EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Az amerikai kereskedők fizetik meg Trump kínai büntetőtarifáit – erre a következtetésre jut egy tanulmány az Egyesült Államokban.
Donald Trump amerikai elnök azért vetett ki büntetővámokat számos kínai termékre, hogy csökkentse Kína óriási kereskedelmi többletét az Egyesült Államokkal szemben. Az elnök tanácsadói abban bíztak, hogy a kínai cégek pánikba esnek, és a piaci részesedésük megtartása érdekében csökkentik az árakat. Vagyis az amerikai fogyasztók mindenképp jól járnak. Ez Trumpnak most különösen azért fontos, mert jövőre választások lesznek az Egyesült Államokban.
A Federal Reserve Board of New York tanulmányt rendelt ebben a tárgykörben. Végül „Ki fizeti ki a Kínából érkező áruk büntetővámjait?” címmel el is készült a tanulmány, mely meglepő eredményt hozott, hiszen kiderült, Trump 25 százalékos tarifái sehol sem jelennek meg az árakban, az amerikai kiskereskedők inkább lenyelik a veszteséget.
A szankciók hatása a külkereskedelemben jelentkezik
75 milliárd dollárral csökkent azoknak a kínai áruknak az amerikai importja, melyeket Trump tarifákkal sújtott, míg a többi kínai termék változatlan maradt, vagyis, akiket elkerültek a büntetővámok, azok meg tudták tartani a piaci részesedésüket.
Mindent összevéve az USA jelentős mértékben csökkentette a kínai áruk importját. Trump tehát ennyiben elérte a célját, de ezzel nehéz helyzetbe hozott sok amerikai céget, mely kínai termékeket használt fel.
Óvatos optimizmus a tárgyalásokon
Liu Ho miniszterelnök-helyettes újra tárgyalt telefonon Robert Lightizer kereskedelmi főtanácsadóval és Steven Mnuchin pénzügyminiszterrel – számolt be a pekingi China Daily. Valamennyien úgy nyilatkoztak, hogy lehetséges az egyezmény közeli megkötése. Erre Trump is utalt nemrég Twitteren, de gyorsan hozzátette: Hongkong azért nagy probléma.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter nemrég támogatásáról biztosította a tüntetőket Hongkongban, kiváltva ezzel Peking rosszallását. Az amerikai lapok nagy terjedelemben hozzák azokat a jelentéseket, melyek a Hszincsiang–Ujgur tartomány brutális nemzetiségi politikájáról szólnak – ott a pekingi hatóságok ujgurok százezreit tartják fogva – "átnevelés céljából" – akármit is jelentsen ez.
Kissinger óva int
Az amerikai diplomácia egykori vezetője, aki 1972-ben összehozta Mao Cetung elnököt és Richard Nixont, 96 éves korában újra vállalta az utazást. Pekingben nagysikerű előadást tartott a két szuperhatalom viszonyáról. Ebben új hidegháború kibontakozásának lehetőségére is utalt. Főként azért, mert az USA és Kína vitája mindinkább politikai színezetet ölt.
Hongkong és az ujgur kérdés emlegetése vörös posztó Pekingnek. Hszi Csinping elnök sokat veszíthet a tekintélyéből otthon, ha ezekben a kérdésekben enged Amerikának. Ezért Henry Kissinger óvta az amerikai diplomáciát a politikai problémák feszegetésétől. Egyben reményét fejezte ki: a kereskedelmi egyezményt hamarosan megkötik, és ezzel megakadályozzák, hogy a kereskedelmi háború politikai hidegháborúvá váljon az USA és Kína között.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.