Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Ha két napon belül nem mutat fel érvényes áramkereskedői szerződést, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. áram nélkül marad. Ha így lesz, Ajka is távhő nélkül marad.
Mint azt közel két hete megírtuk, a Mal a tavaly december végén lejárt áramszolgáltatási szerződése után nem tudott új áramkereskedővel leszerződni. Sőt, a 30 napos, áthidaló megoldásként a jogszabályokban biztosított interregnumból is kicsúszni látszik, a hálózatüzemeltető jelezte: január 31 után nem maradhat a Mal a hálózaton.
A Mal az E.On áramszolgáltató vállatának több mint 3 milliárd forinttal tartozik, ezért a cég nem hosszabbított a céggel szerződést. Az E.On hálózati cége (E.On Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt.) viszont a törvény szerint legfeljebb 30 napig láthat el érvényes árambeszerzési szerződéssel nem rendelkező felhasználót. Ha a hálózatról a Mal nem vételezhet áramot, a gyár leáll.
A holnap éjfélkor lejáró moratórium előkészületei a kikapcsolási protokoll szerint január 21-e óta zajlanak. Ez azt jelenti, hogy a kialakult helyzetről minden illetékes hatóságot, így a Veszprémi Bányakapitányságot, a katasztrófavédelem és a zöldhatóság szakembereit is értesítették. Erre azért is szükség van, mert a Mal belső hálózatáról jelenleg 11 cég vételez áramot, és e fogyasztók ellátásáról gondoskodni kell.
A Mal vezérigazgatója a múlt héten közölte: folyamatosan a tárgyalnak az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-vel és az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt.-vel, bíznak a megállapodásban. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium múlt pénteki közleményében az állt, hogy folyamatosan tárgyalnak, és a kormányzat kellő időben megteszi a szükséges lépéseket.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.