"Ilyen lakásárak mellett a csok nem elég, ezért kell a lakástakarék"

Már talán csak a mai nap áll azok rendelkezésére, akik lakás-takarékpénztári szerződést szeretnének kötni vagy hosszabbítani az eddigi feltételek szerint, mert a Fidesz és a kormány gyorsított eljárásban fogadja el azt a hétfőn beterjesztett módosítást, amely megszünteti a konstrukció állami támogatását.













A mobiljaink alapján derítették ki, hogy nem is dolgozunk a szombati munkanapokon

Csak alig különbözik egy erősebb hétvégétől az a szombat, amin egy ünnepnap miatt dolgoznunk kell. Ugyanakkor nem a pihenőnap, hanem az időjárás dönti el helyettünk, elhagyjuk-e hétvégén a várost. Mindezek a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földrajztudományi Kutatóintézetének (MTA CSFK) legújabb kutatásából derülnek ki, ami telefonjaink cellaadatai alapján rajzol pontos képet a mozgásunkról.