Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az európai fővárosok árait vetette össze az energiahivatal.
Továbbra is az egyik legalacsonyabbaknak számítanak a budapesti lakossági áram- és gázárak Európában. Ennek ellenére, a jövedelemhez viszonyítva a villany- és gázszámlákat az látható, hogy kiegyenlítésük jóval nagyobb terhet jelent a magyar főváros háztartásainak, mint sok más, az itteninél jelentősen magasabb tarifát fizető európai fővárosi családnak – derül ki a Portfolio összesítéséből.
A portál a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) jelentése alapján azt írja, hogy a lakossági tarifák Európában csak Belgrádban, Szófiában és Vilniusban voltak alacsonyabbak. Ehhez képest még a V4-es fővárosokban is sokkal magasabb az áramár: Pozsonyban és Varsóban mintegy 30 százalékkal, Prágában közel 80 százalékkal.
Kicsit másképp fest a lista, ha a vásárlóerőhöz mérten nézzük az áramárakat. Itt az országos árszínvonalhoz viszonyítják a rezsit. Ezen a listán Budapest egy helyet rontott októberhez képest, Tallin ugyanis megelőzte a magyar fővárost, ahol így már csak a 12. legolcsóbb a gáz vásárlóerő-paritáson.
A lakossági gázárak Budapesten voltak a legalacsonyabbak novemberben, ahogyan már októberben is. A tarifa több volt szocialista ország fővárosában is jóval magasabb, mint a kilowattóránként 3,17 eurócentes budapesti ár, Pozsonyban például 50 százalékkal, Szófiában pedig közel 100 százalékkal. A stockholmi háztartások pedig 7,5-szer nagyobb gázárakat fizetnek, mint a budapestiek. Ha viszont megint csak vásárlóerő-paritáson nézzük, Budapest már a harmadik legolcsóbb.
A gond azonban nem itt van, hanem akkor, ha a jövedelemmel vetjük össze az energiaszámlákat. Az energiahivatal statisztikája szerint egy átlagos kétkeresős, gyermektelen háztartásnak Budapesten a jövedelmei 4,1 százalékát vitte el a villany- és gázszámla. A vizsgált kelet-európai fővárosok között ennél ugyan csak Ljubljanában jelent kisebb terhet (4%) a rezsi, miközben Szófiában már 9,8 százalék. Budapest így is csak a 14. a listán. Összehasonlításképp: Bécsben vagy Párizsban a jövedelem 2,2 százaléka megy a rezsire, Londonban pedig 1,6 százalék.
(Portfolio)
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.