Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A NAV által indított végrehajtási eljárások egy esetben vezettek eredményre - ezt a hivatal közölte Szél Bernadett független országgyűlési képviselővel.
A kamupártokkal kapcsolatos hatósági eljárásokról érdeklődött Szél Bernadett a NAV-nál, az adóhivataltól érkezett válaszból pedig több dolog is kiderült.
Mint írták, 17 párt összesen kb. 2,6 milliárd forinttal tartozik a költségvetésnek, ám ebből az összegből mindössze pár ezer forintot sikerült eddig behajtani.
A NAV által indított végrehajtási eljárások ugyanis egy esetben, a Sportos és Egészséges Magyarországért Párt estében vezettek eredményre 8169 forint összeget érintően
- írták.
Szél a 444-nek azt mondta, "azt eddig is lehetett tudni, hogy ezek az iparszerűen létrehozott pártok mennyit ártottak az ellenzéknek politikailag, de kíváncsi voltam, hogy mekkora pénzben kifejezhető kárt okoztak".
A Transparency International korábbi adatigénylése alapján a legtöbb pénzzel, 308 millió forinttal az Összefogás Párt tartozik, a többieknek 154 millió forint körüli tartozásuk van.
A kamupártokról korábban több alkalommal is írtunk, az egyiket telefonon is megpróbáltuk elérni, hogy megérdeklődjük, visszafizették-e már a tartozásukat.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.