Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Hamarosan részletes tájékoztatást is közzétesz a kormány, ám a vállalkozásokat arra figyelmeztetik: mindenképpen készüljenek fel arra, hogy a britek megállapodás nélkül lépnek ki az EU-ból.
Jogszabályokat készít elő arra az esetre a magyar kormány, ha az Egyesült Királyság megállapodás nélkül lép ki – a tervek szerint március 29-én – az Európai Unióból – mondta el Schmitt Pál Péter, a Miniszterelnökség uniós koordinációért felelős helyettes államtitkára a Deloitte konferenciáján. A politikus a részletekről egyelőre nem kívánt nyilatkozni, ez mindenesetre váltás ahhoz képest, hogy Orbán Viktor miniszterelnök január közepén még arról beszélt: „egy megállapodás nélküli Brexit jelentős hatást nem gyakorol Magyarországra és a magyar gazdaságra”. Akkor arról írtunk, hogy miközben az EU szinte minden országában készült már terv, jogszabály a no deal esetére, a kormány ezzel eddig adós maradt.
Ami a gazdaságra gyakorolt esetleges hatást illeti, Schmitt is ugyanígy nyilatkozott, hozzátette azonban, a vállalkozásoknak nem árt felkészülniük erre az eshetőségre, ebben felajánlotta a kabinet segítségét is. A kormány nem csak jogalkotással készül az egyre inkább reális lehetőségként emlegetett no dealre, hanem a kormányzati portálon (kormany.hu) heteken belül egy aloldalt szentel majd az ezzel kapcsolatos részletes információknak – mondta el a helyettes államtitkár.
Schmitt emlékeztetett: az Európai Bizottság is több ponton készített már vésztervet a megállapodás nélküli Brexit esetére. Kiemelte azt az intézkedést, amelynek köszönhetően az Erasmus folyósítása nem áll le sem a brit diákok esetében, sem az uniós – akár magyar – diákoknak, akik a kilépés időpontjában a szigetország valamely oktatási intézményében tanulnak.
A politikus a konferencián a magyar kormány részéről ritkán hallható dicséretet is megfogalmazott az Európai Bizottsággal kapcsolatban. A dicséret egészen pontosan Michel Barnier-nak, az EU Brexit-főtárgyalójának szólt: „bebizonyította, hogyan kellene működnie az Európai Bizottságnak, korrekt, transzparens módon tárgyalt, a föderatív szempontok helyett figyelembe véve a tagállamok véleményét, a V4-ek érdekeit” – mondott köszönetet Schmitt Pál Péter.
Emlékeztetett: a Brexittel kapcsolatban a helyzet akár március legvégéig sem tisztul majd, elképzelhető, hogy csak a március 21-22-i brüsszeli (rendes) EU-csúcson hoznak a 28-ak végleges döntést. Erre utalt kedden a brit konzervatívok több vezetője is, akik nem zárták ki, hogy csak a Brexit tervezett időpontjának a hetében szavazhat a londoni parlament a kérdésről.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.