Alaposan átrajzolhatja az egyes települési önkormányzatok pénzügyi lehetőségeit, ha megszűnik vagy átalakul a vállalkozások korrigált nettó árbevétele után fizetendő, a városok és falvak bevételének tekintélyes részét jelentő iparűzési adó. A megszűnésre és az átalakításra egyaránt van esély. Az utóbbit a kormány is szorgalmazza, elfogadva, hogy a vállalkozói érdekképviseletek évek óta jogosan tették bírálatuk tárgyává a "legigazságtalanabb" adót, mert azt boldog-boldogtalannak, nyereséges és veszteséges vállalkozásnak egyaránt fizetnie kell. Egyebek közt az iparűzési adó átalakítására is javaslatot tett a pénzügyminiszternek hétfőn átadott koncepciójában az adóreform-bizottság, ez azonban korántsem tekinthető kormányzati álláspontnak, az utóbbira még néhány hetet várni kell. Mindenesetre a bizottság 2008-ig fokozatos elhalásra ítélné az iparűzési adót, s ehhez első lépésnek azt javasolja, hogy 2006-tól a mostani 2 százalékról csökkenjen 1-re az adómérték maximuma.

A csaknem 3200 önkormányzatból alig van, amelyik ne vetne ki iparűzési adót, közülük tavaly 991, az idén pedig 1090 alkalmazta a maximális kulcsot - tájékoztatták a HVG-t a Pénzügyminisztériumban (PM). Az előzetes adatok szerint 2004-ben 309,4 milliárd forintot szedtek be ilyen címen a települések, amiből 138,6 milliárd forint a - szintén 2 százalékos kulcsot alkalmazó - fővároshoz folyt be. Az egy lakosra jutó iparűzésiadó-bevételi toplista élén a száz lelket számláló Kékkút áll, ahol fejenként 4,6-szer annyi folyt be, mint a 29. helyen álló fővárosban (lásd táblázatunkat).

Az adómérték esetleges csökkentése miatt összességében évi 148 milliárd forintos önkormányzati forráscsökkenéssel kalkulált a reformbizottság, amely a kiesést - a jelenleg 16 százalékos társasági adón felül további - 3 százalékos, a helyhatóságokat megillető nyereségadóval pótolná. Ez azonban csak 120 milliárd forintos kiegészítést jelentene, miután a nyereség nem feltétlenül arányos az árbevétellel, és mivel az iparűzési adót a veszteséges vállalkozásoknak is fizetniük kell. A hiányzó összeget értékalapú vállalkozói építmény- és telekadóval gondolja előteremteni az adóreform-bizottság (ezek az adók jelenleg területalapúak, s az adó felső határa négyzetméterenként 900 forint). A "reformerek" további terheket raknának a vállalkozásokra - növelve egyúttal a központi büdzsé bevételeit - azáltal, hogy megszüntetnék azt a jelenlegi lehetőséget, hogy az adózás előtti eredményt mérsékelni lehet az iparűzési adó 50 százalékával.

Rezeghet a léc az iparűzési adó alatt amiatt is - véli Oszkó Péter, a Deloitte Rt. szakértője -, mert az Európai Bíróság (EB) főtanácsnoka március 17-én egy adózónak adott igazat az olasz regionális adóval (IRAP) kapcsolatban az olasz állammal szemben. A főtanácsnok szerint az IRAP ellentétes az európai uniós joggal, mert az az általános forgalmi adón (áfa) kívül tiltja más, forgalmi típusú adó kivetését. Az IRAP-ot az olasz állam 1998-tól vezette be a régiók által korábban szedett társasági adó és a magánszemélyek által fizetett egészségbiztosítási járulék kiváltására - tájékoztatta a HVG-t Antonio Piciocchi, a Deloitte olaszországi áfaszakcsoportjának vezetője. Ezt az adót társaságokra, magánszemélyekre és ezek egyesüléseire vetik ki, törvényben megszabott mértéke 4,25 százalék, amitől az egyes régiók saját hatáskörben plusz-mínusz 1 százalékkal eltérhetnek, alkalmazása hasonló az áfáéhoz. Alapja ugyanis a termelés, illetve a szolgáltatás árbevétele, amit csökkent a vásárolt anyagok és szolgáltatások értéke, de például a bér- és a kamatköltség nem.

Olaszországban évente összesen mintegy 33 milliárd euró folyik be regionális adóból, de ebből 9 milliárd eurót állami cégek és szervek fizetnek, ha tehát az EB döntése megegyezne a főtanácsnok véleményével, valójában 24 milliárd eurót kellene pótolni - hangsúlyozta Piciocchi. Hozzátéve, hogy az EB az esetek 90 százalékában megerősíti a főtanácsnoki javaslatot, amely ezúttal az adónem jövőbeni eltörlését szorgalmazza. Elképzelhető azonban visszamenőleges hatályú bírósági döntés is, amely arra kötelezné a régiókat, hogy fizessék vissza az eddig beszedett regionális adót. Ez óriási érvágás lenne (a régióknak ebből kell finanszírozniuk az egészségügyi ellátást), ezért Piciocchi nem tartja elképzelhetetlennek, hogy visszaigénylésre alapoznák a visszafizetést, amit csigalassúsággal hajtanának végre. A lenullázás módja lehetne az is, hogy az állam, illetve a régiók átmenetileg mondjanak le a jövőbeni adók egy részéről. Egyelőre azonban az olaszok - akárcsak a magyar adóreformerek - azon törik a fejüket, miként tudnák pótolni a kieső forrásokat. Szó van például - az unión belül már most is magasnak számító - 33 százalékos társasági adó emeléséről, de mivel ez rontaná az itáliai cégek versenyképességét, Piciocchi esélyesebbnek gondolja egy új, fogyasztási típusú szövetségi adó bevezetését, illetve a jelenleg 20 százalékos áfakulcs emelését, bár mindkettő elsősorban a szegényebb rétegeket sújtaná.

Az olasz példa intő lehet Magyarország számára is, amennyiben a két-három hónapon belül esedékes EB-döntés a várakozásoknak megfelelően alakul - hangsúlyozta Oszkó, hozzátéve, hogy az EU-n belül Franciaországban, Litvániában és Németországban alkalmaznak még további áfatípusú adókat. A PM-ben viszont egyelőre nem idegesek az EB majdani határozata miatt, mondván, az nem érintheti az iparűzési adó sorsát. Érvelésük szerint védi azt a csatlakozási szerződés, ebben ugyanis utalás esik az adóra, alapjára és mértékére, amikor is rögzítik, hogy az önkormányzatok által nyújtott iparűzésiadó-kedvezmények 2007. december 31-éig fenntarthatók. Nem árt azonban emlékeztetni arra, hogy a csatlakozási tárgyalások alapján Ausztria is jogszerűnek ítélt egy már korábban meglévő - és ugyancsak önkormányzati finanszírozást szolgáló - adónemet, ám később az EB mégis úgy döntött, hogy az sérti az uniós jogrendet, s ezért részben visszatérítendőnek ítélte.

MOLNÁR PATRÍCIA