel ezelőtt pedig a borsodi megyei jogú város félmilliárd forintos hitelfelvételét nem engedélyezték, amit az önkormányzat egy régóta pusztuló toronyház felújítására elnyert pályázat önerejére vett volna fel. Most az épületet árulják.
A kormánypárti vezetésű Kecskeméten viszont a közgyűlés éppen a napokban döntött 6,5 milliárd forint hitel felvételéről, amelyet több uniós projekt önerejére költenének el, mivel a központi elvonások a Fidesz vezette önkormányzatokkal sem tesz kivételt. Az utóbbi példák mutatják, hogy ahol a kormány úgy dönt, ott engedélyezi a hitelfelvételt, és az eddigi programok mellett még újakat is támogat, ahol meg ellenzékiek ülnek a településvezetői posztokon, ott meg kivéreztetik az önkormányzatot.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.