Farkas Zoltán
Farkas Zoltán

„Az autonómia százszázalékos likvidálása lehetetlen, az, hogy a lehetőségekből mennyit használnak ki az emberek, rajtuk is múlik” – szűri le a közelmúlt tapasztalatait Kornai János, a Harvard és a Budapesti Corvinus Egyetem professor emeritusa.

HVG: A közelmúltban néhány nap leforgása alatt létrejött egy kormányzathoz közeli médiaholding, óriási piaci túlsúllyal, elüldözték Budapestről a CEU-t, minisztériumi kézbe vették a Magyar Tudományos Akadémia jövő évi költségvetésének egy részét. Ezekből a beavatkozásokból kirajzolódik, hogy mi a kormány célja?

Kornai János: Már mielőtt átvette a hatalmat, Orbán Viktor bejelentette: úgy akarják megszerezni azt, hogy utána hosszú-hosszú ideig ne adják ki a kezükből. Ebbe a törekvésbe illeszkedik mindaz, ami az elmúlt esztendőben a tudomány, az oktatás, a művészetek területén, a szellem, a betű és a szó világában történt.

HVG: Nem tűrnek semmiféle autonómiát, ellenvéleményt?

K. J.: Valamennyi autonómia belefér a rendszerbe, ám az ösztöneikben érzik, hogy minél kevesebb, annál jobb nekik. Most, hogy a korábbi években már kiépültek a rendszer politikai és gazdasági alapjai, elég erejük van ahhoz, hogy széles frontot nyissanak, különböző ágazatokban egyidejűleg, párhuzamosan hajtsák végre a terveiket. Maradjunk a tudománynál és az oktatásnál, érdemes listát készíteni arról, hogy mi történt eddig.

HVG: Hosszú lesz.

K. J.: A tudomány világába való erőszakos politikai behatolás egyik korai fejleménye a Collegium Budapest – Institute for Advanced Studies tönkretétele volt, még 2011-ben. Ez engem is mélyen érintett. A Collegium Budapesttel a Princetoni Egyetem világhírű intézetének mintáját akartuk követni, amelynek az volt a célja, hogy a világ minden tájáról verbuvált tudósok hosszabb időre ideköltözzenek, és minden egyéb kötelezettségüktől felszabadítva a választott kutatásukra összpontosíthassák energiájukat. Rövid idő alatt a magyar tudományos élet egyik központjává vált, ahol Nobel-díjas fizikus, közgazdász és író tartott előadást, és amelyben 700 munkatárs fordult meg. A kormány és a Magyar Tudományos Akadémia ott volt a lelkes alapítók között. Később, az állami támogatás megvonására, az intézet autonómiájának megszüntetésére irányuló kísérletek révén elindult az a romboló folyamat, amely végül ennek a nagyszerű intézménynek a megszűnéséhez vezetett.

Kornai János
©

HVG: Most hasonló történik a Magyar Tudományos Akadémiával is? Felkerült a központosítandó intézmények listájára?

K. J.: Annyiban hasonló a történet, hogy a kormányzati akció célja közös. De markánsak a különbségek is. A Collegium Budapestnek húszéves múltja volt, az Akadémiának kétszáz éves, és történelmi gyökerei sokkal mélyebbek; Széchenyi akadémiáját nem lehetne egy jogszabállyal megszüntetni. Az autonómiája ellen azonban most támadás indult, megkísérlik a költségvetési támogatást átterelni a minisztérium erőforrásai közé, és a felhasználás feletti döntési jogkört is megragadni. A támadás egyik célpontja az akadémiai kutatóintézetek hálózata. A bürokratikus hatóság jogot formálna arra, hogy eldöntse, melyik intézet működjék tovább, és melyik szűnjön meg, még abba is beleszólna, melyik milyen témákkal foglalkozzék.

A CEU elleni támadásokról sokat írt a sajtó. Noha Magyarországon és külföldön számos kiváló értelmiségi és sok tekintélyes szervezet kiállt mellette, a kormány lehetetlenné tette a zavartalan működését. A CEU, bár igyekszik tevékenységeiből minél többet Budapesten folytatni, kénytelen lesz a tanítás mind nagyobb részét Bécsbe áthelyezni. Üldöztetése a világ szeme láttára zajlott. Viszont a felsőoktatást ért változtatások tartalma és káros hatásának jelentősége kevésbé ismert, már-már feledésbe ment. Az egyetemi autonómia kulcskérdése, hogy a rektort alulról választják vagy felülről nevezik ki. Korábban a szenátus döntött, most csak a rektorjelöltet nevezheti meg. A miniszter semmibe veheti a szenátus döntését és a saját emberét ültetheti a rektori székbe, ez történt például Debrecenben. Ráadásul a rektor mellett kancellár is működik, aki csaknem egyenrangú vele. Ilyen konstrukciót a nyugati világban sehol sem láttam!

Tegyük hozzá, hogy a középiskolai hálózat működtetését is központosították, a tankönyvkiadás piacáról kiszorították a magánvállalkozásokat, a szabad tankönyvválasztás pedig de facto ellehetetlenült. Mindemellett az új pártállam létrehozta a kormányzattal egyetértő vagy legalábbis annak akaratát nem ellenző személyekből a Magyar Művészeti Akadémiát, amely bőséges pénzügyi támogatásban részesül, és olyan emblematikus létesítmények tulajdonosa lett, mint a Vigadó vagy a Műcsarnok. Bár jogilag nincs monopóliuma, hiszen az autonóm Széchenyi Akadémia továbbra is létezik, csak éppen az utóbbinak az anyagi forrásai rendkívül szűkösek.

HVG: Megrendítő, hogy mennyire akadálytalanul nyomulnak előre, a kormánynak egyetlen tudományos-kulturális területen sem kellett meghátrálnia.

K. J.: Ez így túl sommás megállapítás. Először is, az Akadémia elleni küzdelem még nem zárult le. A közgyűlés nem tűzte ki a fehér zászlót, hanem megfogalmazott egy álláspontot, feltételhez kötve a megegyezést. Senki nem tudja, mi lesz a küzdelem vége. Annyi azonban bátran állítható: igenis van ellenállás. Az akadémiai vezetés elé terjesztett javaslatokat, egy kivételével, 89–91 százalékos többség fogadta el.

Ennél is fontosabbnak tartom, hogy bármit mondjon is egy-egy új jogszabály a különböző szervezetek és testületek autonómiájának megszüntetéséről vagy drasztikus korlátozásáról, nem lehet minden tanteremhez, tudományos vagy művészeti műhelyhez komisszárt rendelni, aki minden gondolatra lecsap, ami nem illeszkedik a központi akarathoz. Az autonómia százszázalékos likvidálása lehetetlen, az, hogy a lehetőségekből mennyit használnak ki az emberek, rajtuk is múlik.

HVG: Új vonás, hogy a támadások egyre karakteresebb ideológiai tartalmakat kapnak. Lát valamiféle egységes ideológiát?

K. J.: Nem szeretnék leegyszerűsítő igennel vagy nemmel felelni. A kérdés sokrétű. A hatalmi monopóliumra törekvő mozgalmak többnyire saját kodifikált ideológiával lépnek fel. Gondoljunk csak a náci Németországra! Hitlernek volt ideológiája, már a hatalom megragadása előtt megírta a Mein Kampfot, és azt képviselte halála napjáig. Támogatói is az ő ideológiáját vallották, azt képviselték. Ha ehhez a történelemben ténylegesen lezajlott ideológiai egyöntetűséghez hasonlítjuk a Fidesz eszmetörténetét, akkor az ideológia egységessége és következetessége tekintetében érdemleges a különbség. A Fidesz liberális pártként startolt, és szinte naphoz köthető, mikor ment át a mérsékelt jobboldalra. Majd még tovább, a jobbszélre.

A helyzetet csak árnyalja, hogy Orbán Viktor azonos időszakban is más hangot üt meg, ha a Várkertben, ha Erdélyben, ha Jeruzsálemben, ha Frankfurtban vagy ha Azerbajdzsánban beszél. Annyi arca van, ahány csoport elismerését el akarja nyerni. Másképp beszél világi helyen, és másképp egyházi közösség előtt. Ópusztaszeren a turulmadarat emlegeti, másutt Szent István európaiságát és kereszténységét. A párt működésének hajnalán ezt eufemisztikusan pragmatizmusnak tartották, azóta kiderült, hogy nem más, mint elvtelenség nyilvánosan azt a világnézetet hirdetni, amelyik az adott pillanatban és adott helyen hatalmi szempontból a legcélszerűbb. Ma már jobboldalibb hangnemet üt meg, mint a korábbi szélsőjobb.

 

Kornai János
©

HVG: Ez csak hang? Vagy szélsőjobboldali politika van mögötte?

K. J.: A süketnémák jelbeszéddel kommunikálnak, de politika nincs szavakkal kimondott vagy leírt retorika nélkül. Amit retorikának tekintünk, az maga a politika. A Soros elleni kampány vagy a jogvédő intézmények elleni támadások esetében nem lehet elkülöníteni, mi a retorika, mi a politika.

HVG: Az ideológiában a nacionalizmust sem tartja állandó elemnek?

K. J.: Vannak, nagyon is vannak állandó elemek a Fidesz kinyilvánított ideológiájában. Ilyen a nacionalizmus, ami annyiban állandó tényező, hogy már akkor is a Fidesz eszmerendszerének része volt, mielőtt a párt szélsőséges irányt vett. Most felerősödött, egyrészt mert belpolitikailag sikeresnek bizonyult, másrészt Donald Trump fellépése világszerte új lökést adott a nacionalizmusnak. Gondoljunk az amerikai elnök által újra felhozott, jól ismert jelszóra: America first. Csakhogy a világot nem lehet arra felépíteni, hogy világ nacionalistái, egyesüljetek! Ez logikailag abszurd: a végletes nacionalista nem képes békésen, kölcsönös engedményekkel együtt élni nacionalista szomszédjával. A magyar nacionalista könnyen kooperálhat egy portugál nacionalistával, de egy szlovákkal vagy románnal? Velük nem közös táborban van, hanem életbevágóan fontos ügyekben egymás legerősebb ellenfelei.

HVG: Akkor mi az értelme a nacionalista kártyának?

K. J.: Az, hogy nacionalista propagandával nagyon sok embert meg lehet szólítani. A nacionalizmusnak vannak fokozatai, és vannak társult ideológiai elemei. Nem minden nacionalista antiszemita, cigányellenes, nem mindegyikük nézi le az „oláhokat”, a „tótokat”, de erős a korreláció az ilyen nézetek és a nacionalizmus között. Amikor ezek a nézetek összekapcsolódnak, fel is erősödnek. Minél nagyobb hatalmat akar egy mozgalom megragadni, annál több embert kell meggyőznie, mégpedig a hatalmi piramis valamennyi szintjén. Minél több helyi köztisztviselőt, újságírót, tanárt állít maga mellé a hatalom, aki kész a legfelsőbb hatalmat szolgálni és ideológiájával azonosulni, annál több esély van arra, hogy a politikailag nem aktív emberek voksait és mindennapos támogatását elnyerjék. Annál jobban visszaszorítható, gyengíthető, csökkenthető az ellentábor. Az értelmiségnek azt a részét pedig, amelyiket nem tudja megnyerni, elszigeteli és megrettenti.

HVG: Minden jel szerint globálisan is erősödnek az önkényuralmi tendenciák, ezekre az Egyesült Államokból sűrűn érkeznek példák. Sokkal kevesebbet tudunk viszont a kínai visszarendeződésről. Az ön egyik harvardi tanítványa, Hszü Cseng-kang a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott előadásában azzal jellemezte a helyzetet, hogy minden munkahelyen pártszervezetet kell alapítani, még a külföldi tulajdonú cégekben is. Mi történik ott valójában?

K. J.: Kínáról nem ad hiteles képet az utóbbi két év, ott évszázados léptékkel kell mérni. Legalább Mao Ce-tung haláláig vissza kell tekinteni, hogy valamit megértsünk a mostani fejleményekből. Azóta sok minden változott, de egyvalami nem: a hatalom annak a sajátos elitnek a kizárólagos monopóliuma, amely magát Kínai Kommunista Pártnak nevezi. Ez így volt Mao halála előtt, és ebben a tekintetben mind a mai napig nincs változás. Kína mindvégig diktatúra maradt. Egyetlen pillanatig sem volt demokrácia, de még olyan politikai képződménnyé sem vált, amely félig-meddig diktatúra és félig-meddig demokrácia lenne.

Viszont a diktatúra keménységének, brutalitásának vannak fokozatai. Ebből a szempontból a kínai diktatúráról is elmondható, hogy az elmúlt fél évszázadban hol puhább volt, hol keményebb. Mao után, Teng vezetése alatt egy puhább történelmi szakasz kezdődött. Az jellemezte ezt a szakaszt, hogy kevésbé tömegesen tartóztattak le embereket. Hallgatólagosan megengedték a viszonylag szabad beszédet – bár csak szűk körben. Ha öten jöttek össze, szabad volt bírálni a párt politikájának egyik vagy másik elemét, de kétszázas gyűlésen nem. Demokráciának ez a puhább időszak sem neveztető.

HVG: A megreformált kínai rendszert a világ ünnepelte, a nemzetközi közösség befogadta, méltányolta, hogy viszonylagos jólétet teremtett. Évekig ajnározták. Kár volt?

K. J.: Kínában voltak történelmi jelentőségű gazdasági reformok. A Mao halála utáni fejlődés első fázisát hatalmas beruházások jellemezték. A megtermelt jövedelem 40 százalékát fordították beruházásra. Emberek százmillióit vonták be a termelésbe. Lehet, hogy az akkori példátlan növekedési ütem eléréséhez nem lett volna nélkülözhetetlen a nyugati közreműködés. De a fejlődés második fázisában már nagy szüksége volt a Nyugatra, sokféle szempontból. A fejlett országok, elsősorban az USA, óriási piacot jelentettek a kínai áruk számára. Kína bezárkózás helyett exportvezérelt növekedési pályára állt. A legfejlettebb műszaki termékeket akadálytalanul importálhatta, nem volt feketelista, mint a Szovjetunió esetében, amely nem jutott hozzá kora csúcstechnológiájához. A Nyugat nem akadályozta meg, hogy Kína a legfontosabb, stratégiai jelentőségű eszközöket, a velük járó know-how-t megkaparintsa. A nyugati cégek óriási beruházásokat hoztak létre Kínában, oda küldték tanácsadóikat, a kínai diákok külföldön tanultak.

HVG: A Nyugat politikusai, üzletemberei és a Kína-szakértők nem ismerték fel, hogy Kína feltételek nélküli támogatása veszélyekkel járhat?

K. J.: Nem szeretnék arra vállalkozni, hogy a politikai és az üzleti világ motivációit elemezzem. Csak az értelmiségről beszélek; elsősorban azokról, akiknek szerepük volt és van a Nyugat Kína-politikájának kialakításában és a Kínáról kialakuló imázs formálásában. A jó szándékú értelmiségieket sokféle téves remény motiválta. A legoptimistább fals remény az volt, hogy párhuzamosan megy végbe a piacosodás, a növekedés felgyorsulása és a demokratizálódás. Ha nem, akkor legalább egymást követő szakaszokban, azaz előbb felgyorsul a piaci reform és a növekedés, majd ezt követi a politikai reform, a demokrácia kialakulása.

Mások úgy vélik, a kínai fejlődés politikai vonzatával nem is kell törődni. A kínaiaknak jó, mert magasabb az életszínvonal, a nyugati világnak is jó, mert az ottani beruházások jól jövedelmeznek, a mi boltjaink kínálatában pedig igencsak olcsó a kínai áru. Amióta Hszi Csin-ping vette át a legfelső vezető tisztét, újra elkezdődött a keményedés. Ez sokféle formában érzékelhető: sok és mind több letartóztatás, a korrupció elleni harc jogcímén a potenciális riválisok eltávolítása, a szólásszabadság további korlátozása. Újraéled a személyi kultusz. Hszi megváltoztatja a legfőbb vezetői poszt betöltésének rendjét, határidő nélkül elláthatja ezt a funkciót. Felrémlik, hogy minden törvény felett álló kínai császár legyen belőle.

 

©

HVG: Kína mindemellett békés benyomást kelt, újabban a szabadkereskedelem bajnoka, a nemzetközi klímaegyezmény egyik fő védelmezője. Miért kellene félni tőle? És főleg: kinek?

K. J.: A kínai uralkodó csoport sokféle módon expanzív: a világméretű fenyegetés gazdasági eszközökkel kezdődik. Külföldi befektetéseket hajt végre, cégeket vásárol fel a fejlett világ országaiban, egyedül vagy helyi társak bevonásával, hiteleket ad, ezzel magához láncolhat adósokat. Hatalmas amerikai államkötvény-állományt birtokol, így az USA zsarolható. Rettentő erősen fegyverkezik. Hatalmas flottát épít, a Kínától tengerrel elválasztott országok támadhatósága fokozódik. Fejleszti a légierőt, óriási létszámú fegyveres erőt képez ki. Ezt nem is titkolja. Lehet, hogy a hadiparancsot csak öt–tíz–tizenöt év múlva adják ki – mert a sok ezer éves birodalomban nem években mérik az időt. De ha a fegyverkezést nem sikerül megállítani, egyre nő a fenyegetés.

Márpedig vannak nyilvánvaló célpontok. Kezdjük Hongkonggal, ahol korábban az egy ország – két rendszer politikája érvényesült. Most első ízben lesz olyan kormányzóválasztás, amelyen valamennyi jelöltről központilag döntöttek. Vagyis Hongkong politikai autonómiája megszűnik. Tajvant pedig Kína az ország részének tekinti. Mi történik, ha a nagy kínai nemzetegyesítés jegyében a hatalmas flotta megindul ellene? Mire a Tajvan mellett fél szívvel kiálló szövetségek összekapják magukat, már lerohanták a szigetet. A Nyugat vagy belebonyolódik egy világháborúba, vagy hagyja lefutni az eseményeket. És a kis Tajvanért nem fog világháborút kezdeni. Különösen vonzó célpontok lehetnek az olyan országok, amelyek lakosságában sok a kínai. Ilyen Szingapúr és Indonézia.

HVG: Figyelembe kellene vennie a Nyugatnak ezeket a törekvéseket?

K. J.: Szeretnék kellő szerénységgel válaszolni, nem óhajtok sem Trump, sem európai vezetők tanácsadója lenni, nincs hozzá képességem. A veszélyre viszont figyelmeztetni akarok, nehogy a Kína gyarapodását ünneplő értelmiségiek azzal nyugtassák meg magukat, hogy Kína békés ország, nem kell félni tőle.

HVG: Visszatérve Magyarországra, itt is az a benyomásuk lehet a laikusoknak, hogy a mostani gyors, sőt erőltetett növekedést az autokrata rendszer tette lehetővé. Minél jobban csorbítja a demokratikus jogokat a kormány, annál jobban száguld a gazdaság.

K. J.: Ezt a kérdést a demokrácia híveinek tárgyilagosan kell átgondolniuk. Az elmúlt évek növekedését több tényező tette lehetővé, nem utolsósorban az EU-források beáramlása. Tagadhatatlan, hogy az igazi, pezsgő demokrácia intézményeinek életteli működése nehézkes; nemegyszer akadályozza a növekedés gyorsítását. Tárgyalni kell az egymással vitatkozó érdekcsoportok képviselőivel, egyeztetni kell velük, meg kell próbálkozni közös álláspontok kialakításával, akár engedmények árán is. A parlamenti döntést hosszadalmas bizottsági üléseken kell végigfuttatni. Igazi többpártrendszer esetén törékenyek lehetnek a pártkoalíciók.

De más következtetésekre jutunk, ha a gazdasági sikert történelmi léptékkel mérjük. Amit az emberi erőforrások fejlesztésében a kormányzat ma elmulaszt, az később visszaüt, gondoljunk csak a megdöbbentően alulfinanszírozott köz- és felsőoktatásra, egészségügyre. A szellem szabadsága, a tudás sokoldalúsága veszteségeket szenved el. A kedvezőtlen anyagi feltételek és a rossz politikai légkör valósággal elkergetik azokat, akik a leginkább mozgékonyak: a tehetséges szakembereket, a fiatalokat. Hosszú távon igenis megmutatkoznának a demokrácia előnyei, többek között abban is, hogy egy szűk csoport nem tudja tartósan bebetonozni magát a hatalomba.

Hadd szemléltessem ezt egy példabeszéd értékű történelmi tapasztalattal! Ismét Kínáról lesz szó, de a magyar tanulság kedvéért. Két amerikai szerző, Daron Acemoglu és James Robinson a Miért buknak el nemzetek? című könyvében felidézi, hogy a XV. század elején az egymást követő császárok akadályozták az akkor világszerte nagy fellendülésnek indult tengeri hajózást és ezzel a nemzetközi kereskedelmet. Sőt 1436-ban a császár teljesen eltiltotta tengeri hajók építését. A teljhatalmú uralkodó súlyosan hibás döntése mérhetetlen károkat okozott. Kína egyre inkább lemaradt azokhoz a nemzetekhez képest, amelyek élénken bekapcsolódtak a nemzetközi kereskedelembe. Ez egyszemélyi döntés volt. Minél nagyobb az egyszemélyi vezető hatalma, annál pusztítóbb egy-egy hibás döntés. Akár végzetes is lehet. Az egyszemélyű hatalom nem tűri a fékeket és kontrollokat, legyen az a kínai császáré vagy a magyar miniszterelnöké. Ez történelmi távlatban súlyos veszélyekkel jár.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Roger kicsoda? Feltartóztatta a biztonsági őr Federert - videó

Roger kicsoda? Feltartóztatta a biztonsági őr Federert - videó

Salvini nem nyitja meg Olaszországot a menekültek előtt

Salvini nem nyitja meg Olaszországot a menekültek előtt

Őrizetbe vettek két embert az észak-írországi robbantás ügyében

Őrizetbe vettek két embert az észak-írországi robbantás ügyében

Hatalmas bírói tévedés és őrült negyedik negyed – így dőlt el a Super Bowl párosítása

Hatalmas bírói tévedés és őrült negyedik negyed – így dőlt el a Super Bowl párosítása

Nyomozás a génadatbankban: forradalom vagy totális indiszkréció?

Nyomozás a génadatbankban: forradalom vagy totális indiszkréció?

Ügyészség: a képviselők voltak rendbontók az MTVA-ban, a biztonsági őrök jogszerűen jártak el

Ügyészség: a képviselők voltak rendbontók az MTVA-ban, a biztonsági őrök jogszerűen jártak el