Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A kormány nem számít arra, hogy a svájci frank erősödése nyomán a fogyasztás drámaian visszaesne – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A tárca leszögezte azt is, hogy az új makrogazdasági előrejelzés a 2012-es költségvetés részét képezi majd és lehetnek változások.
Az NGM szerint a devizahiteleseket segítő árfolyamrögzítés lehetőségével a kormány egy hatékony eszközt állított fel arra, hogy az árfolyamgyengülés által érintett háztartások fogyasztásra fordítható jövedelme ne csökkenjen. A tárca szerint így tehát a kormány nem számít arra, hogy az árfolyamgyengülés nyomán a fogyasztás drámaian visszaesne, de természetesen a makrogazdasági kockázatok vizsgálatakor minden potenciális külső, illetve belső sokkot, valamint annak lehetőségét figyelembe vesz.
Mint írták, az elmúlt hetek nemzetközi eseményei, valamint a napvilágot látott legfrissebb makrogazdasági adatok a magyar növekedés körül a negatív kockázatokat erősítik. Megerősítették, hogy a vártnál alacsonyabb növekedés ugyanakkor nem veszélyezteti a magyar kormány által 2011-re vállalt hiánycél teljesítését; a kormány továbbra is elkötelezett az államadósság csökkentése és a költségvetési egyensúly helyreállítása mellett, amelyet a 2012. évi költségvetés tervezésekor is következetesen érvényesíteni kíván.
Változhat a jövő évi makrogazdasági előrejelzés
Az idei növekedési prognózissal kapcsolatban azt emelték ki: az új makrogazdasági előrejelzés a 2012-es költségvetési törvénytervezet részét képezi majd, és "lehetnek benne változtatások a jelenlegi prognózisokhoz képest". Orbán Viktor miniszterelnök múlt szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az idei növekedés vélhetőn 2 százalék körül lesz, emiatt keletkezik legalább 100 milliárd forintnyi hiány; az infláció pedig a vártnál alacsonyabb, ezért az idei költségvetés megtartása további intézkedéseket igényel ősszel. Részleteket nem közölt, csak annyit jegyzett meg, hogy ezek a gazdaság működésének egyszerűsítése, könnyítése irányába hatnak.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) múlt kedden közölt előzetes adatai szerint a második negyedévben a GDP stagnált az első negyedévhez képest és 1,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Erre reagálva az NGM azt közölte, hogy a vártnál mérsékeltebb gazdasági növekedés közel 90 milliárd forintos negatív költségvetési hatása biztonságosan finanszírozható, ilyen esetekre számítva került sor korábban a Stabilitási Alap felállítására.
Júniusban már csökkent a kiskereskedelmi forgalom
Júniusban az előző havi pozitív adat után kismértékű csökkenés mutatkozott a hazai háztartások kiskereskedelmi keresletében – közölte még múlt héten az NGM a KSH adataira hivatkozva. Az értékesítés volumene – a naptárhatástól megtisztított adatok alapján – 2011. júniusban 0,5 százalékkal mérséklődött, az első félévben lényegében stagnált az előző év azonos időszakához képest.
A tárca akkor hozzátette, hogy fontos negatív tényező a svájci frank árfolyamában az utóbbi hónapokban bekövetkezett negatív változás. A növekvő törlesztőrészletek ugyanis kiszorítják a háztartások fogyasztásra fordítható jövedelmét, illetve az általuk generált bizonytalanság miatt a megtakarítások is előtérbe kerülnek.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?