Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A térségben 3 százalékos a munkanélküliség, miközben az üzemek munkaerőhiánnyal küzdenek.
Közmunkásokkal tölti fel nyíregyházi gyárát a Lego – derül ki abból az interjúból, amelyet Tóth Csaba, a LEGO Manufacturing Kft. HR vezetője adott a Pénzcentrumnak. Úgy fogalmazott, hogy „ez a réteg eddig gyakorlatilag hozzáférhetetlen volt, folyamatosan próbálkoztunk elérni őket, de hiába”.
Szabolcsban 25 ezer közmunkás van, a HR vezető szerint 10-15 százalékukra lehetne számítani. Már egyeztettek az önkormányzatokkal és a kormánnyal is az ügyben.
Most a gyárban összesen 1812 ember dolgozik, közülük 640 kölcsön munkaerő. Tóth Csaba az interjúban felidézte, hogy néhány évvel ezelőtt még azzal küzdöttek, hogyan tartsák számon a több mint 10 ezer jelentkezőt, akik kopogtattak náluk,
ma már mi megyünk a piacra, hogy tudatosan keressük a jelentkezőket.
Szabolcs megyében 3 százalékos a munkanélküliség, miközben betanított munkásokat nehéz találni.
A nyíregyházi Lego gyárat 2014-ben adták át. A világon öt üzemben termel a Lego, a magyarországi mellett Dániában, Csehországban, Mexikóban és Kínában. A mintegy 2500 fős nyíregyházi gyárban naponta 60 millió fröccsöntött kocka és egyéb építőelem készül. Ennek a mintegy 18-20 kamionnyi készterméknek a zömét a Prága melletti logiszitikai központba szállítják, majd innen osztják szét az értékesítési csatornákon a különböző országok piacaira.
A társaság tavaly 36 milliárd forint feletti árbevételt ért el a 2016-os 33 milliárd után.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Eljött a drónok kora, ami alapjaiban változtatja meg a hadviselést. Ukrajna és Oroszország innovációban az USA előtt jár, egyre újabb, gyakran abszurd megoldásokkal próbálnak egymás elé kerülni.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.