Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A jövőben egy kínai egyetem is helyet kaphat Magyarországon.
A kínai támogatással készülő Budapest–Belgrád-vasútvonal építésének kivitelezési szerződése abban az esetben lép hatályba, ha megkötötték a hitelmegállapodást, ezért felgyorsítják a vasútvonal a hitelszerződésről szóló tárgyalásokat a Pénzügyminisztérium és a kínai Exim Bank között – erről Szijjártó Péter és Vang Ji kínai külügyminiszter állapodott meg New Yorkban helyi idő szerint hétfőn.
A külgazdasági és külügyminiszter megbeszélését követően elmondta: az ENSZ-en belüli együttműködés keretében megerősítették azt a megállapodást, amelynek értelmében Kína támogatja Magyarország tagságát az UNESCO végrehajtó tanácsában, Magyarország pedig támogatja Kína tagságát az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában.
Szijjártó Péter a találkozón megerősítette, hogy Magyarország továbbra is zászlóshajója kíván lenni a Kína és a közép-, illetve kelet-európai országok közötti együttműködésnek.
Megerősítették azt a közös törekvést is, hogy kínai egyetem jöjjön létre Magyarországon.
Szijjártó Péter kitért az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktusra is.
"Abban bízunk, hogy az Európai Unión kívüli két legnagyobb kereskedelmi partnerünk, az Egyesült Államok és Kína a kölcsönösség talaján állva tudja rendezni a jelenleg fennálló vitás kérdéseket vámok, szigorítások bevezetése nélkül” – mondta Szijjártó.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.