Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nem mozgatta meg jelentősen a forint árfolyamát a második negyedéves GDP-adat bejelentése, a magyar fizetőeszköz kissé gyengült kora reggel óta.
Délelőtt 10 óra körül az euró árfolyama 298, 85 forintnál járt, ami kisebb gyengülés a szerda reggel fél hétkor regisztrált 298,13 forintothoz és a kedd esti 298,10 forint után. Negyed 11-re tovább gyengült a forint, akkor már 299,11 körül jegyezték az eurót.
A forint árfolyama azt követően sem mozdult el, hogy a KSH bejelentette, a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékkal emelkedett az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához képest, míg az első negyedévhez képest 0,1 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint.
Éves összehasonlításban 2011 negyedik negyedévében nőtt a GDP utoljára, az idei első negyedévben 0,6 százalékos volt a gazdasági növekedés a múlt év utolsó három hónapjához képest – tette hozzá a KSH.
A nemzetközi befektetői hangulatot kettősség jellemzi, egyrészt érkeznek a vártnál jobb makroadatok külföldről, viszont a piacok aggódnak a Fed várható lépése miatt – írta a Portfolio.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.