Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kormány véglegesen törölte a 250 milliárd forint összegű stabilitási tartalékot – egyebek mellett ez olvasható abban a jelentésben, amelyet az EU Tanácsának és az Európai Bizottságnak készítettek a túlzott államháztartási hiány megszüntetéséért hozott intézkedésekről. A dokumentumot pénteken hozták nyilvánosságra.
Az évközi jelentés célja, hogy bemutassa a konvergenciaprogram áprilisi benyújtása óta eltelt időben a Széll Kálmán-terv megjelölt területein hozott döntéseket, a konvergenciaprogramban ismertetett további egyenlegjavító intézkedések előrehaladását, valamint a devizahitellel rendelkező háztartások terheinek könnyítését szolgáló Otthonvédelmi Akciótervet.
A jelentés szerint 2011 júniusában a kormány a 250 milliárd forint összegű stabilitási tartalék végleges törléséről döntött.
A kormány július 25-i ülésén tárgyalta meg a jelentést. Ebben felsorolják azokat az intézkedéseket, amelyeket a gazdasági és pénzügyminiszterek tanácsának ajánlására hoztak a túlzott hiány megszüntetése érdekében. Az ajánlást egyébként 2009. július 7-én adták ki.
A bevételnövelő intézkedések közül a jövedéki adó emelését és a népegészségügyi adó bevezetését említik a jelentésben. Utóbbi várható költségvetési hatása 15-22 milliárd forintnyi lehet.
A jelentésben elemzik az államadósság helyzetét és az annak csökkentésére tett lépéseket. Eszerint a kormányzati szektor bruttó, konszolidált, névértéken számításba vett adóssága 2010 végén 21 749 milliárd forint, a GDP 80,2 százaléka volt.
2011 első negyedévének végén az államadósság 22 458 milliárd forint, a 2011 első negyedévével záruló év GDP-jéhez viszonyítva 81,9 százalék volt.
A második negyedévben a korábbi magán-nyugdíjpénztári tagok vagyonának átutalását követően 1345 milliárd forint névértékű államkötvény bevonásra került, ami egy lépésben csaknem 5 százalékponttal csökkentette az adósságrátát – derül ki a kormany.hu weboldalra feltett jelentésből.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.