Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A várakozásoknak megfelelően az idén megnőtt az új lakások kínálata, ugyanis az építőipari termelés kiemelkedő bővülésében szerepet játszó lakásépítés ért az utolsó fázisba az 5 százalékos – kedvezményes – lakásáfa kifutása előtt.
Országszerte július első két hetében 46 százalékkal több újlakás-hirdetés volt, mint egy évvel korábban – írja a kedden megjelenő építőipari statisztikák alapján készített, legfrissebb újlakás-piaci elemzésében az Ingatlan.com. Július első felében 46 százalékkal több újlakás-hirdetésből válogathattak a vevők, mint egy évvel korábban. Az első negyedévben országos átlagban 3,7 megépült új lakás jutott tízezer lakosra, ennél jobb eredményt csak Győr-Moson-Sopron, Pest, Veszprém és Fejér megye mellett Budapest ért el.
Budapesten 29 százalékos növekedés történt, így több mint 3 ezer hirdetésben kínáltak új lakásokat, a megyei jogú városokban pedig 44 százalékkal fokozódott a kínálat, ez 856 hirdetést jelentett. A társasházak esetében a beruházók csak a típuslakásokat hirdetik meg, így a valós kínálat ennél jóval nagyobb lehet.
Az új lakások megint drágábbak lettek: Budapesten 19 százalékos, a megyeszékhelyeken és a megyei jogú városokban pedig 20 százalékos drágulás történt a kínálati árak alapján.
Kilőtt a kínálat a községekben
"Kiugró emelkedés látható a községekben, ahol július közepére egy év alatt 146 százalékkal közel 500-ra nőtt az újlakás-hirdetések száma" – közölte Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Az új lakásoknál a kínálat bővülése mellett a kereslet mérsékelten nőtt éves szinten. "Júniusban országszerte megtorpanás volt érezhető az új építésű lakások iránti érdeklődésekben, de júliusban véget ért a kivárás, ami az állami támogatások kibővítéséhez volt köthető. Érdekes fejlemény, hogy az idei második negyedévben a vidéki újlakás-piaci kereslet folyamatosan elszakadt a budapestitől, tehát az utóbbi pár hónapban a fővároson kívül jobban élénkült a kereslet az új lakások iránt" – tette hozzá.
Részben emiatt, részben pedig az építkezési kiadások emelkedése miatt az árak is feljebb mentek. Az új lakások átlagos kínálati négyzetméterára Budapesten 19 százalékkal 856 ezer forintra nőtt tavaly júliushoz képest. A megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban 20 százalékos drágulás történt a kínálati árak alapján, így egy négyzetmétert átlagosan 491 ezer forintért kértek az eladók. A szakember azt is elmondta, hogy sok társasházfejlesztőnek iparkodnia kell az eladással, hogy a kedvezményes 5 százalékos áfával tudja értékesíteni a lakásait.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.