A lap friss számában arról ír, hogy a magyarországi innovatív gyógyszerbefogadás, aminek eredményeként az állam dotálja a befogadott szer vásárlását, nagyon lassú. Tavaly például négy területen összesen 15 gyógyszer befogadását jelentették be októberben, de azok csak fél évvel később jutottak el a betegekhez. Ráadásul Magyarország a környező államoknál kevesebbet is költ erre a célra.
A közvetkező két évre vonatkozó új közbeszerzési módszer az MN forrása szerint még tovább rontana a jelenlegi helyzeten. Mert hiába gyógyítják ezt vagy azt a megbetegedést, a különféle gyógyszerek egymással nem helyettesíthetők, az új szabályozás mégis egy kalap alá venné őket. A vaklicit során a NEAK árajánlatot kér a gyógyszergyártóktól lezárt borítékban, majd azzal a céggel köt szerződést, amelyik a legalacsonyabb áron kínálja a termékét. Így sok, azonos terápiás területre alkalmazható készítményt nem fogad majd be Magyarország, ezzel jelentősen megkurtítva a személyre szabott gyógyítás lehetőségét.
A jelenlegi elképzelések szerint a már kezelésben lévő betegek terápiáin nem kellene változtatni, az újakat viszont már nem lehetne a korábban befogadott, most viszont a támogatotti körből a magasabb áruk miatt kihulló gyógyszerekkel.
Az új kiválasztási módszer ellen tiltakozik az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM), és többször is jelezte aggályait az illetékes minisztereknek, ám felvetéseikre egyelőre nem kaptak választ.