szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A tranzakciós illetékből a tervezett 130 milliárd helyett 280 milliárdot szednének be a bankoktól, a 62 év fölötti közalkalmazottakat pedig nyugdíjba küldené a kormány. Emellett 100 ezernél több munkahelyet is teremtenének, miközben a tárcák jövőre 120 milliárddal többet költhetnek. Matolcsy György bejelentette a jövő évi költségvetés néhány sarokszámát.

A költségvetésnek stabil iránytűként kell szolgálnia az európai adósságválság közepén, így az euróválságra adott magyar válasznak is tekinthető – mondta Giró-Szász András kormányszóvivő, miután a kormány tegnap megtárgyalta a 2013-as költségvetés tervezetét. Matolcsy György gazdasági miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón úgy vélekedett, hogy a magyar gazdaságot idén sikerült távol tartani az eurózóna déli sávjának válságától.

Matolcsy szerint biztonságot és kiszámíthatóságot jelent, hogy a 2013-as költségvetés sarokszámai már az év közepére rendelkezésre állnak. Stagnáló gazdasági alapokra kell építeni az ország jövő évi gazdálkodását, az idei év első fele mínuszos, a második fele azonban pozitív lesz, de mindkét időszakban 1 százalékon belüli a GDP változása – mondta a miniszter. Az viszont a stabilitást erősíti, hogy 2011-ben – döntően saját erőből és nem kizárólag egyszeri intézkedésekkel – a GDP 3 százaléka alatt sikerül tartani az államháztartás hiányát.

100 ezerrel több munkahely

A kormány tegnapi döntésével megemelte a kiadási és bevételi oldalt, mondta Matolcsy. Így 15 500 milliárd forint lesz a költségvetés kiadási oldala (ez 170 milliárddal több az eddigihez képest), a deficit pedig 660 milliárd. A jövő évi költségvetés tíz sarokszáma egyébként változatlan maradt. A GDP-növekedés 2013-ban 1,6 százalék lehet a kormány szerint. Ehhez ugyanakkor az is szükséges, hogy a német gazdaság növekedjen és az eurózóna déli tagállamainak válsága megoldódjon.

Túry Gergely

A deficitről szólva a nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy 2,2 százalékra tervezik a költségvetési hiányt. Az államadósság csökkeni fog, a GDP 78 százalékáról 76 százalékra változik a mutató. Erre az EU-ban csak öt ország lesz képes – hangsúlyozta Matolcsy. Az euró árfolyamát érinte a kormány azzal számol, hogy 299,4 forint lesz egy euró, az infláció pedig 4,2 százalék körül alakul majd. Matolcsy azzal számol, hogy a folyó fizetési mérleg 4 százalékos többletet mutat majd jövőre, ami nagyobb pluszt jelent, mint amit idénre várnak. Az export 8,8 százalékkal, az import 8 százalékkal nőhet.

A kabinet emellett szerény beruházási fordulatot vár 2013-ban. Az EU-s források esetében emellett nagyobb lehívásokkal számolnak, emelte ki Matolcsy. Ez 2011-ben 900, idén 1400, jövőre 1600-1800 milliárd forintos uniós forrásbeáramlást jelentene.

A költségvetés tervezete azzal számol, hogy jövőre 100 ezer főnél is több 8 órás munkahely jön létre Magyarországon. Ezzel 2013-ra újra elérhetjük a 3,9 millió feletti foglalkoztatást, amit 2007-ben tapasztalhattunk utoljára a nemzetgazdasági miniszter szerint. Emellett a kormány 300 ezer közmunkahely megteremtésével is számol.

A költségvetés tervezetét pénteken terjesztik a parlament elé – tette hozzá Matolcsy.

Brutális bankadó

A bevételi oldal megemelésének a többletéből 120 milliárd forint jut a tárcáknak, 50 milliárd pedig az Országvédelmi Alapnak, így 100 milliárd forint lesz az általános tartalék  és lesz még további 100 milliárd tartalék.

A pénzügyi tranzakciós illetékre az eredeti tervezetben 130 mrd volt, amit most 280 milliárdra emelték, ami még mindig alatta van a bankok által számolt 3-400 milliárd forint bevételnek – mondta Matolcsy. Ezen kívül 20 milliárd forint megtakarítás származik a 62 év fölötti közalkalmazottak nyugdíjba küldéséből. Ez a 300-320 ezer fős közalkalmazotti körből 11 ezer főt érint. "A kormány a tegnapi döntéseitől azt várja, hogy az eurózóna válsága közepette fejezzük be a pénzügyi konszolidációt, ami komoly bravúr lesz, ha sikerül" – mondta Matolcsy.  

Az ütemterv szerint július 13-ig szeretnék elfogadtatni a parlamenttel a költségvetés sarokszámait és fejezeti főszámait, szeptember 23-ig pedig a teljes költségvetést.

Túry Gergely

Az idei évről szólva nagy valószínűséggel nem tudjuk megőrizni a pozitív növekedést, de ezzel nem recesszió, nem is stagfláció, hanem stagnálás köszönt ránk – mondta Matolcsy. A kormány két lépésben szeretne kikerülni a túlzottdeficit-eljárásból: június 22-én a kohéziós alapok felfüggesztését valószínűleg feloldják, az eljárásra pedig jövő év tavaszán kerülhet pont – mondta  a miniszter.

Matolcsy hangsúlyozta, hogy 280 milliárd forint tranzakciós illetékbevétellel mindenképpen számolnak. Annyi törént, hogy világossá vált, hogy a parlament előtt lévő tranzakciós illeték 3-400 milliárd forint bevételt hoz, ha nincs felső korlát – mondta Matolcsy. Kérdésre válaszolva a miniszter azt mondta, még folynak a tárgyalások a Bankszövetséggel. Egyelőre nem tudja, ez azt jelenti-e, hogy lesz felső korlát, vagy hogy kivezetik-e a jövő évtől a még összesen 60 milliárdos bevételt eredményező bankadót. Mindekettő tárgyalási pont – mondta Matolcsy.

Arra a kérdésre, hogy az eredetileg tervezettnél jóval nagyobb teherrel hogyan képzeli el, hogy a bankok finanszírozni fogják a gazdasági növekedést, érdemben nem válaszolt. Mindössze annyit mondott, hogy tárgyalnak a Bankszövetséggel a növekedés élénkítéséről is. Emellett azt is mondta, a kormány elég erős lenne, hogy úgy vezesse be a tranzakciós illetéket, mint a bankadót, de inkább tárgyal.

A nemzetgazdasági miniszter elmondta azt is, hogy nagyon intenzív tárgyalásokat folytatnak arról, hogy áttörést érjenek el az egészségügy finanszírozásában. Részben belső forrásokból, részben az egészségügyi rendszer alá tehető külső forrásokból, például jövedéki adóból hoznák egyensúlyba az egészségügyi kasszát is.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!