Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A tavalyinál jóval többet kaphatnak az érintettek.
Orbán Viktor már korábban bejelentette, hogy az idén is lesz nyugdíjprémium-kifizetés, és azt is, hogy ennek összege valószínűleg jóval magasabb lesz, mint tavaly. Most az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pontosította a számot: Novák Katalin szerint az év végén 18 ezer forintnyi pluszpénzre számíthatnak az erre jogosultak.
Novák a Kossuth Rádióban arról beszélt, a nyugdíjprémium alapelve, hogy a gazdasági növekedésből mindenki részesüljön, még az idősek is, akik már nem dolgoznak. A nyugdíjprémium akkor jár, ha az éves gazdasági növekedés meghaladja a 3,5 százalékot – a növekménnyel megszorozzák az egyheti nyugdíjat, és így kapják meg az egy személynek járó prémium összegét.
Az érintettek még az év vége előtt megkapják a pénzt, Novák szerint körülbelül 2,6 millió, nyugdíjban, illetve nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember kap nyugdíjprémiumot. Hozzátette, a demográfiai kihívások megoldásában az időseknek is nagy szerepük van, hisz sokat segíthetnek a családalapításban, gyermekvállalásban, ezért
a következő nemzeti konzultáció alapvető kérdése, hogy a migrációval vagy a családok támogatásával kell-e megoldani a demográfiai kihívásokat.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.