„Mi tettük a legjobb ajánlatot” – indokolta Spenger József, miért épp a múlt év végén alakult Hungarian Energy Power Kereskedelmi Kft.-t bízta meg a környezetvédelmi tárca 1,743 millió tonna szén-dioxiddal egyenértékű kvóta értékesítésével. Ez volt a cég első kvótaüzlete – ismerte el a többségi tulajdonos és ügyvezető Spenger. Ennek során a kft március 4. és 12. között négy részletben 794 ezer kvótaegységet értékesített a kvótapiacon szinte ismeretlen Microdyne UK cégnek. A ciprusi bejegyzésű, de Angliában működő vevő a kvótákat egy hongkongi kereskedőnek passzolta tovább, onnan azok – feltehetőleg további közvetítőkön át – európai tőzsdékre jutottak. Emiatt két napig fel is függesztették a kereskedést a legnagyobb kvótatőzsdéken, a párizsi Bluenexten és az oslói Nord Poolon, kínos magyarázkodásra késztetve a magyar zöld tárcát.
A botránynak többéves előélete van. Magyarország 2008 őszén Belgiumnak 2 millió, Spanyolországnak 6,6 millió, tavaly egy japán cégnek 3 millió tonnás kvótát adott el, összesen mintegy 36 milliárd forintért. Ezeknek az államközi kereskedelemben szereplő úgynevezett AAU-egységeknek nincs tőzsdei áruk. A vevő államok olyan eladót keresnek, amely igazolja, hogy a kvótabevételt klímajavító intézkedésekre költi. A környezetvédelmi tárca ezt meg is ígérte, csakhogy – mint azt a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa tavaly szóvá tette – a nem kamatozó számlán parkoló bevételt a Pénzügyminisztérium 2008 végén kis híján zárolta.
Klímajavító beruházásokra a szaktárca több részletben 30 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdetett meg – az utolsót épp e hét keddjén, a botrány kirobbanása után, a régi, energiafaló hűtő- és mosógépek cseréjének támogatására. Közben több korábbi pályázat megszűnt, például az, amelyik az épületek hőszigetelését segítette.
Megkérdőjelezte Magyarország hitelességét, hogy a kvótaeladásból származó pénz eddig nem folyt vissza maradéktalanul energiatakarékossági fejlesztésekre. Ezt támasztja alá, hogy miközben Csehország már 70 millió AAU-t adott el – legutóbb épp a múlt héten tette közzé, hogy 2,5 milliónyi egységet vett tőle a japán Mitsui –, Budapestnek eddig csupán ötödannyin sikerült túladnia. E bizalomdeficitet érzékelve a zöld tárca úgy döntött, AAU helyett inkább CER-rel üzletel (e sajátos kvótaegységről lásd Bőségben című ismertetőnket). Ezt két okból tehette meg. Egyrészt azért, mert a szennyező cégek, szén-dioxid-kibocsátásuk után, a nekik kiosztott kvóta 10 százalékának erejéig, CER-t is leadhatnak az államnak. (A tényleges kibocsátásuknak megfelelő kvótaegységet évente át kell utalni – le kell adni – a minisztériumnak.) Másrészt a minisztérium a nyilvántartásban a CER-t a kevésbé likvid AAU-ra cserélte, és azt vonta ki a forgalomból, a CER-t pedig az említett magyar cégen keresztül továbbpasszolta. Nem is túl drágán, a csöpögtetett információkból összerakhatóan tonnánként 8-9 euróért, vagyis 2-3 euróval a tőzsdei és 3-4 euróval a korábbi, államközi ügyletekben elért ár alatt.
A tagállamok szakértőiből álló munkabizottság februári döntése értelmében az EU-n belül augusztustól várhatóan tilos lesz az ilyen ügylet, ezért nem volt túl elegáns a szaktárcától a most még engedélyezett tranzakció. A közelgő tiltásnak az az indoka, hogy a CER újra valamelyik uniós létesítménynél köthet ki, vagyis ugyanazt a kvótaegységet kétszer számolhatják el. Most például az történt, hogy a lánckereskedelem során valaki a szerződésben szereplő tiltás ellenére tőzsdére vitte a kvótát, ahol jobb áron tudta eladni. Ha mind a 794 ezer kvótaegység a börzén landolt volna, több millió eurós hasznot zsebelhettek volna be a közvetítők.
| A szomszéd füstje |
Tavaly tavasszal a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt által a kormányba delegált Ján Chrbet környezetvédelmi miniszter 50 millió tonna szén-dioxid-kvóta eladásáról döntött, ebből az első 15 millió tonnát az amerikai Interblue Group Llc vásárolta meg. A tonnánkénti 5,05 eurós ár azonban, mint kiderült, nagyon alacsony. Az ügylet bírálói azzal érveltek, hogy Magyarország és Csehország akkoriban 10 euró feletti áron kötött hasonló üzleteket (a magyar átlagár 2008-ban még 12 euró körül járt), így Pozsonyt több mint 60 millió eurós veszteség érte. A szlovák kormány eleinte védte az üzletet, majd azzal igyekezett csillapítani a felháboro-dást, hogy egy szerződésmódosítással tonnánként további 1 eurót kasszíroz az Interblue-tól. E keretből gyorsan meg is hirdettek egy panelház-szigetelési támogatást.
A 15 millió euró azóta sem érkezett meg Szlovákiába. Sőt a cég időközben megszűnt, a tél óta a szlovák illetékesek a svájci Interblue Group (Europe) AG-vel tárgyalnak. Február elején azonban Jana Lütken, a svájci Interblue egyetlen azonosítható képviselője is lemondott az ügyvezetői posztról, így már tárgyalni sem volt kivel. Az ügyet az azóta leváltott Chrbet helyébe lépett, immár a kormányfő vezette Smer párt által állított Jozef Medved környezetvédelmi miniszter két héttel ezelőtt egy sajátos nyilatkozattal próbálta lezárni: mivel a svájci Interblue az intenzív tárgyalások ellenére sem bizonyította, hogy jogutódja lenne az amerikai névrokonnak, érvénytelennek tekinti az Interblue-val kötött szerződést.
Újabb váratlan fordulatként március 9-én egy pozsonyi szállodában három ismeretlen személy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy ők az Interblue képviselői, és igényt tartanak a szerződés szerint még nekik járó 35 millió kvótaegységre. Ám a svájci cégnyilvántartás nem tud róluk, ők pedig az újságíróknak semmiféle bizonyítékkal nem álltak elő, sőt egyetlen kérdésre sem válaszoltak. Azóta sem derült ki róluk semmi érdemleges, leszámítva azt, hogy a trió Milan Ruzicka néven bemutatkozó cseh tagjának többszörös áttételen keresztül esetleg köze lehetett Robert Fico kormányfő hajdanvolt R. F. Development nevű ingatlanfejlesztő cégéhez. Ez azonban csak homályos feltételezés, tekintve, hogy a név Csehországban korántsem ritka, Fico vélt üzlettársa pedig jóval idősebb a pozsonyi sajtóértekezlet szereplőjénél. A kavarodásban a környezetvédelmi tárca feladta a jogutódlás tagadására vonatkozó álláspontját; legutóbb azt állította, jogi úton az Interblue Group (Europe) AG-n próbálja meg behajtani a kifi-zetetlen 15 millió dolláros számlát.
|
Az előzményekről mit sem sejtő – a tőzsdén a szaktárca állítása szerint mindössze 7 ezer tonnát vásárló – uniós vevőben csak később tudatosult, hogy csökkentett értékű árut sóztak rá, ezt az EU-n belül már elszámolt CER-t ugyanis csak az unión kívül szabad forgalmazni. Ez a tőzsde efféle ügyletre való felkészületlensége miatt nem derül ki azonnal. Az viszont nagy botrány lenne, ha a CER uniós tulajdonosa csupán az éves elszámolásnál szembesülne a kvótaegység használhatatlanságával. Hiszen így hiánya keletkezne, a limitet meghaladó kibocsátás után pedig tonnánként 100 eurós büntetés várna rá.
Nem véletlen, hogy noha tíz tagállam nemzeti forgalmi jegyzékében összesen 62 millió CER volna – elvileg – átváltható AAU-ra, Magyarországon kívül egyikük sem vállalkozott az úttörő szerepre. A budapesti zöld tárca sem lehetett túl büszke az üzletre, azt ugyanis csupán egy héttel az első tétel piacra dobása után hozta nyilvánosságra, és akkor sem önszántából, hanem a Lehet Más a Politika párt kvótabevételekkel kapcsolatban hangoztatott aggályaira. Közleményében a minisztérium szót sem ejtett arról, hogy ezúttal merőben más típusú adásvétel történt, mint korábban. Az is sajátos, hogy bár a tárca klímapolitikai részlegét is vezető szakállamtitkár, Faragó Tibor az éghajlatvédelmi keretegyezmény nemzetközi porondjának ismert szereplője, ezt az üzletet nem ő készítette elő, hanem a miniszter nevében a kabinetfőnök adott rá utasítást. Faragó nem nyilatkozik, Molnár József kabinetfőnök pedig azt állítja, pusztán arról van szó, hogy a szakállamtitkár Magyarország uniós elnökségére készülve sokat van külföldön, ezért vette át tőle ebben az ügyben a kommunikációt. Sem a tárca kvótaértékesítési stratégiája, sem az egyes részlegek hatásköre nem változott – fűzte hozzá.
A kabinetfőnöki kézi vezérlés legalább annyira szokatlan, mint a vevőkiválasztás módja, ami Molnár szerint úgy történt, hogy „jelentkezett egy vevő, aki azonnal és előre fizetett, hozta a szükséges banki igazolást”. A négymilliárdos üzletre nem írtak ki versenytárgyalást, sőt „referenciát sem lehetett bekérni – állítja a kabinetfőnök –, mivel ilyen értékesítésre még nem volt példa”. Továbbá „a tárca számára kiemelkedően fontos volt”, hogy a kvótát külföldre eladó cég „magyar tulajdonban legyen, a vételárat magyar bankon keresztül, már a tranzakció előtt bemutassa”. Bár mind Spenger, mind a szaktárca szerint a Hungarian Energy Power tonnánként egy euróval többet kínált, mint „a második legjobb ajánlatot tevő cég”, ez aligha tekinthető valódi versenyeztetésnek.
SZABÓ GÁBOR
