Katalán függetlenség: a játék, amelyikben mindenki veszíthet

A hétvégi, a tartomány függetlenségéről szóló referendum után máris lépni készül a katalán vezetés: Carles Puigdemont kormányfő a BBC-nek kedd este arról beszélt, hogy napokon belül, akár ezen a héten kikiálthatják a tartomány függetlenségét (a legújabb hír az, hogy hétfő a céldátum). Ha mindez nem a Madriddal folytatandó tárgyalások útján, hanem egyoldalúan valósul meg, az a spanyol vezetők legrosszabb rémálmát is alulmúlja. Hiszen sem a referendum törvényességét nem fogadták el, sem annak megtartása nem felelt meg az alkotmányossági normáknak – arról most nem is szólva, hogy a részvétel még így sem érte el az ötven százalékot. Így hiába a 90 százalék fölötti támogatottság, a referendum elvben nem több egy rendőri erőszakkal feldobott nemzeti konzultációnál. És további erőszakra is van még bőven esély, mint az a lehetséges forgatókönyvekről szóló minapi cikkünkben olvasható (a katalán helyzettel nagy terjedelemben foglalkozik az e heti HVG is).

Ha mindezek ellenére az ellenérdekeltek hagynák, hogy a barcelonai parlament egyoldalúan kikiáltsa a független köztársaságot, majd utána sem lépnének fel ellene, vagyis Katalónia hirtelen önálló országgá válna, a legtöbbet még akkor is maguk a katalánok veszíthetik – különösen azok, akik azt gondolták, hogy az életükben minden megy tovább úgy, ahogy eddig volt. Nézzük, miért.

1. Mert repülnének az EU-ból

Az Európai Unió szuverén államok közössége – ezt számtalanszor hallhattuk az utóbbi időben, amikor az Európai Bizottság elhatárolódott a katalánoktól, törvénytelennek nevezte a vasárnapi népszavazást, egyértelműen kiállt a madridi központi kormányzat mellett, sőt még a rendőri erők bevetését is elfogadhatónak ítélte.

AFP / Pau Barrena

Ha viszont Katalónia kikiáltja a függetlenségét, a szuverén államra vonatkozó feltételt legalább kipipálhatja – már ha lesz olyan állam, aki ezt elismeri. Ettől azonban automatikusan nem nyeri el az EU-tagságot, ahhoz teljesítenie kell annak a jogi feltételeit is. Hogy felelevenítsük az ezredforduló táján, a magyar csatlakozási tárgyalások idején szerzett tudásunkat: meg kell felelniük a koppenhágai kritériumoknak. Ezek között van a stabil jogállamiság, a kisebbségek védelme és a gazdasági felkészültség is.

A jogszabályokkal persze nem lehet nagy probléma, már ha egy az egyben átveszi a barcelonai vezetés a spanyol jogszabályokat. Ezzel azonban még nem vett az ország minden akadályt: belépését a többieknek egyhangúlag meg kell szavazniuk. Márpedig azt elég nehéz a mostani helyzetben elképzelni, hogy Madrid áldását adná egy ilyen lépésre.

2. Mert elveszítenének minden jogosultságot, ami az uniós tagsággal jár

Ahhoz, hogy ezeket a jogosultságokat felidézzük, nem kell a kétezres évek elejéig visszamennünk az időben. Ha figyeltük a Brexittel kapcsolatos híreket, tudhatjuk, mi forog kockán. Például a személyek szabad áramlása. Katalónia persze mondhatja azt, hogy befogad minden uniós polgárt – vagy nem utasítja ki az ott élő európaiakat, beleértve a spanyolokat is –, de erre semmi garancia, ahogy arra sem, hogy a katalán polgárok megtarthatnák közös uniós jogosultságaikat (munkavállalás, orvosi ellátás, stb.).

AFP / NurPhoto / Guillaume Pinon

Az viszont biztos, hogy Katalónia kiesik a schengeni övezetből, tehát újra határellenőrzésen kell átesnie mindenkinek, aki arra jár. Sőt, extrém esetben akár vízumkötelezettséget is bevezethetnek, ez pedig jelentősen visszavetné a katalán gazdaság egyik fő bevételi forrását, a turizmust.

Jó hír, hogy a katalánoknak legalább az EU-támogatások elvesztése nem jelentene nagy érvágást: a felzárkóztatási alapokból tavaly 164 millió euró, durván 50 milliárd forint érkezett a tartományba – a csak hárommillió lakossal többet magáénak tudható, de fejletlenebb Magyarországnak jellemzően évi kb. valamivel több mint 1000 milliárd jut (egy hétéves ciklusban mintegy 8000 milliárd).

3. És vezethetnék be újra a pesetát

Micsoda szerencse, hogy nem csak az euró előtti spanyol devizát hívták így, de a történelmi katalán pénznem is erre a névre hallgatott. Több könnyebbséget azonban nem tudnánk említeni, problémát annál inkább.

Ha ugyanis Katalónia – a függetlenségpártiak ígéreteivel ellentétben – nem maradhat tagja az euróövezetnek, a visszalépés még keményebb lenne, mint az uniós tagság (újbóli) megszerzése. Ehhez ugyanis nem csak az kell, hogy teljesítsék annak kritériumait, de az is, hogy azokat legalább két évig tartsák is be. Vagyis 24 hónapnyi kényszerszünetre ítélhetik Katalóniát, és addig nem csak az ott székelő bankokat veszíthetnék el, de az esélyt is arra, hogy egy válsághelyzet esetén az EU védelmi mechanizmusaiból (EKB, ESM) forráshoz, azaz pénzhez jussanak.

4. Sirathatnák a gazdasági sikereket

Az euró elvesztése nehezítené ugyan a tranzakciókat, de nem lenne végzetes. Az annál inkább, ha a független Katalónia kereskedelmi megállapodás nélkül próbálna üzletelni az EU-val (és benne Spanyolországgal).

Persze mind a spanyoloknak, mind a katalánoknak lenne vesztenivalója: a spanyol lakosság 16 százalékával Katalónia adja a GDP 19, az adóbevételek 21 és az export 25,6 százalékát, köszönhetően például a Barcelonában székelő Mango divatcégnek vagy a Seat autógyártónak. Az export azonban megroppanhatna, ha az EU- és a WTO-tagságát (Kereskedelmi Világszervezet) egyszeriben elvesztő Katalónia kivitelét súlyos vámok terhelnék. Különösen az EU belső piacáról való kiesés lenne végzetes, hiszen ide áramlik az export kétharmada.

MTI / EPA / Marta Pérez

Ezért tartanák logikusabb lépésnek a még szélesebb autonómiát – akárcsak a skótoknak, a katalánoknak sem az elnyomás volt eddig a problémájuk, hanem az, hogy nem rendelkezhettek saját bevételeik felett. Arról, hogy a katalánok mérlege mennyi is, megint csak eltérőek a számítások. A központi kormány szerint 10 milliárd euró, a katalán GDP 5 százaléka az éves "veszteség”, Barcelonában ezt 16 milliárdra, illetve 8 százalékra teszik.

Madrid ennek visszaszolgáltatása helyett eddig az ellenkező utat járta: 2016-ban, a függetlenségi mozgalom erősödésére azzal reagált a kormány, hogy megfenyegette Barcelonát: elvágja a pénzügyi hozzájárulást, amivel gyakorlatilag – rövid távon legalábbis – fizetésképtelenné tette volna a tartományt.

A csődtől alaphelyzetben természetesen távol vannak a katalánok. Spanyolország legfejlettebb tartományában az adósság a GDP a 35 százalékát teszi ki, ami a spanyol adósságrátának mindössze a harmada. Az euró bevezetéséhez szükséges másik fontos előírást, az államháztartási deficitre vonatkozó feltételt is könnyedén teljesíti a tartomány. Tavaly 1 százalék alá sikerült szorítani a válság idején még 5 százalékos hiányt – vagyis a 3 százalékos plafontól is messze vannak.

A madridi kormány a függetlenség után a GDP bezuhanását jósolja, a 25-30 (!) százalékos visszaesés rövid távon a 13 százalék körüli munkanélküliség megduplázódásával is járna a kabinet szakértői szerint. A függetlenségpártiak ezzel szemben rövid távon stagnálást, néhány éves távon azonban már akár 7 százalékos GDP-növekedést várnak és a madridi pénzelvonás alól felszabadulásnak hála legalábbis kiegyensúlyozott költségvetést.

MTI / EPA / Alberto Estevez

5. Sirathatnák a pénzüket is

A felszabadulás pozitív hatása azonban csak akkor képzelhető el, ha az elválás kulturált körülmények között történik meg. Az egyoldalú kiválás esetén ugyanis félő, hogy Madrid nem csak rendőri erőket vet be, hanem a spanyol alkotmány 155. passzusát is, amely az autonómia felfüggesztését hozná. Ennek a gazdasági következményeit lehetetlen pontosan kiszámolni, de az azért valószínű, hogy a befektetők szemében nem venné ki jól magát egy konstans politikai feszültség.

A konfliktust és a kiszámíthatatlanságot nem csak a tőke nem szereti: mind Spanyolország, mind Katalónia számíthatna arra, hogy a nagy hitelminősítők rontanak besorolásukon. Ez pedig drágítaná az adósság finanszírozását. Ennek nem örülnének a független vagy legalábbis autonóm katalánok sem, igaz, a GDP 100 százalékával megegyező államadósságot finanszírozni kénytelen spanyoloknak még nagyobb problémákat jelentene.

Kérdés persze az is, hogy a békés elválás milyen terheket róna a katalánokra. A Külgazdasági és Külügyi Intézet nemrég megjelent elemzése azt veti fel, hogy ha a csehszlovák modellt követve, a lakosság arányában osztanák el az adósságot, vagyis a 7,5 milliós Katalónia a spanyol adósság 16 százalékát örökölné meg, az már rontaná a helyzetét. A függetlenség ára így a védőháló elvesztése mellett egy súlyos teher lenne, kérdés, a katalán gazdaság ezen túl tudna-e lendülni.