Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az orosz miniszterelnök a gazdaság élénkítését tartja kormánya egyik legfontosabb feladatának, és azt mondta, hogy az idei infláció nem lesz 6 százaléknál magasabb és nem kívánják növelni a GDP-arányos államadóságot.
A Szocsiban tartózkodó Dmitrij Medvegyev vasárnap közölte, hogy a kormány nem tervezi növelni az államadósságot, a hazai össztermékhez (GDP) mérten 10 százalékon kívánja azt tartani. Emlékeztetett arra, hogy ez az arány az összes fejlett országban jóval magasabb, 80-150 százalék. A miniszterelnök szerint az orosz gazdaságnak jelenleg nem túl nagy a növekedése, a kormány azonban a következő 3 évre átlagosan 4 százalékos gazdaságnövekedéssel számol.
Az orosz gazdasági miniszter a minap azt mondta, hogy gazdaság 3 százalék körüli növekedésre kapcsol a második félévben. Az orosz statisztikai hivatal adatai szerint a hazai össztermék (GDP) 1,6 százalékkal bővült a március végével záródott három hónapban éves szinten, ami a legkisebb növekedés 2009 vége óta.
A gazdasági minisztérium nemrég 3,7 százalékról 2,4 százalékra fogta vissza az idei növekedésre vonatkozó előrejelzését, ugyanakkor jövőre már 3,7 százalékos GDP-bővüléssel számol az orosz minisztérium.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) a múlt héten azt közölte, hogy az idei orosz növekedésre vonatkozó előrejelzését 3,5 százalékról 1,8 százalékra rontotta a tavalyi 3,4 százalékos bővülés után.
Az orosz kormányfő reményei szerint idén a tervezett 6 százalék alatt sikerül tartani az inflációt. Dmitrij Medvegyev szerint, ha nem történik valami rendkívüli, elérhető ez a cél. Áprilisban 7,2 százalék volt az éves infláció Oroszországban.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Földes András riportja Munkácsról.