Tüntetéssorozat a túlóratörvény ellen
Évek óta nem látott tüntetési hullámot váltott ki a túlórák növelését célzó, rabszolgatörvényként is emlegetett jogszabály parlamenti elfogadása. Az ellenzék a parlamentben, a diákok az utcákon folytatták a tiltakozást, már-már a 2006-os zavargásokat idéző körülmények között.
Szerdán a kormánypárti Magyar Idők írt arról, hogy a Tesco hajlik arra, hogy megállapodjon a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ), amely azt szeretné elérni, hogy a multinacionális vállalat ne alkalmazza a túlóratörvény által megengedett 400 órás munkaidőkeretet áruházaiban. A lap szerint a vállalat jogi képviselője hétfőn átvette a KDFSZ erről szóló javaslatát.
Most a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) azt írja, már négy céggel tárgyalnak arról, hogy ne alkalmazzák a „rabszolgatörvényt”. A szakszervezet a törvény aláírása után egyeztetéseket kezdett „a konfliktus elkerülése érdekében”, a cél egy olyan megállapodás megkötése, amelyben az érintett munkáltatók garantálják, hogy nem alkalmazzák a munka törvénykönyve módosításaikat, illetve, ha a munkavállaló szeretné a számára lehetővé tett további 150 órát felhasználni, azt a KASZ felügyeletével teheti meg.
Utóbbira a KASZ szerint azért van szükség, hogy meggyőződjenek róla, hogy a kérés valóban önkéntes alapokon nyugszik-e.
A szakszervezet nem nevezte meg a cégeket, amelyekkel tárgyalnak, csak annyit írtak: bíznak abban, hogy ”a bizonytalanság és a feszültség helyett mindenki belátja, hogy mi az érdeke, és így az ágazatban visszatérhetnek a nyugodt, értékteremtő munkához”.