Valamit tudhat az, aki a mai Magyarországra 40 millió eurót hoz, hogy luxuskórházat építsen a pesti Duna-parton – eddig mindenesetre mindenki meghátrált, amikor felmérte, milyen környezetbe kerülne egészségügyi invesztíciója. Az elmúlt években fel-felröppent ugyan egy-egy kacsa arról, hogy jön a magántőke, ám az ígéreteket senki nem kérte számon. „Az amerikaiak regionális egészségügyi központot létesítenek Budapesten” – erről Rácz Jenő, még miniszterként, 2005-ben hozott hírt, amikor hazatért az Egyesült Államokban tett hivatalos vizitjéről. Később arról is volt szó, hogy a Szent János Kórház szomszédságában kínaiak alapítanak gyógyközpontot.

„Ez az egyetlen olyan ország Európában, ahol nincs magánkórház, így éppen ideje nyitni egyet” – véli Joseph Priel, a Duna-parti kórházprojekt kezdeményezője és társbefektetője. Priel negyedszázada vetette meg a lábát a magyar egészségügyben, a hollandiai székhelyű Euromedic International cégcsoport elnökeként. A ma Diagnoscan néven futó diagnosztikai vállalkozása hat fővárosi és ugyanennyi vidéki telephelyen elsősorban CT- és MRI-vizsgálatokat végez – társadalombiztosítási és fizetős alapon egyaránt.

A cég láthatóan szépen profitál abból, hogy az állami egészségügyben mind hosszabb sorállás árán lehet csak diagnózishoz jutni: a 2009-es 2,3 milliárddal szemben tavaly már 7,4 milliárd forint nettó árbevételt könyvelhetett el; utóbbihoz 900 milliós adózás előtti nyereség tartozott. Priel befektetőtársa az ukrán származású Igor Yankovsky üzletember, aki a HVG információja szerint a gigantikus tervek megvalósításához szükséges tőke nagyobbik részét adja. A Nemzeti Színháztól kőhajításnyira, a Soroksári út és a Haller utca torkolatában felépülő, 25 ezer négyzetméteres kórházban 150 betegágy, intenzív osztály és 8 műtő lesz. Megálmodói azt tervezik, hogy 27 orvosi szakmában nyújtanak majd ellátást a legkorszerűbb eszközökkel, lesz például mobil, műtét közben használható MRI, és a hazai szakma által régóta áhított sebészeti robot is. Ezzel az intézmény megkerülhetetlen lesz a magyarországi orvosképzésben és -továbbképzésben is.

A Duna Medical Center – mert így fogják hívni a monstre vállalkozást – jövő év elején nyitja meg a járóbeteg-részlegét, 2016 közepére pedig a kórházi tömb is elkészül. „Lesznek külföldi betegek is, de alapvetően a magyaroknak készül a kórház, amit nem lesz gond megtölteni” – állítja az Euromedic elnöke. Ehhez persze sok más tényezőn kívül arra is szükség van, hogy erre az ellátásra biztosítást lehessen kötni. A felmerülő kérdésekre – hogy mit, mennyiért és melyik biztosító kínál majd – novemberre ígérnek választ. Mindeddig nem forradalmasította a magán-egészségbiztosítás piacát az az Országgyűlés által 2012-ben megszavazott kedvezmény, mely szerint a munkaadók adómentesen vásárolhatnak dolgozóiknak egyéni vagy csoportos egészségbiztosítást. Ám ami késik, nem múlik, fellendülhet még az üzlet – vélik a projektgazdák. A kórház megnyitásával eddig alapvetően hiányzó kínálat jöhet létre – olyan kórház, amely korszerű, sokszakmás, ellenőrizhető színvonalon működik, és amelyre már lehet biztosítási üzletet alapozni.

Nem túl kedvező előjel, hogy az egyetlen, valóban magánkórháznak épült magyarországi fekvőbeteg-intézmény tavaly beadta a kulcsot. A Telki Kórház tulajdonosa, Kovács Gábor nagyvállalkozó másfél évtizedes reménytelen küzdelem után belátta, hogy nem érdemes tovább finanszíroznia a veszteségeket. Így az egészségügyi magánkínálat zömét továbbra is a kisebb-nagyobb szakrendelők adják, no és azok a vállalkozások, amelyek költői túlzással „klinikának” titulálják működésük terepét. Ezek rendszerint a szokásos járóbeteg-rendeléseken kívül az egynapos sebészetben ellátható beavatkozásokat kínálnak, főleg a legjövedelmezőbb plasztikai műtétekre fókuszálva.

Néhány kivétel mégis van. Ilyen a Varga Péter Pál nevével fémjelzett Országos Gerincgyógyászati Központ, amely a fizetős hazai és külföldi pácienseken kívül az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) beutalójával és finanszírozásával is fogad betegeket. A szakkórház egy évtized alatt belakta, felújította az egykori tiszti kórház sokszintes épületét. Tavalyi nettó árbevétele meghaladta a hárommilliárd forintot, adózás előtti nyeresége viszont mindössze 12 millió forintot tett ki.

Ugyancsak szakkórház a Maternity Magánklinika Kútvölgyi úti szülészete és nőgyógyászata, amely több évig tartó veszteséges gazdálkodás után tavaly először 38 millió forintos adózás előtti nyereségről adott számot; ezt közel 400 milliós árbevétellel tudta kitermelni. Hét évbe telt az is, hogy a Nyírő Gyula Kórház egyik melléképületét bérlő, többszakmás, 54 ágyas Róbert Károly Magánklinika megünnepelhesse első nyereséges évét. „Tavaly a 900 millió forintos nettó árbevételből 23 milliós nyereség jött össze” – mondta el a HVG kérdésére a tulajdonos, Lantos Csaba. A 2007-ben indított vállalkozás a számítása szerint eddig félmilliárdos veszteséget termelt, vagyis – összegezte – türelmetlen embereknek nem való az egészségügybe fektetni.

Több kerékkötője is van egy magánkórház kifizetődő működésének. Az első mindjárt az, hogy a társadalombiztosítási pénz nem a betegek ellátását követi, hanem az OEP-pel szerződött, zömében állami intézményeket finanszírozza. Ha valaki magánellátást választ, az a teljes árat fizeti, jóllehet igazságosabb lenne, ha a beteg valamekkora hányadát megkapná annak az összegnek, amit az OEP egy állami kórházban költene a gyógyítására. Kivételek persze vannak, ám nem számottevőek: az aktív fekvőbeteg-ellátásra kifizetett társadalombiztosítási támogatás mindössze 4 százaléka, 12 milliárd forint érkezik for- és nonprofit vállalkozásokhoz, például az egyházi fenntartású gyógyintézményekhez. A piac kicsi, a fizetőképes kereslet nemkülönben. Egy szakorvosi magánvizit tízezer forint körüli ára még a megfizethető kategóriába tartozik, a műtéti tarifa azonban a több százezer forinttól a millió feletti összegig emelkedhet. Egyelőre sokkal takarékosabb megoldás, ha valaki a műtét után akár százezer forinttal bélelt borítékot ad a közalkalmazott orvosnak, mint hogy ennek a többszörösét kifizesse egy reális költségkalkulációval számoló magáncégnek. Vagyis erősen lejt a pálya az állami kórházak felé, ahol munkaidőben, adómentesen lehet többletpénzt keresni. Újabban pedig modellkísérletnek kell mondani azt, ha az állami infrastruktúrát használva a közalkalmazott orvos magánbetegeket operál, akik távozásuk után a pénztárban számlát kapnak. Nehéz ezzel konkurálnia annak, aki az épületet piaci áron bérli vagy a banknak törleszti az építés árát, a drága orvostechnikai eszközöket pedig kénytelen beszerezni ahelyett, hogy ingyen használhatná.