Az EU új szupercsapata: az elítélt francia, a hétgyerekes német és a katalán, aki az asztalra csap
Öt új nevet tanul Európa, mi megpróbáljuk megjósolni, a magyar kormány milyen jelzőt aggat majd eléjük, mikor válnak baráttá vagy "Soros emberévé". Sok jóval nem tudjuk biztatni Orbán Viktort.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság élére javasolt német politikus
Mitől ő az ideális jelölt?
Mert Emmanuel Macron francia államfő úgy ítélte, azzal, ha egy Angela Merkelhez közeli, az uniós harctéren azonban nem ismert, ráadásul női politikus nevét dobja be, akkor nemcsak a német kancellárt sikerül eltéríteni attól, hogy ragaszkodjon Frans Timmermanshoz, de az Európai Néppárt is elfelejti csúcsjelöltjét, Manfred Webert. További jó tulajdonságok:
- Lojalitás (ő az egyetlen, aki Merkel 2005-ös hivatalba lépése óta folyamatosan tagja a német kormánynak)
- Nő (konzervatív politikusok számára bónusz: hét gyereket nevelt fel)
- A visegrádi négyeknek nem arcvesztés rá adni a szavazatukat, hiszen eddig velük kapcsolatban alig nyilvánult meg
- Bár uniós körökben nem különösebben ismerik, gyakorlatilag az anyatejjel szívta magába az integrációt: Brüsszelben nőtt fel, édesapja az ötvenes évek végétől az épp születő Európai Bizottság főigazgatója volt, mielőtt Alsó-Szászország tartományi miniszterelnökévé választották.
Bírálói szerint a politikus a honvédelmi tárca élén megbukott: egy januárban közölt parlamenti jelentés azzal vádolja, hogy a Bundeswehr személyi állománya és tárgyi feltételei is rettentő állapotban vannak. Ez ugyan Von der Leyen előtt sem volt másként, ám öt év alatt semmit sem sikerült javítania a helyzeten.
Ezen túl neki is megvolt a maga plágiumbotránya, amelyben azzal vádolták meg, hogy orvosi disszertációjában megjelölés nélkül használt fel forrásokat. Egy bizottság végül arra jutott, hogy ez ugyan igaz, ám a hiba nem volt szándékos.
A legnagyobb baj azonban az, hogy nem Manfred Weber: a bizottsági elnök személyét ugyanis az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia, márpedig a testület – látszólag – ragaszkodik ahhoz, hogy bizottsági elnök a legtöbb mandátumot elérő pártcsalád csúcsjelöltje lehet. Ebből egy kritérium teljesül is – Von der Leyen a néppárti CDU politikusa –, kérdés, ez elég lesz-e a képviselőknek. Az eddigi hírek szerint szoros eredmény várható.
Mire számíthat Magyarország?
Az európai politikai körök jó részében még tabunak számító Európai Egyesült Államok – vagyis a mostaninál szorosabb politikai együttműködés, föderális berendezkedés – híve, szemben Orbán „nemzetállamok Európájára” épülő elképzelésével. (A jelenlegi, a tagállamok kormányaiból álló Tanácsokra épülő hatalom nagyjából erre alapul.)
Ám ennél is fontosabb, hogy aligha fogja elfelejteni a németekre jellemző szigort, amely egyszerre jelenti a gazdaságpolitikai fegyelmet és az uniós normák betartatását. Ebben pedig két olyan ember lesz a segítségére alelnökként, akik ebben 100 százalékban partnerek lesznek: Frans Timmermans, ahogy eddig, a jogállami normák miatt csaphat az országok kezére, Margrethe Vestager pedig az adóelkerülő multik után a túlköltekező kormányokat is célba veheti.
Egyszóval: a kormány nemigen számíthat arra, hogy enyhül a nyomás.
Christine Lagarde, az Európai Központi Bank vezetésére jelölt francia politikus
Miért ideális jelölt?
Mert francia és mert nő. Ennyivel persze nem lehet elintézni, de esetében mindkét dolog nagyon nagy szerepet játszott. Az világos volt a játszma során, hogy Macron hajlandó minden mást elengedni azért, hogy az Európai Központi Bank francia kézbe kerüljön – a puzzle összerakásakor volt azért olyan pillanat is, amikor Lagarde-ot (francia nőként) a bizottság élén képzelték el.
De az is mellette szól, hogy jogász végzettsége ellenére nincs a 63 éves Lagarde-nál híresebb monetáris szakember Európában – ehhez hozzájárul az is, hogy nem jegybanki környezetből érkezett, hanem vérbeli politikus, remek kommunikációs képességekkel megáldva.
És mert egy éles kanyarral komoly irányváltást hajtott végre az IMF-en, amikor – a görögök 2015-ös csődje idején – már politikailag eladhatatlan volt az európaiak számára, hogy a válságból való egyetlen kiút a szigoron keresztül vezet. Ekkor, szembehelyezkedve az EU-val (értsd: Merkel és akkori pénzügyminisztere, Wolfgang Schauble irányvonalával) a gazdaságélénkítést igyekezett előtérbe helyezni a mentőcsomagnál is. Erre nyilván azok a déli vezetők is emlékeznek, akik arra is, hogy az EKB élére korábban esélyesnek tartott Bundesbank-elnök, Jens Weidmann még Mario Draghi jelenlegi elnök laza monetáris politikáját is bírálta – márpedig itt nem fegyelmezetlenségről volt szó, hanem az európai gazdaság élénkítése érdekében elindított kötvényvásárlási programról.
Lagarde ehhez képest jó eséllyel folytatja ezt az egyszer már majdnem lezárt programot is.
Mi vele a baj?
Lagarde-dal kapcsolatban nem kell sokáig kutakodni az interneten, hogy megtaláljuk a Bernard Tapie üzletemberhez köthető korrupciós ügyet, amelyben őt magát is elítélték, méghozzá már bőven IMF-elnöksége idején. Tapie 2008-ban, amikor Lagarde pénzügyminiszter volt, csaknem 400 millió eurós kártérítést kapott a francia államtól – Lagarde végül a sikkasztás vádját megúszta, csak a hanyagságot bizonyították rá.
A görögöknek meg azon a kijelentésén kell túllépniük, amelyet a válság idején (még a 2015-ös pálfordulás előtt három évvel) vágott a képükbe: hogy fizessenek adót.
Mire számíthat Magyarország?
Matolcsy György – még nemzetgazdasági miniszterként – Lagarde hivatalba lépése után paterolta ki az IMF-et Magyarországról, ám személyes konfliktus nem volt a két vezető között. Sőt, úgy tűnik, mára az EKB és az általa ellenőrzött – és Matolcsy által vezetett – Magyar Nemzeti Bank között is jobbára elsimultak az MNB-alapítványok miatti konfliktusok. Ami pedig a frankfurti és a budapesti monetáris politikát illeti, azok között több a hasonlóság, mint Matolcsy „unortodox” múltja alapján gondolnánk.
Charles Michel, az Európai Tanács 2,5 évre megválasztott elnöke
Miért ideális jelölt?
Ha hihetünk annak, hogy valóban Emmanuel Macron keverte a kártyákat az uniós egyezkedés utolsó körében, a válasz nem nehéz: Michel személyében egy hozzá hasonlóan frankofón, liberális, fiatal politikust kap az állam- és kormányfők csúcstestületének az élére. Az EU legfiatalabb pozíciójáról van szó, amelynek a jelentősége első látásra a kompromisszumkeresés 28 ország között. Persze ez is szép teljesítmény, és nem véletlen, hogy a három tanácselnök közül ő a második belga, hiszen hiszen a háromnyelvű országban, ahol hat kormány és népképviselet működik, már egy szövetségi kormány megalakítása és életbentartása sem könnyű feladat.
Mi vele a baj?
A gond az, hogy a fenti feladatba már a 43 éves politikus is belebukott, a május végi parlamenti választáson pedig a kormányalakítás jogát is elveszítette.
Mire számíthat Magyarország?
Az Európai Tanács Orbán Viktor igazi terepe, ám nagy játéktere továbbra sem lesz, ha figyelembe vesszük Michel elődjének, Donald Tusknak az örökségét: az EU-nak a következő öt évre szóló politikai stratégiáját, amely hemzseg az olyan kifejezésektől, mint „alapvető jogok”, „civil társadalom”, „jogállamiság”.
Michel ráadásul nem csupán politikailag áll szemben vele, de konkrét elképzelése is van arról, hogyan lehet megfegyelmezni a szolidaritás alapértékét megsértő (értsd: a menekültek befogadását következetesen elutasító) visegrádi tagállamokat. Tavaly februárban ultimátumot akart adni, mondván, ha továbbra is fenntartják az ellenkezést, a konszenzus helyett többségi döntést fognak alkalmazni a Tanácsban ebben a kérdésben is.
Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselői posztjának várományosa
Miért ideális jelölt?
Mert sem Donald Trumpot, sem hazája, Katalónia függetlenségét nem szereti. Amíg előbbi tulajdonsága tulajdonképpen a brüsszeli fővonalat követi, és nagy meglepetést nem hoz, utóbbinak komoly jelentősége lehet. Leginkább következetes kemény fellépése miatt, amely néhol extrém formában jelent meg: márciusban például egy német tévéstúdióból viharzott ki, miután egy interjú közben a szemére vetették, hogyan bánik a spanyol kormány a bebörtönzött katalán vezetőkkel.
Mi vele a baj?
Borrell a Franco halálát követő politikai átmenet, vagyis a hetvenes évek közepe óta aktívan politizál, az elmúlt majdnem fél évszázad pedig nem múlt el botrány nélkül: a kétezres évek fordulóján egy pártfinanszírozási ügy miatt volt kénytelen feladni vezetői ambícióit pártjában. Tavaly pedig 30 ezer eurós büntetést fizetett bennfentes kereskedelem miatt, miután kiderült: 2015-ben nagy tételben adott el egy olyan energetikai cég részvényeiből nem sokkal azelőtt, hogy csődvédelmet kért volna, amelynek az igazgatóságában ült.
Mire számíthat Magyarország?
A közös kül- és biztonságpolitikában Magyarország nem az „elszenvedő”, hanem inkább az a troll, amely miatt szenved az együttműködés. A kormány számtalan nemzetközi egyezmény aláírását próbálta több-kevesebb sikerrel megakadályozni, csak mert szóba került a migráció, és sokkal barátságosabb az amerikai elnökkel is, mint az EU-átlag. A kérdés az lesz, hogy ha ez egy határozott uniós álláspont megtorpedózásához vezet, Borrell odacsap-e.
David-Maria Sassoli, az Európai Parlament új elnöke
Miért ideális jelölt?
Mert olasz és szociáldemokrata – ezzel igazából csak annyit mondtunk, hogy ha északi néppárti a bizottsági elnök, akkor jó ellensúlyt képez egy déli baloldali parlamenti elnökkel szemben. Persze ehhez el kell jutni odáig, hogy a parlament elfogadja Sassoli után Von der Leyen személyét is – a 63 éves, újságíróból lett politikusnak mindenesetre nincs vesztenivalója ezen a téren. Az azonban, hogy a korábbiaktól eltérően a két nagy erő, az EPP és a baloldal együtt sem tesz ki többséget, sokkal izgalmasabb időszakot vetít előre az EP életében, ennek koordinálása felértékelheti Sassoli szerepét is.
Mi vele a baj?
Jelölése pár órával, megválasztása szűk egy nappal követte a többi négy elnök megnevezését. Addig a néhány óráig hihettük csupán azt, hogy a következő időszakban is lesz az EU vezetői között kelet-közép-európai. A jelek szerint azonban a magyar kormány számára fontosabb volt, hogy megfeleljenek a V4-ek igényeinek a személyek, mint hogy innen származzanak.
Mire számíthat Magyarország?
Sassoli egy a korábbiaknál sokkal színesebb EP-t fog vezetni a következő két és fél évben, ám ez inkább azt jelenti, hogy az EU-párti pártcsaládok között kiegyenlítettebb lesz a viszony, nem azt, amit Orbán Viktor a választások előtt remélt: hogy az unióellenes erők kerülnek többségbe. Jó hír mindenesetre, hogy a Sargentini-jelentés már a Tanács előtt van – már Charles Michelt (és az aktuális, jelenleg finn elnökséget) lehet szapulni, ha előveszik Magyarországot emiatt.
A hvg.hu az Európai Parlamenttel együttműködve számol be ebben a fél évben az uniós intézmények tevékenységéről, a közösséget érintő döntésekről, és ezek hatásairól. Az EP a tartalomért nem vállal felelősséget.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
