Csak akkor lehet a magyar gazdaságpolitika eredményeit megkérdőjelezni, ha legalább egy makrogazdasági mutatóra azt mondjuk, hogy nincs értelme. Ezt a gondolatot nem egy kormányközeli intézet elemzése fogalmazta meg, hanem a Policy Solutions és a Friedrich-Elbert-Stiftung Budapest most bemutatott, Magyarország gazdaságával és politikájával fogalmazó évkönyve.

Mint írták, a gazdasági mutatók nagyrészt jobbak voltak 2019-ben, mint ahogyan az előző év elején ezt szinte bárki várta volna. Ebbe négy módon lehet belekötni:

• Sokan úgy gondolják, hogy a számokat rosszul adják meg. Ehhez még csak azt sem kell mondani, hogy direkt hazudik valaki, a módszertan is kritizálható – hogy mennyi igaz ebből, az inkább szakmai kérdés, bár a közösségi médiában könnyebb azt hangoztatni, hogy szándékos a torzítás. (Korábban bemutattuk már, hogyan számolják ki az inflációt, és azt is, hogy miként jönnek ki az átlagbér számai. De az is emlékezetes példa, amikor a módszertan változása miatt egy év alatt eltűnt kétmillió szegény – ráadásul itt nem is a KSH, hanem az Eurostat változtatott, ahogy a módszertan más területeken is Eurostat-konformmá vált.)
• Mondhatjuk, hogy a kedvező külső körülmények miatt fejlődik a gazdaság. Ez részben igaz, de tévedés lenne azt állítani, hogy a kormány csak tétlenül úszik az árral.
• Megközelíthetőek úgy az adatok, hogy a többi visegrádi ország sok mutatóban jobb nálunk – ami valóban igaz, de akkor azt is hozzá kell tenni, hogy a visegrádiak közül nálunk nőtt leginkább a GDP.
• A negyedik kritika pedig annyit mond a számokra: kit érdekel? Hiába vannak jó gazdasági mutatók, ezek nem mutatják be azt, hogy a társadalom egy jelentős részének szociális helyzete továbbra sem jó.

Ehhez képest azt, hogy igenis vannak bajok, mégis számokkal mutatják be: kiemelik azt, hogy Budapesten 50-60 százalékkal magasabbak a fizetések, mint az Alföldön, és még mindig milliók élnek szegénységben (a KSH adatai szerint 2018-ban 1,81 millió magyar fenyegetett a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés). Az egészségügy pedig annyira alulfinanszírozott, hogy előreláthatatlan, meddig lesz fenntartható a rendszer.

Az így is egyértelmű, hogy nem tart ki örökké a mostani jó gazdasági helyzet. Az elemzés szerint

a politikában az hozhat majd nagy változásokat, amikor romlani fog a gazdaság.

Emlékezetes, hogy a legutóbbi recessziónál, a 2010-es évek első éveiben jelentősen visszaesett a nem sokkal korábban hatalomra került Fidesz népszerűsége. A nagy kérdés az lesz, hogy ha még 2022 előtt eljön ez az idő, akkor a kritikus hangok elnyomásával reagál-e a kormány, és képes lesz-e olyan témát találni, amellyel eltereli a figyelmet a rosszabb életkörülményekről.

Az elemzés kimondottan hosszan foglalkozik a magyar médiahelyzettel. A szerzők szerint a magyar társadalom helyzetét nagyban meghatározza az, hogy a kormány – akár a médiumok baráti kézbe adásával, akár az állami reklámköltésekkel – leuralja a médiapiacot. Mint írták,

a legnagyobb problémát nem is az jelenti, hogy országos összesítésben mekkora a kormányközeli média túlsúlya, hanem az, hogy a vidéki, leszakadó területekre, valamint az idősekhez nem nagyon jut el más, csak a NER-közeli híradások.

Márpedig ez választásokat dönthet el, függetlenül attól, hogy a nagyvárosokban vagy a fiatalokkal mi történik.

Ami pedig a jövőt illeti, az elemzés szerint két fő kérdésre kell odafigyelnünk a gazdaságban és a politikában: hogyan alakulnak a tárgyalások az EU következő költségvetéséről, és mennyire lesznek sikeresek helyben az újonnan megválasztott ellenzéki polgármesterek.

Mit tehetnek az újonnan hatalomra került ellenzéki városvezetők?

Az elemzés bemutatója utáni beszélgetésen Orosz Anna, Újbuda momentumos alpolgármestere arról beszélt: az új, ellenzéki városvezetések alapvető kihívása az, hogy a szavazóik egyszerre szeretnék azt, hogy küzdjenek a NER ellen, és hogy azért legyen munka, és járjanak a buszok. Dorosz Dávid, Budapest főpolgármester-helyettese ehhez még azt is hozzátette: az ellenzék hiába nyerne annyi helyen 2022-ben, mint tavaly, azzal csak a Fidesz-kétharmadot tudnák megakadályozni. Ahhoz, hogy még több helyen nyerhessenek, most kell megmutatni, hogy jól vezetik a városokat, de ez nehéz egy olyan helyzetben, amikor sok településnek csak a működésre van pénze, nagyobb fejlesztésekre nem. Arra ő is visszatért, hogy gazdasági válság közeleghet: szerinte azért is fontos az ellenzéknek a vidéki közepes és kisebb városokban erősítenie, mert elsősorban az ottani kommunikációban dőlhet el, hogy a kormány képes lehet-e elterelni a figyelmet a rossz anyagi helyzetről, ha majd válság lesz.

Arató Krisztina, a Magyar Politikatudományi Társaság elnöke minderre úgy reagált: az ellenzéki oldalon a jó helyzetértékelés már megvan, most már csak stratégiára várunk. Már csak azért is, mert a kormánypárt most identitáspolitikát árul, az ellenzék pedig hiába csinál majd bármit helyben akármilyen jól, markáns üzenetek és értékek kommunikálása nélkül nem nyerhet. Pogátsa Zoltán, a Nyugat-Magyarországi Egyetem docense pedig azt emelte ki, hogy az önkormányzatok mozgástere szűk, nem tudnak sem komoly szociális politikát csinálni, sem alapvető változásokat hozni a gazdaságpolitikában, pedig most arra lenne szükségük, hogy megmutassák a helyi hatalomban, ők jobbak lennének kormányon a Fidesznél. Pozitív ellenpéldaként a lakáshelyzetet, a hajléktalanság ügyét, vagy épp Baranyi Krisztina ötletét a bántalmazott nők segítéséről emelte ki: kreatív módon gondolkozva lehet találni a mostani törvényi környezetben is egy kicsit nagyobb önkormányzati mozgásteret, hogy karakteres politikát csináljanak.

Az egyik legfontosabb kérdés pedig az lesz szerinte, hogy helyi hatalomra kerülve is annyira komolyan gondolják-e korrupció elleni harcot, mint ellenzékben.