szerző:
hvg.hu

Egy kormányhatározatból az is kiderült, hogy a hamarosan megnyíló jeruzsálemi irodára 600 milliót szánnak.

Idén 2,4 milliárd, jövőre 2,8 milliárd forintot ad Magyarország egy átfogó, az Ugandai Köztársaságban megvalósuló nemzetközi fejlesztési program megvalósítására – derül ki egy pénteken közzétett kormányhatározatból.

Azt nem közli a kormány, miről szól a program a 33 éve uralkodó diktátor, a 75 éves Yoweri Museveni országában, akinek követelésére nemrég megváltoztatták az alkotmányt, hogy 2021-ben újra indulhasson a választáson. Tény viszont, hogy Uganda a világ egyik legtöbb menekültet befogadó országa, a mintegy 1,1 millió ember főleg Dél-Szudánból és Kongóból érkezett. A napokban járt ott Kövér László, az Országgyűlés elnöke is.

A külügyi költségvetésen belüli átcsoportosítással mintegy 600 milliót szánnak a korábban bejelentett jeruzsálemi irodára, amelynek a pontos státuszát így határozza meg a kormányhatározat: „Izrael Államban, Jeruzsálem székhellyel, Magyarország tel-avivi Nagykövetségének részeként, nem önálló külképviseletként, vízumkiadásra alkalmas külgazdasági iroda”. Ez egyértelműen mutatja, hogy a nagykövetség továbbra is Tel-Avivban működik, az államok többségéhez hasonlóan a magyar kormány is azt a várost ismeri el Izrael fővárosaként.

600 millió forintba kerül majd, hogy idén decemberben Budapesten tartják az Ázsia–Európa Találkozó ötödik Közlekedési Miniszteri Értekezletet. Ennek forrását nem jelölik meg.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
hvg.hu Plázs

Ugandai menekült költözött be Klein Dávidhoz

A hegymászó nemrég érkezett haza legutóbbi expedíciójáról, amely során sikeresen feljutott oxigénpalack nélkül a Himalájában található Manaszlu hegy csúcsára. Miután kipihente az expedíció fáradalmait, érdi otthonában látta vendégül pár napra az Ugandából származó szociális munkást, Akit.

Sorra bukja a BKV a 4-es metró pereit, a Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda is tűzközelben van

Sorra bukja a BKV a 4-es metró pereit, a Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda is tűzközelben van

Körülmetéltek egy öt hónapos csecsemőt Olaszországban, belehalt

Körülmetéltek egy öt hónapos csecsemőt Olaszországban, belehalt

Lehet focimeccsel tiltakozni a Kossuth téren, hiába próbálta ellehetetleníteni a rendőrség

Lehet focimeccsel tiltakozni a Kossuth téren, hiába próbálta ellehetetleníteni a rendőrség

Imádni fogják a diákok a Windows 10 újítását

Imádni fogják a diákok a Windows 10 újítását

66 millióért pályázik kosárlabda Eb-re Magyarország

66 millióért pályázik kosárlabda Eb-re Magyarország

Tényleg tönkreteszi a YouTube-ot az új szerzői jogi irányelv? És mi lesz a mémekkel?

Tényleg tönkreteszi a YouTube-ot az új szerzői jogi irányelv? És mi lesz a mémekkel?