Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Azoknak a rabszolgáknak a leszármazottait kárpótolnák, akiket az intézmény adott el 1838-ban.
A washingtoni Georgetown Egyetem diákjai pénteken megszavazták egy olyan pénzügyi alap létrehozását, amelyből azoknak a rabszolgáknak a leszármazottait kárpótolnák, akiket az intézmény 1838-ban adott el.
A pénzügyi alapba "megbékélési hozzájárulás" címén minden diák szemeszterenként 27 dollárt és 20 centet fizetne majd be, az összegyűlt összeget pedig 272 rabszolga leszármazottainak utalnák át.
A voksolást egy egyetemi csoport szervezte. Az ötletet a hallgatók kétharmada szavazta meg, de ezt még az egyetem vezetőinek is jóvá kell hagyniuk. Ha a vezetők is elfogadják a döntést, akkor a pénzt jótékonysági adományként folyósítják az egykori rabszolgák leszármazottainak, akiknek elsöprő többsége a déli Louisiana államban és az amerikai főváros melletti Marylandben él.
A Georgetown Egyetem az első felsőoktatási intézmény, amely ilyen jellegű kárpótlási alapról döntött. Bírálói szerint azonban nem a diákoknak, hanem az egyetemnek kellene a kárpótlást fizetnie. 1838-ban ugyanis az egyetem adott rabszolgákat louisianai ültetvényeseknek, hogy így fizesse ki az adósságát. 2017-ben az egyetem hivatalosan is bocsánatot kért ezért, és egyik épületét Isaac Hawkins eladott rabszolgáról nevezte el.
A 2020-as elnökválasztásra készülődő Egyesült Államokban a demokrata párti politikusok közül többen is felvetették az egykori rabszolgák leszármazottainak kárpótlását. Cory Booker, New Jersey demokrata párti szenátora, aki pártja elnökjelöltségére pályázik, a héten törvényjavaslatot terjesztett elő a kárpótlás lehetőségeit felmérő bizottság létrehozására. Javaslatát két másik demokrata párti elnökjelölt-aspiráns, Elizabeth Warren massachusettsi és Kamala Harris kaliforniai politikus is támogatta.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.