Mit ér egy szakma, ha azt a börtönben tanulják?
A börtönben van bizalmi állás: a kertben csak az söprögetheti a leveleket, akiről biztosan tudják, nem pattan át a kerítésen, és tűnik el a 200-as busszal. De mire ér egy ilyen megbízható dolgozó kint, a munkaerőpiacon?
„Mindenki úgy kerül be ide, hogy azt mondja, ez csak egy egyszeri botlás volt. Az is, akit már másodszor vagy harmadszor kapnak el ugyanazért” – jegyzi meg Balázs László alezredes, a kőbányai, Kozma utcai Budapesti Fegyház és Börtön parancsnokhelyettese. L. Molnár István börtönlelkész pedig ezt csak megerősíteni tudja. "A fogságban ülők néha rosszul ítélik meg, hogy milyen helyzetbe keveredtek. Előfordul, hogy előzetesből úgy megy valaki a tárgyalásra, hogy azt reméli, felmentik, majd a bíró lecsukja hét évre" - meséli.
Mint mondják,a legtöbben éretlen személyiségként kerülnek börtönbe, a saját felelősségükkel sincsenek tisztában, erre pedig aztán jönnek a benti hatások. Aki hosszú időt tölt előzetesben, annál az elesettség tragikus érzése 3-6 hónap után már jelentkezik. De a remény másoknál is gyorsan fogy. Öt év fogság után pedig megjelennek a börtönbetegségek, így például a folyamatos tévézés, illetve a minimális kommunikáció miatt elfelejtenek írni, sőt egyesek beszélnA
Az idő gyilkos
A kapcsolatok nem azonnal, de látványosan épülnek le. Az elején még jellemzően sűrűn követik egymást a telefonok, látogatások, levelek, öt év elteltével a kapcsolatfelvételek száma feleződik, 8 év után minimálissá válik – mondja L. Molnár István. A 10-15 éves büntetésüket töltők mellett jellemzően csak az anyák tartanak ki, akik ezzel talán éppenséggel vezekelnek.
Ha az elítélt nem dolgozik, akkor egy családnak évi egymillió forintjába is belekerülhet a kapcsolattartás, a csomagküldés, a ruháztatás, ez pedig nagyon megterhelő. "Így feléjük a jóvátétel – inkább lelki, mint anyagi értelemben – kiemelten fontos” – mondja L. Molnár István. Egy többéves börtönbüntetés vagy visszaeső bűnöző esetén viszont nehéz elhitetni velük, hogy az ember megjavul, jó útra tér.
Az alezredes és a börtönlelkész egyaránt úgy gondolja, a sikeres újrakezdésben a családi kapcsolatok megerősítése, a családba visszailleszkedés segítése a legfontosabb. Ez sem egyszerű: megesik például, hogy valakit a szabadulás előtt pár hónappal hagy el a felesége, tagadja meg a gyereke. Az Életkeretek a börtönön innen és túl című szociológiai tanulmány például világosan levezeti: a börtönben ülők 70 százalékának veszélyben vannak a kapcsolatai, vagy egyszerűen nem várja őket kint senki.
Egy próbát mindenképpen megér
A reintegrációs program (átfogó nevén Reintegráció Megvalósítását Előkészítő Körlet, vagyis REMEK) keretén belül ezért több családi programot is szerveznek: ilyen a családi istentisztelet, a börtönudvaron tartott családi napok, vagy a 4-5 napos velencei találkozó. Van, akit ott szólít először édesapának a kisgyereke, mert korábban semmilyen kapcsolatuk nem volt – meséli a börtönlelkész.
Egy korábbi elítélt, Balázs is itt találkozott először hosszabb időre a lányával. Őt a gyerek születése előtt két héttel vitték be a börtönbe, így alig látták egymást. Azt mondja, bár nem volt kérdés, hogy a párja megvárja, és a gyereke is tisztában van vele, ki az apja, ám az a pár velencei nap sokat lendített a helyzetén.
Balázst kábítószer birtoklása miatt ítélték el – elmondása szerint csak egyik helyről a másikra vitt marihuánát, de nem kereskedett vele. Először másfél év felfüggesztettet kapott, majd mikor kiderült, hogy kapcsolatba hozható egy 9 fős bandával, rögtön 5,5 év letöltendőt kapott, miután az ugyanazért az ügyért kapott 1,6 év miatt büntetett előéletűnek számított.
Azt mondja, zűrös kamaszkora volt, a suliból is kicsapták. Valahol számított rá, hogy egyszer elkapják, de nem nagyon foglalkoztatta. A börtönben – és a családja miatt is – lenyugodott, leérettségizett, és felvételizett egy egyetemre is, most sportszervező-sportmenedzser szakon tanul. A börtönben bizalmi munkát is végezhetett, ami nem más, mint a kertgondozás. Azt nem végezheti akárki, onnan ugyanis csak egy ugrás a 200-as busz megállója. A volt fogvatartott, Balázs azt mondja, kint nagyon nehezen talált munkát, csak a családi háttér segített, a börtöntől semmilyen támogatástnem kért. Apósa vette be az építési vállalkozásába, ami a válság miatt nem ment túl jó. Stabil állása másfél évvel a szabadulása után lett. Személyszállítással foglalkozik, egy cégen keresztül. Így nem kell senkinek tudnia az előéletéről. Azt mondja, ha végez az egyetemen, töröltetné a priuszát.
A volt elítéltek munkakeresési sikereiről nincs semmilyen statisztika, ám az biztos, hogy nem csak a priusz miatt indulnak nehéz helyzetből: a statisztikák szerint az elítéltek több mint felének csak általános iskolai végzettsége van, 11 százaléknak még az sem. Ezért évről évre többen vesznek részt a képzésekben, a 2015/16-os tanévben országosan csaknem 3200 fogvatartott tanult, kicsit több mint a harmaduk szakképzésben. Végezni nem mindenki végez, ahogy az sem derült ki a statisztikákból, pontosan milyen képzésen vesznek részt.
Az évkönyv és a valóság
A börtönökben amúgy a tavalyi statisztikák szerint 87 százalékos a foglalkoztatottság – amibe beleszámítanak azok, akik csak tanulnak, vagy terápiás foglalkozáson vesznek részt –, a fővárosban a legtöbben a büntetésvégrehajtás egyik gazdálkodószervezeténél, a BUFA Kft. nevű faipari cégnél dolgoznak.)
Balázs László azt mondja, a szakképzések indításánál figyelembe veszik a hiányszakmákat, egyeztetnek a munkaügyi központokkal, szakképzési centrumokkal, de a börtön adottságait is figyelembe kell venni: targoncakezelőt például csak ott lehet képezni, ahol erre van hely és kapacitás.
“A gyűjtőben hol vezessen targoncát?!”
- mondja. Náluk festő-mázoló, burkoló és vendéglátóipari szakképzés zajlik. “Szükség van arra is, aki örül, hogy sima pincér lehet” – utal arra, hogy egy volt fogvatartott valószínűleg nem lép le az első adandó alkalommal külföldre dolgozni. És tud olyanról is, aki náluk tanult szakácsnak, és most egy belvárosi étteremben főz. A végzettséget igazoló papíron pedig nem látszik, hogy azt hol szerezték.
Kint elsősorban a kapcsolati tőke szerezhet munkát találni, akinek pedig nincs szerencséje, az mehet a munkaügyi központba. Vagy folytatja ugyanazt az életet, mint előtte. Az idei Börtönstatisztikai Szemle egyik adatsora alapján ugyanis a visszaeső bűnözők aránya 50 százalékhoz közeli. Ez ugyan valamivel kevesebb, mint a korábbi években, ám a lap megállapítása szerint „tendenciaszerű változás nincs”.
A börtönben végzett munkánál erős motiváció a pénzkereset, a reintegrációs program másik lényeges elemével, a személyiségfejlesztéssel, tudatformálással már nem ennyire egyszerű a helyzet, hiszen a már idézett szociológiai tanulmány szerint a túlzsúfoltság miatt nincs lehetőség egyénre szabott fejlesztésre.
Balázs László azért azt mondja, a csoportos foglalkozások is hatásosak, minden fogvatartottal végeztetnek pszichológiai tesztet, mindenkiről van összefoglaló kockázatelemzési jelentés, ezek alapján javasolnak számukra különböző – például agressziókezelő vagy az egyéniséget megerősítő – tréningeket, majd újabb elemzés következik. A tréning nem kötelező, a rab együttműködésén sok múlik.
“Arra, ha valaki coachoz (életvezetési tanácsadóhoz) jár, még a börtön falain kívül is furán néznek” – érzékelteti Balázs, mennyire nincs könnyű dolguk. Ennek ellenére egyre többen hajlandóak részt venni az ilyen típusú foglalkozásokon is, ha másért nem, hát azért, mert ez a feltételes szabadlábra bocsátás mérlegelésekor is szempont. Azoknál azonban, akiket 10 évnél is hosszabb időre ítéltek el, ez már nagyon nehéz. Szinte lehetetlen.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
