szerző:
Lengyel Miklós
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Ukrajna lesz az új kelet-európai tigris – ezt jósolta az államfő kabinetfőnökének helyettese, aki immár Ukrajna miniszterelnöke. Olekszij Honcsaruk mindenekelőtt az IMF-fel akar új szerződés kötni, és a termékeny termőföld eladására készül.

15 milliárd dolláros bevételt remél az új kormányzat attól, hogy eladja az állami gazdaságokat – akár külföldieknek is. Ukrajna földje igen termékeny: a csernozjom talaj remek terméseredményeket produkál, olyannyira, hogy a nácik a világháború idején elszállították a föld egy részét Németországba, hogy feljavítsák vele a hazai talajt.

Csakhogy a közvélemény többsége ellenzi a földek külföldi kézre kerülését. Hazai tőke viszont nincsen elegendő. Ezért Volodomir Zelenszkij elnök és az új kormányfő el vannak szánva arra, hogy eladják az állami földeket annak, aki a legtöbbet adja érte. Összesen kétszáz állami gazdaságról van szó.

Mindez egyébként összhangban van az IMF-tárgyalásokkal, hiszen a szervezet egyik legfőbb követelése épp az, hogy tegyék lehetővé külföldiek számára is a földek megvásárlását. Ugyanezt hangsúlyozta a Világbank elnöke is, aki a múlt héten tárgyalt Olekszij Honcsarukkal (képünkön) Kijevben.

Márpedig az IMF hajlandó arra, hogy évi 2 milliárd dolláros pluszkölcsönt adjon Ukrajnának – erről Dmitrij Szologub, a kijevi Nemzeti Bank alelnöke nyilatkozott a Reuters hírügynökségnek. Szerinte már az idén megjönne az első 2 milliárd dollár, majd pedig jövőre az újabb kettő. 2021-ben is hasonló összeg érkezne, hogy ily módon Ukrajna elkerülné a fizetésképtelenség rémét.

Mit lehet tudni az új ukrán miniszterelnökről?

A harmincöt éves ügyvéd korábban olyan nem kormányzati szervezeteknek dolgozott, melyek az együttműködést segítették elő az Európai Unióval. Az államfő kabinetfőnökének a helyettese volt, hozzá tartoztak a gazdasági ügyek.

Kijevben úgy vélik, hogy a kabinetfőnök az erős ember a hatalmi gépezetben. Andrij Bohdan ugyanis annak az oligarchának a bizalmasa, aki elnököt csinált Volodomir Zelenszkijből, a 41 éves színészből. Ihor Kolomojszki televíziójában futott az a népszerű sorozat, melyben Volodomir Zelenszkij az elnök szerepét játszotta.

Ki az az ukrán oligarcha, aki a hatalom mögött áll?

Az ötvenhat esztendős Ihor Kolomojszki dollármilliárdos a Forbes szerint, bár a vagyonáról szóló becslések igencsak különbözőek tekintettel arra, hogy a pénzügyek Ukrajnában teljesen átláthatatlanok. Az OECD például Európa legkorruptabb államai között említi Ukrajnát. Az új kormány is elismeri, hogy ez lesz az egyik legkeményebb dió.

Maga Kolomojszki az oligarchák szokásos útját követte: a mindenkori politikai hatalommal együttműködve kiemelkedő szerepet vitt a privatizációban. Bankjának neve is ez, hogy Privat. Eköré építette birodalmát, amely végül is királycsinálóvá tette. Előzőleg hasonló szerepet játszott Julia Timosenko, a "gáz hercegnő" és az oroszbarát Viktor Janukovics mögött. Állást foglalt Ukrajna területi egysége mellett. Politikai szerepet is vállalt, hiszen egy ideig Dnyepropetrovszk tartomány kormányzója volt.

Ihor Kolomojszki hármas állampolgár: ukrán, izraeli és ciprusi. Ennek az az oka, hogy Ukrajna alkotmánya tiltja a kettős állampolgárságot, de a hármast nem. Ihor Kolomojszki ezen felül az ukrajnai zsidó közösségek szövetségének az elnöke, így sok pénzt áldoz arra, hogy a zsinagógákat felújítsák. Az ő támogatásával újították fel például azt a nagy zsinagógát, amelyben annak idején Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök ősei imádkoztak.

Ukrajna új kelet-európai tigris lesz

Idén Ukrajna nemzeti jövedelme 5 százalékkal növekszik, és ezt a tendenciát szeretné folytatni az új kormányzat. Olekszij Honcsaruk miniszterelnök ritkán ad interjút, de a Novoje Vremja című lapnak elmondta, hogy a liberális piacgazdaság híve. Bízik abban, hogy a régóta stagnáló ukrán gazdaság most magasabb sebességbe kapcsol, ha a külföldi tőke esélyt lát profitot hozó beruházásokban Ukrajna területén.

Természetesen ehhez az is kellene, hogy valamiféle megállapodás szülessen Moszkvával. Az orosz többségű keleti területek ugyanis nem Kijevre figyelnek, hanem Vlagyimir Putyin orosz elnöktől remélik gondjaik megoldását. Az új ukrán kabinet ebből a szempontból is bízik Európában: Emmanuel Macron francia elnök konferenciát készít elő Ukrajna jövőjéről. A francia államfő és Angela Merkel képviselné az Európai Uniót, az érintett feleket pedig Volodomir Zelenszkij és Vlagyimir Putyin. Macron a hírek szerint egyértelművé tette Putyin előtt, hogy csakis akkor térhet vissza a nyugati nagyhatalmak asztalához, ha Ukrajna ügyében rugalmas magatartást tanúsít.

Nemcsak ez okoz gondot az új ukrán kormánynak, hanem az is, hogy a gyenge hazai bérek miatt óriási a kivándorlás. Több mint 3,2 millió ukrán él és dolgozik külföldön. Körülbelül a fele a szomszédos Lengyelországban, de az Európai Unió szinte minden országában megtalálhatóak az ukrán munkavállalók, akik egyre jobban hiányoznak otthon.

Hazacsábításukhoz európai béreket kellene produkálnia Ukrajnának, ám erre az ország szemmel láthatóan képtelen. Ezért az új kormánynak mindenképp szembe kell néznie azzal, hogy sokan kiábrándulnak, majd hiszen csodát vártak és várnak a fiatal vezetéstől, amely egyelőre örül, ha menedzselni tudja a csőd szélén egyensúlyozó Ukrajnát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Világ

Ukrajnai választás, avagy a klónok támadása

FIGYELEM! Az ukran kormany ismet mocskos semakat alkalmaz. Legyenek eberek! A szavazolapon a nevem HARMADIK a sorban! Brenzovics Laszlo (KMKSZ) – ez az SMS-üzenet érkezik tömegesen az ukrajnai magyarok telefonjaira egy nappal az ukrajnai parlamenti választás előtt. Az üzenettel csak egy baj van, az igazi Brenzovics, aki a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség jelöltje, a valóságban a második helyen szerepel a szavazócédulán, a harmadik egy úgynevezett „klónjelölt”, akinek az a feladata hogy elrabolja a voksok egy részét. Brenzovics nincs egyedül Ukrajnában 162 ilyen klón támad.

hvg.hu Világ

Ukrajna visszavág – soron kívül kapnak állampolgárságot az üldözött oroszok

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta azt a rendeletet, amely alapján egyszerűsített eljárással kaphatnak ukrán állampolgárságot az Ukrajnát védelmező külföldi állampolgárságú vagy hontalan személyek, illetve a politikai üldöztetés áldozatává vált orosz állampolgárok. Az intézkedés egyértelmű válasz arra, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz útlevél megszerzésének könnyítését ajánlotta valamennyi kelet-ukrajnai polgárnak.

Erdogan: Moszkvába elmegyek, Washingtonba talán

Erdogan: Moszkvába elmegyek, Washingtonba talán

Radar360: Gulyás Borkai-faktorról beszél, Orbán Erdogannak ígérget

Radar360: Gulyás Borkai-faktorról beszél, Orbán Erdogannak ígérget

Hűvösre kerültek az orgazdák, csökken az autólopások száma

Hűvösre kerültek az orgazdák, csökken az autólopások száma

NER-lovagok: lesz-e kormány-önkormányzatok meccs?

NER-lovagok: lesz-e kormány-önkormányzatok meccs?

Szinte bejáratósan új ez az eladó hazai Trabant

Szinte bejáratósan új ez az eladó hazai Trabant

A Brexiten múlik, hogy lesz-e Orbán-beszéd október 23-án

A Brexiten múlik, hogy lesz-e Orbán-beszéd október 23-án